KIT hírlevél évfolyamok2010
|
A portálon kívülre mutató linkek a szerkesztés pillanatában élnek.
Ha ezt a szolgáltató időközben megváltoztatja, a forrás nem lesz elérhető. Érdemes-e beruházni a könyvtárakba? -- A válasz előtt: adatelemzés, összehasonlításFinnországban már száz éve gyűjtik az egyetemi könyvtárakra vonatkozó adatokat, de csak néhány példa van arra, hogy hasznosítják is őket. Ugyanakkor ennek megvan minden feltétele. A felsőoktatási könyvtárakról gyűjtött statisztikai adatok 76%-a megfelel az ISO 2789 szabványnak, s 2002-től közös adatbázisban férhetők hozzá. Ebből idősorok állíthatók össze, egyéni szempontú kutatások végezhetők benne, és a mutatók számítógép segítségével automatikusan képezhetők. A könyvtárosok 'statisztikai analfabetizmusa' mégis szembetűnő: az adatokat évente szorgalmasan begyűjtik, majd elfelejtik.
Ha valaki csak a termelékenység szemszögéből vizsgálódik, a rövidlátó optimalizáció hibájába eshet. Egy szolgáltatás produktivitását a rá fordított források csökkentésével lehet növelni. Ez végső soron azt jelentheti, hogy meg kell szüntetni a kiadásokkal járó szolgáltatásokat. Tehát a 'megtakarítani és hatékonyabbá tenni' ideológiája mellett nagyon fontos a folyamatos beruházás, alkalmanként jelentős mértékben, a jobb eredmények elérése érdekében, hosszú távon a nemzetgazdasági és szellemi jóléte növelésére. (TMT 2009/11-12)
Hírforrás:
Tudományos és Műszaki Tájékoztatás (regisztrációval)
2010. január 30. • Továbbküldöm Link e hírhez: |
Feliratkozás
Az alábbi mezőbe beírva az email címét, feliratkozhat a KIT hírlevelére.
Az itt megadott adatokat csak a hírlevél kiküldésére használjuk fel.
KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente, térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa |
| impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |