Két hazai könyvtári vezető tapasztalata:
-- A munkába járás ellenőrzésének elmulasztása az egyik legnagyobb öngól, amit egy munkáltató elkövethet. Saját szervezetemnél, ahol azt hittem rend van, a beléptető rendszer működése óta nincs olyan probléma, hogy nem tudjuk kiadni a szabadságokat, meg fennakadást okoz egy betegség. Nagyon megdöbbentem ezen. Napi tíz perc csalás (pl. reggel elfelejti beírni magát, távozáskor meg kicsit korábbra pótolja), egy hónap alatt 200 perc. azaz 3 óra 20 perc csalást jelent, tehát ha csak hárman átlagban 10 percet bliccelnek, az egy főállású dolgozó egy napi munkájának felel meg. 10-15 percesnél nagyobb csalás már feltűnő lenne, de ezek még el szoktak csusszanni.
Más kérdés a munkahelyen belüli 'tétlenség', illetve privát munkák végzése. De gondoljunk bele, ha nem csal, csak a maga örömére netezik napi 10 percet három fő naponta, akkor az is egy főállású munkatárs egy napi munkájának felel meg. Ha a főnök szól, akkor meg undok és kicsinyes. A netezést önmagában ugyanakkor nem tiltom, mivel nem is lehet. Akiről úgy látom, hogy nagyon ráér, annak több feladatot adok. :-)
-- Korábban előre kellett kivenni szabadságot és abból lehetett a kilépési időket percre pontosan levonni, de láttam, a 'mi kutyánk kölkei' bármit megtehettek. Most a munkatársak havi 3 órában intézhetnek magánügyeket, melyet a szakmai felettessel való egyeztetés után adminisztrálni kell (távozáskor, visszaérkezéskor) és nem érződik kivételezés. Az intézményi légkör is jobb lett.
A bürokratikus kultúrákban a 'hivatali fegyelem' felszíne alatt ocsmány mutyizás és kivételezés zajlik.
A demokratikus, toleráns vezetés mindenhol jól jön: a legtöbb ember cserébe nem pattan fel és rohan el a munkaidő végén, ha a szervezet érdeke megkívánja, néha haza is viszi a munkáját stb.
A belső tartalékokat én is látom, de inkább az a baj, ha sok olyasmit tesznek, aminek semmi köze a szakterülethez és/vagy az önfejlődéshez (= végtelenségig húzódó kávézás, pletyizés, köldökbámulás stb.) (KIT-szerkesztés)