Maxim Behar: Egy jó pr-esnek mindössze egy képességnek kell a birtokában lenni. Amikor megírsz egy történetet, egy üzenetet, egy mondatot, és nézed közben a képernyőt, akkor ott nem a szöveget kell látnod, hanem a fogyasztót, a vásárlót. Ha eléred ezt a pontot, akkor egy bizonyos professzionális szintre már nem nehéz eljutni.
Ez az alap: írsz valamit és elolvasod újra és újra, majd kihúzod a felesleges szavakat, rövidebbre fogod, dinamikus lesz a szöveg, de a legjobb, ha az összes érv egy mondatba kerül. Tehát az első, hogy tudd, hol van az olvasó, a második, használj jó mondatokat, a harmadik pedig, hogy mindig válaszolj arra a kérdésre, hogy miért. Nem csak az kell, "hogy, mikor, hol" - ezek hozzáadott információk - a legfontosabb információ, abból jön, hogy miért.
Magát a public relationst [a közösséggel való bizalmi kapcsolat megteremtésének és fenntartásának eszközrendszere - a szerk.] több mint 100 évvel ezelőtt hozták létre. De már maga a kifejezés is nonszensz, mert abban az időben az Egyesült Államokban a 95 százaléka az információnak nem volt publikus, a lobbi, a személyes beszélgetések számítottak nagyban, míg ma minden publikus. Ha megnézed ma a pr-t, akkor az egy átlátszó ablak, vagy mondjuk párás ablak. Ezért szerintem a jövőben már nem public relationsről beszélgetünk, hanem life vagy social relationsről, esetleg life coverage-ről. A pr-cégek is csak kívülről tűnnek azoknak, belül teljesen megváltoztak: az én cégemnél a bevétel 30 százaléka a közösségi médiából, 25 százaléka webfejlesztésből, 20 százaléka pedig grafikai munkákból jön, hagyományos pr szinte csak a krízismenedzsment maradt, de annak is a 99 százaléka a közösségi médiában zajlik.