Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Szerinte hatékonyabban fog működni a szentesi könyvtár

Végelszámolással szűnik meg a szentesi könyvtár, decembertől nem nonprofit kft.-ként, hanem költségvetési szervként működik.
Erről a soros testületi ülésen volt szó. A vezetésére kiírta a pályázatot az önkormányzat. Eredetileg a művelődési központot is át akarták alakítani, de ezt egy minisztériumi állásfoglalás nem javasolta, így elálltak az ötlettől. Az átalakítást először februárban vetette fel a fideszes frakcióvezető, Antal Balázs Tibor azért, mert szerinte úgy hatékonyabban, olcsóbban működik majd az intézmény. Most már forintban is ki lehet fejezni a végelszámolás költségeit, meg is jegyezte Krausz Jánosné: milyen takarékoskodás lesz az, ami 30 millióba kerül. Nem rejtette véka alá a véleményét, szerinte a jobboldal "akarattal teszi tönkre, és valakit akar az élére". A kormánypárti Kovács János ezt visszautasította azzal: a könyvtár nagyon sokba került, ugyanazok dolgoznak majd ott, "kár ilyeneket vizionálni, jól fog működni költségvetési szervként".

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente, térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 25.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat a csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x %-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról