A tagadásnak részben pszichológiai, részben társadalmi okai vannak. A csoportos tagadás célja, hogy érzelmeket keltsen az egyénekben, és identitást adjon nekik. A tagadás általában egy belső konfliktussal kezdődik, és védelmi mechanizmussá fejlődhet.
"Ezek az úgynevezett védekező mechanizmusok olyan gondolkodási és érzési képességek, amik elhárítják a szorongást és azokat a rossz érzéseket, amik a szorongást váltották ki. Egyes személyes reakciók csökkenthetik a szorongásunkat, de a világon senki máson nem segítenek, és valójában ártalmasak is lehetnek. A tagadás ennek a klasszikus megjelenési formája." - mondta Nassir Ghaemi pszichiáter, a bostoni Tufts Orvosi Egyetem professzora a Discover Magazine újságírójának.
Tipikus példa: tegyük fel, hogy valakinek komoly alkoholproblémái vannak, de még azután sem ismeri be, hogy problémái lennének, hogy tönkremennek a kapcsolatai, vagy elveszíti a munkáját a függősége miatt, és még mélyebbre merül a szenvedélybetegségbe, hogy csökkentse a szorongását. A tagadás megvéd bennünket attól, hogy azt érezzük, amit nem akarunk érezni.
Amikor egyesek a személyes szabadságukért tüntetnek, összeesküvés-elméleteket idéznek és gyártanak, és nem fogadják meg a közegészségügyi tanácsadást, sokan azt gondolhatják, hogy ez a tájékozatlanságból vagy az alacsony intelligenciából fakad. De a pszichológiai célokon túl a tudományos módszerek csoportos tagadásának inkább a politikai hajlamokhoz, mint az információkhoz való hozzáférésnek lehet köze. Adrian Bardon, a The Truth About Denial című könyv szerzője szerint a magasabb tudományos műveltségű emberek nem feltétlenül foglalkoznak többet a klímaváltozás kérdésével - egy másik megosztó problémával -, mint a kevésbé műveltek.
"A logika és az észérvek nem győznek meg, ha az érzelmeiddel foglalkozol. Általában véve az érzelmekkel az érzelmek szintjén kell foglalkozni, nem az ész és a logika szintjén." - mondta Ghaemi. A szakértők szerint a tagadással kapcsolatban az első és legfontosabb lépés, hogy fogadjuk el a létezését, még akkor is, ha a tévhiteket a közösségi médiában terjedő őrültségek táplálják. Ghaemi szerint érdemes úgy gondolni a tagadásra, mint az emberi pszichológia egyik normális folyamatára - annak ellenére, hogy ő is tudja: nagyon sok normális dolog van, ami valójában ártalmas.