A jelenlegi állami mecenatúra-rendszer az írók, az irodalmi műhelyek, kiadók, a terjesztés-kereskedelem és olvasók, azaz könyvtárak négyszögéből lényegében csak az első kettőt támogatja. Úgy-ahogy, nem túl nagylelkűen és nem is mindig igazságosan, de azért döcög a szekér. Legalábbis így áltatják magukat a döntéshozók és az irodalom szereplői is. Ez a támogatási rendszer és gyakorlat lényegében csak a könyvek előállítását segíti elő, ha egyáltalán, de abban már nem teszi érdekeltté sem az alkotókat, sem a kiadókat, hogy azokat eljuttassák az olvasókhoz is. A jelenlegi könyvkereskedelmi rendszer ugyanis a tömegkultúrához tartozó, nagy példányszámban eladható sikerkönyveket részesíti előnyben. Ilyen a kortárs magyar irodalomban legfeljebb évente nyolc-tíz születhet. Természetesen regény. Vers, novella, esszé -- még véletlenül sem. Pedig az elmúlt kétszáz évben a magyar irodalom ezekben a műfajokban érte el a legjobb teljesítményeit. Államunk -- bármilyen pártállásúak is voltak, vannak hatalmon -- az éves könyvforgalom mindössze egy, azaz egyetlen százalékát fordította könyvtámogatásra. Miközben rengeteg adót beszedtek belőle, állítólag egy könyv előállítása során tizenhétfélét. Nem tudom, hogy így van-e, nem vagyok adószakértő. Azt viszont tudom, hogyha ezt a támogatási keretet megemelnék két százalékra, akkor... - F: jún. 5.