A Gallup Intézet évtizedek óta méri, hogy hogyan viszonyulunk a munkahelyünkhöz, mennyire szeretjük a munkánkat, és mennyire kötődünk hozzá. A legfrissebb adatok alapján négy munkavállalóból három nem szereti a munkáját. Az okokról és következményekről beszélgettünk Czabán Samu viselkedéselemzővel, az Új Egyenlőség állandó szerzőjével.
A dolgozók 60%-a nem kötődik érzelmileg a munkájához, sőt további 19%-uk konkrétan gyűlöli azt. Ehhez hasonló adatokat mutattak azok az Egyesült Királyságban készült kutatások, amelyekben a munkavállaló saját hasznosságukról nyilatkoztak. Sokan úgy érzik, nem szükségszerű az a munkakör, amit betöltenek, ezáltal nem látják, hogy miért ne lehetne bármikor helyettesíteni vagy akár elbocsátani őket.

Idén minden idők legmagasabb szintjét érte el a stressz a világ munkavállalóinak körében. A munkavállalók 44 százaléka arról számolt be, hogy a válaszadást megelőző napon nagy mennyiségű stresszt élt át. Ez 2009-be még "csak" 31%-volt, és azóta folyamatosan emelkedik.

Miközben az emberiség fejlődését az jellemezte, hogy a technikai ugrások növelték a hatékonyságot, ezáltal csökkent a munkaidő, most nem feltétlenül érezzük ezt. A társadalommal szembeni elvárás az, hogy dolgozni kell akkor is, amikor valójában annak hasznossága és hatékonysága kérdéses. A munkaidőn kívüli létet inkább tétlenségnek próbálják beállítani. Ez alapvető morális probléma, hiszen ebből az következne, hogy azért élünk, hogy dolgozzunk. Ez pedig elfogadhatatlan alapvetés.

Kérdés, hogy a digitalizáció és robotizáció okozta változások mivel kecsegtetnek. Az általános elidegenedési problémára lehetne egy kiút, hogy a munkaalapú társadalom mellett egy másik rendszer épül fel, amely figyelembe veszi az egyéni igényeket, és nem a munkahely lesz az életünk fő színtere. Kérdés, hogy a digitális forradalom sejtetése, mely szerint akár ugyanannyian is dolgozhatunk, mint eddig, csak kevesebbet, ígéret marad-e, vagy megint következik a morális nyomasztás azzal, hogy tétlenség veszélyes az emberre.