Amikor jómagam a 80-as évek közepén a FSZEK-be kerültem, s közelebbről szemügyre vettem a fiókok állományát, azzal szembesültem, hogy az igen komoly volumenű kivonások után is még mindig hatalmas tömegű állományok fojtogatják a napi könyvtárhasználatot. Általános volt a négyzetméterenként 200-as, 250-es, sőt nagyobb kötetsűrűség, holott egy szabadpolcos könyvtárban ideális esetben 50 a megkívánt mutatószám. S amikor egy innovációs folyamat eredményeképpen (amelynek része volt az ún. állománytisztítás is) legalább a felére csökkent, s megfelelő 'tálalásban' került a polcokra egy-egy fiók állománya, a belépő olvasó önkéntelenül felkiáltott: milyen sok könyvük van maguknak!
A kivont könyvektől pedig meg kellett szabadulni. Ha a szokásos listás-körözési eljárást választottuk volna, talán a mai napig is tárolnánk valamely penészes raktár mélyén a könyveket, a listák meg járnák a maguk szomorú vándorútjukat, igazolva azt a gyakorlati bölcsességet: ami itt nem kell, ugyan miért kellene ott? Bevezettük az érdekelt könyvtárak számára a helyszíni válogatást, a kivont könyveket rendszeresen árultuk (már a 80-as évek elején!), intenzíven adományoztunk külföldi és hazai könyvtáraknak, lehetőleg a vonatkozó rendelet korlátai között. Mindez ma már természetes és szóra sem érdemes, de akkoriban minden merészebb állománygazdálkodási lépés hol tartalmi, hol adminisztratív kifogásokat, sőt kemény kritikát válthatott ki. Amire ugyebár manapság már nem kell számítani. (Papp István cikkének részleteit a szerző engedélyével közöljük. A 2009. máj. 10-i előadást a 3K 2009/8. számában jelent meg. A 3K weboldalán márciustól lesz olvasható.)