Dunbar kutatásai szerint 34 órányi elköteleződés szükséges ahhoz, hogy valaki egyszerű ismerősből baráttá váljon - ennyi idő alatt tudja felmérni az ember a másik barátságra való alkalmasságát, és hogy mennyit lehet kipipálni a barátság hét pillére közül. Leginkább ugyanis magunkat keressük barátainkban, így a hét pillér is ezt tükrözi: azokkal barátkozunk, akikkel
- ugyanazon a környéken nőtünk fel;
- ugyanazt a nyelvet beszéljük;
- hasonló végzettséggel vagy karrierrel rendelkezünk;
- azonosak a hobbijaink és az érdeklődési körünk;
- azonos politikai és vallási nézeteink vannak;
- ugyanolyan zenéket szeretünk;
- illetve megegyezik a humorunk.
Bár a közösségi média megjelenésével az emberek kapcsolati hálózata látszólag kiszélesedett, minden olyan adatbázis, amit például a Facebooktól kaptak Dunbarék, arra utal, hogy a tényleges ismerősi kör megmaradt 150 körül, és ezt csak online barátokkal sikerült kiegészíteni, akiket nem biztos, hogy meghívnánk egy házibuliba.
A valóságban ezek az emberek megfelelnek annak az kávéárusnak az állomáson, akinél minden reggel megvesszük a café latténkat, beszélünk vele néhány szót, akár még az időjárást is megvitatjuk vele, ha britek vagyunk, kedvesek vagyunk egymással, ismerjük egymást arcról, de valójában alig tudunk róla valamit. (...) ha megnézzük az ismerőseinkkel való kommunikációnk gyakoriságát, különösen azokat a hozzászólásokat, amelyekben megjelöljük egyik-másik ismerősünket név szerint, akkor azt látjuk, hogy a 150-es körön kívül alig foglalkozunk másokkal. Vagy ha foglalkozunk is velük, akkor nem jön létre közöttünk valós kommunikáció, inkább csak kukkolóként figyeljük mások életét?