Ígéretünkhöz híven visszatérünk a díjazotthoz.
Csíki Emese, a Marosvásárhelyi Megyei Könyvtár osztályvezetője mondja Agyagási Hajnal méltatását, amelyből részletet közlünk: 'Hajniban azt az embert látom, aki felsorakoztat maga mellé és nem maga mögé egy csapatot, együtt dolgozik velük, motiválja őket és hatásosan számonkéri az ígéreteket. Belenőtt, ha mondhatom így, ebbe a szerepkörbe, mivel már több mint egy évtizede dolgozik a Maros Megyei Könyvtárban. Dolgozik!... szívvel-lélekkel és időnként, kritikus pillanatokban, megijedve mondj(t)a: Ez a könyvtár már nem az, ahova dolgozni jöttem! Jajjj, nem jó irányba megyünk! Álljunk meg! Csináljunk már valamit...! Látszik az arcán, ha jól mennek a dolgok, szenved, ha nyikorognak. ... Gyerekek és nagymamák várják sokszor, amikor megérkezik, mindenki a megoldatlan házi feladatával, és győzködik, hogy értse már meg, nem lehet házi nélkül iskolába menni, az unokának nincs ideje leírni, a nagymama pedig már nem tudja elkészíteni: kedves, kicsi, aranyos, fiatal könyvtáros kisasszony, egész nap úgy sincs semmi dolga itt a könyvtárban, ennyit igazán megtehet az olvasókért... mert akkor még máskor is jövünk, jövő héten is, mert akkor is lesz lecke! Ilyenek történnek vele. Érdekes, hogy mással nem... lám-lám, vajon miért?
Olvasásra szoktatja a líceumi pedagógusjelölteket, akik gyakorlatozni jönnek a könyvtárba, közös feladatokat ad nekik olyan módon, ami alól nem lehet és nem is akarnak kibúvót találni. Ráncolja a szemöldökét, csóválja a fejét, és mégis mindenki szereti: kicsik és nagyok, kollégák és könyvtárba járók. Egyformán érezhető a jelenléte és a hiánya is!'