'Nagyon sok meggyökeresedett elképzelés él a helyi döntéshozókban, ami gátat szab a fejlesztéseknek. Ezek közül a legerősebb a tulajdonhoz való görcsös ragaszkodás. Több esetet is hallottunk az ország különböző pontjairól, hogy a polgármester visszapakoltatta a megyei módszertanosok által leselejtezett könyveket. Hasonló a csereletétek ügye: a dokumentumok mozgatásának az szab gátat, hogy bizonyos helyekre csak hozni szabad, vinni nem.' -- olvasható a Kisvárosi könyvtárak szerepvállalásai c. cikkben (Péterfi--Tóth--Vidra Szabó, Könyvtári Figyelő, 2008/1. ). Ahol pedig van lehetőség a selejtezésre, ott annak az anakronisztikus bürokrácia miatti magas munkaerőköltsége járul hozzá a minőségcsökkenéshez: a vonatkozó 3/1975. (VIII. 17.) KM-PM együttes rendelet a könyvtári állomány ellenőrzéséről (leltározásáról) és az állományból történő törlésről szóló szabályzat kiadásáról c. jogszabály szerint az 1949 után belföldön nagy példányszámban megjelent, tartalmilag elavult dokumentumok esetében, ha nem az ipari felhasználású értékesítést választja a könyvtár (felsőoktatási könyvtár esetében előtte könyvtártípustól függően -- a 16. § (2) a-c pontok értelmében -- meg kell szerezni a szükséges engedélyeket, akkor a barokkosan bonyolult 17. §-t kell követnie:
- kötelező felajánlás más könyvtáraknak megvételre, cserére vagy térítés nélküli átvételre,
- ha így sem megy el, a központi feladatkörű könyvtár útján - ennek hiányában az Országos Széchényi Könyvtár Könyvelosztója útján -- köteles felajánlani,
- ami ezután marad, azt a könyvtár az állami könyvkereskedelemnek megvételre köteles felajánlani, [tényleg, állami könyvker.: ilyen már nincs, nem?]
- ami nekik sem kell, magánszemélynek is eladhatja,
- ami pedig még ekkor is megmarad, azt ipari hasznosításra el lehet adni.