Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Ha azt akarod, hogy a terveket befogadják az emberek, biztosítsd a helytulajdonlási élményt

Miért lesz sokkal elfogadottabb a lakosság körében az olyan beruházás, amelyek lebonyolításában maguk is részt vettek? Dúll Andrea, az ELTE egyetemi tanára Kié itt a tér? Környezetpszichológiai térbirtoklás a köztereken című kiváló prezentációjában világított rá a városi térhasználati jellegzetességek izgalmas pszichológiai hátterére. A szakemberek álláspontja szerint köztér, pszichológiai értelemben, nem létezik, az valójában a térhasználók mikroterritóriumainak hálózata. Ugyanis, ha például negyedórát eltöltök egyhelyben állva, a felhozott példa szerint akár egy buszmegállóban, akkor utána az adott helyet már kicsit a sajátomnak érzem. Ez az ún. helytulajdonlási élmény. És ebbe nem csak a valóban használt terület, hanem a látvány is bele tartozik. Ezért hiába újul meg egy köztér, utca, vagy épület, az eltűnt állapot miatti veszteségérzet az ott lakókban mindenképp megjelenik. Ez azonban a tervezésbe történő bevonásukkal mérsékelhető, így a végeredmény is elfogadhatóbb lesz számukra, hiszen jobban sajátjuknak érzik majd. Dúll Andrea szórakoztató előadásában tökéletesen bemutatta és lélektani jellemzőkkel is alátámasztotta a közösségi tervezés fontosságát, amely sajnos sok esetben sem tervezői, sem döntéshozói oldalról még mindig nem kap elegendő hangsúlyt.
Meggyesi Tamás, professzor emeritus, a hazai településkutatás doyen-je: - Az integrált, a lakosság, a civil szervezetek, a szakmai képviselői és a politikai élet összefogásával megvalósuló várostervezés az, ami a jövőben sikerre van ítélve, az erőből eldöntött, felülről jövő beavatkozások magukban hordozzák a kudarc veszélyét.
Mindez szembe állítva például az utóbbi években a fővárosban megvalósuló központi fejlesztések szemléletmódjával, érezhető egy elég erős ellentmondás, amely az adott projektek hosszú távú elfogadottságát tekintve nem sok jóval kecsegtet. Nem zárható ki természetesen egy központi akaratból megvalósuló beruházás esetén sem a siker, de az elutasítás veszélye jelentős, pont a korábban bemutatott pszichológiai jellegzetességekből adódóan.

Régebbi hírforrás(ok): Megkérdeztük: Tapasztalatod szerint kik készítik a könyvtári stratégiát? link Megkérdeztük: Mi a készülő könyvtári stratégia minőségének feltétele? link
legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

Az alábbi mezőbe beírva az email címét, feliratkozhat a KIT hírlevelére.

* név:
* e-mail cím:
intézmény, cég:





adatkezelési szabályzat elolvasása


Az itt megadott adatokat csak a hírlevél kiküldésére használjuk fel.


interaktiv oktatástechnika portál logo

Hírlevélről

A hírlevél hetente, térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Több mint 23.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat a csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x %-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról