A könyvtáros megpróbál különbséget tenni a használati érték és a gyűjteményi érték között. Az előbbit az egyes könyvek forgási sebességével lehet mérni, az utóbbit -- mivel is? Még leginkább a gyűjtőköri szabályzatban előírtaknak való megfeleléssel. Mi van azonban akkor, ha egy könyv használati értéke nulla? Nem válik ez esetben fikcióvá a gyűjteményi érték is? S vajon minden közkönyvtárnak olyan gyűjtemény kialakítására kell-e törekednie amely indokolja egészének vagy részének értékként való megőrzését? Itt megérkezünk az archivális funkció kérdéséhez, amelyet a közkönyvtárak vonatkozásában csak meglehetős korlátozással szabad érvényesíteni: a helyismeret, az országos együttműködésben esetleg megszabott szakterület terén. Ha pedig nincs archivális funkció, akkor értelmét veszti a gyűjteményi érték is, s marad a használati érték -- amiről tudjuk, hogy enyészni hajlamos, -- mint a megőrzés indikátora.
Persze a gyűjtemény mint olyan értékét kincsként, a könyvtárat fenntartó közösség kincseként is felfoghatjuk. Egy város, egy község lakossága büszkén tekinthet az éveken át szorgosan gyarapított könyvtárára, még ha nem is használja rendszeresen annak minden darabját. Még az is elfogadható, hogy az emberiség nagy teljesítményeit hordozó dokumentumoknak akkor is helyük van nagyobb közkönyvtárakban, ha nincs irántuk aktuális kereslet. Ne tévesszük azonban össze a mai világban létrejött és működő könyvtárak állományát a nagy történeti, nemzeti értéket képviselő gyűjteményekkel, s ne képzeljük, hogy előbb-utóbb minden könyvtár ilyenné válik. Bármennyire fájdalmas volt is, jól érzékeltette ezt a különbséget, s kijózanítólag hatott ránk, könyvtárosokra a szakszervezeti könyvtárak gyors eltűnése, állományuk felszámolódása a vonatkozó rendelet teljes semmibevevésével. (Papp István cikkének részleteit a szerző engedélyével közöljük. A 2009. máj. 10-i előadást a 3K 2009/8. számában jelent meg.)