Ami biztos, hogy a gyerekek a tiltás és ajánlás szempontjából fordítva vannak bekötve. Erről a 17 éves Ricsi is tudna mesélni. 'Engem apám ejtett át, úgy 13 éves koromban, amikor már rendszeresen egyedül voltam otthon délutánonként. A családi házirend része volt ugyanis a tiltott polc, ahová a 'nem gyereknek való' könyveket pakolta. Egy hétig bírtam, aztán leloptam a Monte Cristo grófjá-t. Annak ellenére, hogy előtte jószerével csak tankönyvet olvastam, ezt egy szuszra kivégeztem -- igaz, azt nem teljesen értettem, hogy ez miért felnőttolvasmány.' Ezt a kérdést, pár évvel később a papának is feltette, aki nevetve vallotta be, hogy a tiltott polcon azok a könyvek vannak, amelyekről úgy vélte, hogy a fiának is el kell olvasnia. 'Jót röhögtem magamon' -- vallja be a fiú --, 'hiszen talán még azt sem vettem volna észre, ha apa egy-két kötelezőt is elrejt a tiltott irodalomban, pedig azokat rettenetesen utáltam.' Steklács János, a Magyar Olvasástársaság elnöke szerint ez nem véletlen. 'Ha megnézzük a máig érvényes tantervet, azt tapasztaljuk, hogy ugyanazt a kötelező irodalmat használják 50 éve, ami óriási probléma, hiszen a mai gyerekek már egészen másképp élnek és gondolkodnak, mint az 50 évvel ezelőttiek, amikor -- mondjuk -- nem volt televízió. Ha irodalomtörténetet tanítunk, akkor rendben, a nagy klasszikusokat meg kell ismerni. De ha arra gondolunk, hogy olvasóvá akarjuk nevelni a gyereket, és azt szeretnénk, hogy élvezze az olvasást, akkor be kell, hogy lássuk: köszönő viszonyban sincsenek az iskolai olvasmányok a gyerekek igényeivel.' (Interjú gyerekekkel, Ábrahám Mónikával, Vekerdy Tamással, Steklács Jánossal)