[Nem, sajnos nem szatíra következik a Magyar Nemzetből... - MG]
Divat lett - pontosabban: már jó pár évtizede divat - elsiratni a nyomtatottkönyv-kultúrát és vele együtt a könyvtárakat is. Jókat lehet közben méltatlankodni és szomorkodni a jelenség fölött, és fel lehet emlegetni a mi időnket, ami igen hálás feladat, tekintve, micsoda daliás idők voltak azok. De tényleg olyan nagy a baj? Vajon az online világ térhódítása valóban végleg betett a könyvkultúrának? Vajon elveszett-e ez a kultúra?
(...) Lássuk, milyen az, amikor egyedül megyek könyvtárba! Hm, lehet, hogy rossz (jó) helyre járok, de ott is mindig tele van, a legkülönbözőbb korosztályok képviseltetik magukat a helyre kis szemüvegüket igazgatva, lapozgatván. (Emlékeznek ugye a Mr. Bean-kisfilmek könyvtáras jelenetére, ahol a derék úr azzal a céllal érkezik a csöndre oly kínosan ügyelő könyvtárba, hogy egy szép iniciálés könyvből egy grafikát hártyapapír segítségével kikopírozzon: mindenkinek tud nyújtani valamit a könyvtár.) A megilletődött csönd úgy hozzátartozik, mint könyvhöz a könyvtár által újrakötött borítója (miután az eredeti levált a sok használattól). Gondoljunk csak a viccre, amikor valaki a könyvtárban harsány hangon kér hamburgert, és mikor fölpisszegik, hogy "Uram, ez egy könyvtár!", már jóval halkabban, egyenesen suttogva kér - még rá is hat ez az aura.
Szóval szerintem nincs baj, egyáltalán nincs. Az egyetemi, iskolai és kistérségi könyvtárak is virulnak, élnek (kárhozandó hobbim, hogy ahol csak megfordulok, betérek a helyi könyvtárba kicsit körbeszimatolni), valahogy mindig megtalálja a közönségét a könyvtár. Mindig is tudomány volt a könyvtártudomány, de mára utolérte és felvette a versenyt a digitális kultúrával, sőt sikeresen beemelte és beépítette a kínálatába. És ez nemhogy nem pusztította el, hanem egyenesen megerősítette.
Arra jutok itt lassan, hogy elképzelhető: rossz a megközelítés. Nem az egész népességre vetítve kellene vizsgálni a könyvtárlátogatási számokat, hanem csak a népesség egy töredékére nézve. Ne feledjük, a könyvtárak, a könyvtárak látogatása mindig is a szellemi felső tízezer, az elit kiváltsága, hobbija, szenvedélye és élete volt, nem pedig mindenkié. Persze ezt tudva sem szabad lemondani mindenkiről, mert csak így jöhet el az idő, amikor a hamburgeres fickó is megilletődött hangon kiveszi élete első könyvtári könyvét - és megváltozik az élete.