Nem mindegy, hogy milyen könyv kerül a gyerekek kezébe. Éppen ezért alkalmaznak egy gyors módszert a tartalmak átfésülésére néhány amerikai iskolában: mesterséges intelligenciát hívnak segítségül. Átnyálazni sok ezer oldalt meglehetősen nagy kihívás, persze nem a mesters...
Az 51. Tokaji Írótáborban, 2023. aug. 15-én az irodalomtanítás helyzete volt a témája annak a kerekasztal-beszélgetésnek, ami túlmutatott a Nemzeti Alaptanterv (NAT) által kijelölt pályán. Egyetértés volt Takaró Mihály író, irodalomtörténész, tanár megállapításában, h...
12 fejezet, 238 oldal, soronként átlagosan 7 szóval számolva összesen 51 646 szó. Ezzel kezdődik az adatosítás, jelen esetben Janosov Milán adattudós és hálózatkutató, a Qubit állandó szerzője első könyvének, a DATA - Így hálóznak be az adataid című művének leírása s...
Jelentősen romlik Magyarországon az olvasás-szövegértés teljesítmény. Ehhez hozzájárul a köznyelv is, amelyben szinte kerülgetni kell a hanyagságon alapuló vagy tudatos félretájékoztatásokat. A kritikai olvasás-szövegértés készsége segít ezeket azonosítani. A könyvtár ...
Itt tartunk 2021-ben (https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Towards_Digital_Decade_targets_for_Europe ):
- A 16-74 éves uniós állampolgárok 54%-a rendelkezett legalább alapvető digitális képességekkel.
- Csaknem 9 000 000 embert foglalkoztattak...
Tragikus, hogy a cigány tanulók 60 százaléka a korai iskolaelhagyók közé tartozik. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag nincs a kormánynak olyan oktatáspolitikája, amely a romák felemelkedését szolgálná. Miközben országosan a 14-25 éves fiatalok 9 százalékáról mondható el, ho...
Az, hogy valaki író vagy költő valójában, a szubjektív megítélés mellett (végül is a könyvtárban is mindenki könyvtáros az olvasó szemében, akivel találkozik), azért akadnak objektív mércék:
- viszonylag komoly múlttal rendelkező, olyan kiadó adja ki,
- ak...
Emberképünk eltorzítása nem a második világháború után kezdődött. Rutger Bregman e kérdést kutatva egyes fejezetekben visszanyúl az emberiség letelepedéséhez, a magántulajdon kialakulásához és a felvilágosodás korához is. Mindezek mellett a 21. századot érintő jelenség...
Könyveket venni és aztán nem elolvasni őket, olyan szokás, amelyre a japán nyelvnek saját kifejezése van. Ez a tsundoku, amely a "tsumu", azaz felhalmozás, valamint a "doku", vagyis olvasnivaló szavak összefonódásából keletkezett valamikor az 1800-as évek végén. A jelenség teh...
Mivel bárkiből lehet író, és lesz is, mondhatnánk, hogy semmiféle kapcsolat nincs az íróság és a könyvtárosság között. Ha mégis van, az mindig az adott ember sorsában formálódott ki, vagy valamivel való nem véletlen egybeesés. Könyvtárosként az ember nap mint nap megélh...
Az elismert Montessori-pedagógusok olyan szokások megalapozásában segítenek, amelyeket minden korosztálynál, a családi élet legkülönbözőbb területein alkalmazhatunk. Részlet A Montessori-szemlélet a mindennapokban című könyvből...
A Montessori-elvek gyakorlati m...
Napjainkban gyakran elhangzik az a tétel, hogy az internet korában nincs többé szükség tárgyi tudásra, és a lexikális tudás megszerzése fölösleges időpocsékolás. Nem biflázni kell, hanem kreatívnak lenni, és mindehhez "kompetenciaalapú oktatásra" van szükség. De vajon mi i...
A karrierelőny c. könyv https://carolinedowdhiggins.com/career-coaching-books-by-caroline-dowd-higgins/ szerzője, Caroline Dowd-Higgins több szervezetben töltött be vezetői posztot. Volt operaénekes, dolgozott az üzleti életben, a felsőoktatásban, majd a saját lábára állt, és a c...
A legjobb adattörténetek alapján mindenki tudja, hogy mi legyen a következő lépés. A jól összeállított adatok segítik a döntéstámogatást, érvek alátámasztását, adatok bizonyítékként való felhasználását. A Múzeumok és Könyvtári szolgáltatások Intézete (IMLS https...
Az elmúlt években a felgyorsuló mesterséges intelligencia fejlesztésekkel párhuzamosan fokozatosan erősödtek azok az aggodalmak, amelyek az MI technológiák egyik lehetséges negatívumára fókuszáltak: nevezetesen az MI széleskörű alkalmazásának munkaerőpiaci következményeire,...
Mit ér az a szakmai rendezvény, ahonnan nem feltöltődve távozunk?! Amelyen addigi gondolatainkat nem éri kihívás... Netán olyan, amely hatására nem kezdünk korábban nem tervezett cselekvésbe?!
Frissítettük a "Konferenciára készülve" https://www.gmconsulting.hu/2...
Minden évben a Region Skane Könyvtárfejlesztése megrendezi a SUD - Nagy Fejlesztési Napot, amikor a helyi könyvtárak lehetőséget kapnak az egymástól való tanulásra, inspirálódásra, az év során végzett különböző projektekről, fejlesztésekről.
Az idei találkozó t...
Fiáth Titanilla, börtönökben tapasztalatokat szerzett klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus (ELTE):
- Amerikában minden fogvatartottnak meg kellett írnia az élettörténetét - ez mindkét programban, a drogterápiás körletben és a szexuális bűnözők részlegén is...
A nyolcadikosok több mint háromnegyede - 76 százalék - ötös átlag felett teljesített a képességvizsgán [Romániában 10-es a legjobb, az 5-ös átmenő - szerk.], tavalyhoz képest romlott az arány. Ez az arány az óvások előtti eredményeket mutatja. A magyar diákoknak idén is a...
A 2023-as brit munkaerő-térképezés a 2015-ösre épül. Nick Poole, a CILIP (Könyvtári és Információs Szakemberek Intézete) vezérigazgatója elmondta, hogy a brit információs munkaerő-adatok konzorciuma először hozta össze a könyvtárak, az információ, a tudásmenedzsment, a l...
"Közel húsz évet dolgoztam könyvtárban, de legfőképpen kíváncsi vagyok. Most oktatóelőadásokat tartok gyerekeknek. Ugyanakkor rajongó is vagyok. Rajongok a Science-Fiction-ért, a Star Wars világáért, de különösen az ókor és középkor történelméért rajongok.
Hírforrásként is hasít a TikTokFEL
A magyar helyzet áttekintése után a Reuters a digitális hírmédiát vizsgáló 2023-as jelentésének nemzetközi tanulságai közül is kimazsoláztunk néhány érdekességet.
Még mindig mindent visz a social feedeken terjedő rövid videó.
Az, hogy a Facebook renge...
A szervezeti hatékonyságát veszi vissza a home office korlátozása, sőt! (könyvtárosegyesületi rendezvény) FEL
(A forráscikket a múlt héten már referáltuk http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=ezekkel_erositheti_a_munkahelyet_a_mi_olvasoink_szavazatara , most más tartalmat domborítunk ki belőle.)
Rebecka Isaaksson, a CILIP (angol könyvtárosok egyesülete) konferenciájának főe...
Ezekkel erősítheti a munkahelyet a MI (olvasóink szavazatára)FEL
Egy a mesterséges intelligencia veszélyeiről szóló nyílt levél https://futureoflife.org/open-letter/pause-giant-ai-experiments/ felszólít minden MI-labort a GPT-4-nél erősebb MI-rendszerek fejlesztésének legalább hat hónapos szüneteltetésére. A Knowledge Management- és mesters...
Innováció a könyvtári küldetés menténFEL
Miért ne tartson a könyvtár nyári egyetemet, lappangó tudásokat kihasználva? (Brooklyn) http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=orsos_laszlo_jakab_mindig_be_kell_rugni_a_motort cikkünk tartalmának értékelése...
A könyvtár által indított Open Air University innovác...
Akár partner is lehet a(z iskolai) könyvtár a kritikai gondolkodás oktatásábanFEL
Fenyő D. György, Páll Csilla és Kovács Kálmán irodalomtanárok szerint a hiányok és a problémák ellenére az iskola elsődlegesen még mindig a szocializáció és a tudásátadás terepe. Páll szerint az iskola az oktatáson kívül számos szociális és erkölcsi példát fel tud m...
Más szövegek kompatibilisek a mai diákokkalFEL
Fenyő D. György, Páll Csilla és Kovács Kálmán irodalomtanárok
egyetértenek abban, hogy a gyorsuló, digitalizált világban óriási probléma a diákok figyelmének és koncentrálóképességének gyengülése, miközben sokkal több és másfajta ismerettel rendelkeznek a vil...
* * * Könyvtár: akár meglepetés is lehet - Vezetői konzultáció * * *FEL
- Ha bizonytalan vagy szervezeted irányát illetően
- Elakadtál az innovációban
- Vagy stratégiára van szükséged
Vonj be új, elgondolkodtató, inspiráló nézőpontokat - esetleg támogatást kaphatsz gondolataid rendezésében.
Rendelj üzleti és ...
A könyvtár mint senior-akadémia a hosszabb, tartalmasabb öregkor megéléséhezFEL
Egyetlen öregedő társadalom sem mondhat le idős tagjairól - Magyarországon mégis mintha ez történne.
"A harmadik kori tanulás lényege a szürkeállomány stimulálása" - állítja a hazai idősoktatás fellegvárában oktató Jászberényi János. A Milton Friedman Senior Akad...
Egyre inkább a könyvtár alternatíváit használják a magyartanításhozFEL
Fenyő D. György, Páll Csilla és Kovács Kálmán irodalomtanárok szerint a mai irodalomoktatás pozitív változásai, hogy ma nincsenek ideológiai kötöttségek, sokkal nagyobb módszertani repertoár áll a tanárok rendelkezésére, mint régen.
Kovács ehhez a digitaliz...
Időskori értelmiségiképzés szégyenérzet nélkülFEL
Magyarországon még ma is kissé csodabogárnak tekintik azt az idősebb urat vagy hölgyet, aki például beiratkozik egy egyetem levelező tagozatára vagy akár csak egy számítógépes tanfolyamra. Pedig az sem rendkívüli, hogy valaki ekkor kezd újabb nyelvek tanulásába. Sólyom Lászl...
Ki a hatalom birtokosa, ha nem pozícionálisra, hanem tudáson alapulóra gondolunk?FEL
Közhely, hogy a pozícionális és a tudásra alapuló hatalom nem mindig fedik le egymást. Itt az előbbiről nem, csak az utóbbiról lesz szó...
- Kognitív autoritást nem csupán egy tudáskészlet (zárt kérdésekre adott válaszok), hanem vélemény (nyílt kérdésekre ...
Magkönyvtár - a projekt lehetőségei ás kihívásaiFEL
A Macdonald Campus a québeci McGill Egyetem mezőgazdasági és környezettudományi karának, illetve annak oktatófarmjának ad otthont. Úgy látták, hogy a magkönyvtár hatékony eszköze lehet a könyvtár és a közösség összekapcsolásának. E küldetés részeként workshopokat szer...
Kihasználják a Moravec-paradoxont - jobb döntések születnek az MI-velFEL
Moravec-paradoxon https://hu.wikipedia.org/wiki/Moravec-paradoxon szerint az emberi, illetve gépi tudás előnyösen kiegészíthetik egymást... Úgy tűnik, a MI által eredetibb és hatékonyabb taktikákat dolgozhatunk ki." (MG)
- Sok évvel azelőtt, hogy a ChatGPT megjelent ...
Design thinking - tervezői gondolkodás (videó a lépésekről)FEL
Készítsünk tini teret, mely segít a gyerekek lemorzsolódásának csökkentésében - javasolta Koreny Ágnes könyvének https://ki.oszk.hu/sites/default/files/dokumentumtar/oszk_az_otlettol_a_megvalositasig_online_vegleges.pdf bemutatóján. Cél: a fiatalok számára vonzó könyvtárkép ...
A kíváncsiságból van hiány - Rab Árpád a mesterséges intelligenciárólFEL
Mindenségit! podcast: - Már most is ott tartunk, hogy nem szükséges tárgyi tudás a mai ember számára. A lényeg, hogy jól tudja kezelni a számítógépet, tudjon írni olvasni, releváns kérdéseket feltenni, a választ megtalálni. Lehet, hogy matematika oktatása sem lesz idővel sz...
A középszintű értelmiségi munkákat is kiválthatják a mesterségesintelligencia-alkalmazásokFEL
Abban egyelőre bízom, hogy a művészeti szakmákban még szükség van az emberre, de a pszichológusokat már simán helyettesíthetik az ilyen, fejlett programok. A robotok a 4.0 iparban tökéletesen alkalmasak arra, hogy kiváltsák az emberi munkaerőt, sőt akár még jobban is: a robot ...
Könyvtárjövő - sötéten vagy realistán?FEL
Ha kritikusan akarom nézni, akkor a következőket látom:
- A beszerzéseket egy adminisztrátor, ügyintéző simán tudja kezelni
- A szolgáltatások (tartalmi, formai feltárás, tudománymetriai szempontú feldolgozás, tájékoztatás) nagy része megfelelő eszközök (dina...
A (fél)periférián és a közepes fejlettség csapdájában a magyar könyvtárakFEL
A centrum-periféria elméletet nem szakmákra, hanem országokra fogalmazta meg Immanuel Wallerstein, de senki nem tiltja meg, hogy elképzeléseit más dimenzióban is értelmezni lehessen. Szakmánkban látjuk, hogy a társadalmi áttörések nem köreinkből indulnak, hanem inkább vonzáskö...
Milyen állapotban látják magukat és a szakmát a magyar könyvtárosok? - S ha megújulna az MKE?FEL
(Egy éve írtuk...) Mindenki tudja, hogy a KIT minifelmérései nem reprezentatívak, mert nem arányosak a szakma egyes csoportjaira, kicsi a válaszadási arány stb., stb. Ugyanakkor azt is, hogy profi információkezelésre és szolgáltatásra hivatott szakmában a felvetett témákban kró...
* * * Vezetői konzultáció: könyvtár - információ - szervezeti kultúra * * *FEL
- Ha bizonytalan vagy szervezeted irányát illetően
- Elakadtál az innovációban
- Vagy stratégiára van szükséged
Vonj be új, elgondolkodtató, inspiráló nézőpontokat - vagy éppen támogatást kaphatsz gondolataid rendezésében. Rendelj üzleti és info...
A teljesítmény szempontjából nem előny, ha valaki régóta dolgozik könyvtárban - másra (is) van szükségFEL
Az egy helyen, egy szakmában való sokáig dolgozás kétoldalú:
- nagy tapasztalat az adott területen
- kis tapasztalat más területeken.
Változásmentes időkben az előbbin, napjainkban pedig, amikor minden a változásról szól, már a másodikon van a hangsúly. A ...
Szerinted kell-e kérdésekre időt biztosítani egy könyvtárszakmai konferencián?FEL
(Egy éve írtuk...) Vagy 20 éve, a BOBCATSSS konferenciák egyik budapesti rendezvényén a főszervező Ruud Bruyns így kezdte megnyitóját:
- A tavalyi konferencia után összegeztük visszajelzéseiteket, és azt találtuk, hogy legyen kevesebb előadás és több büfé. Jó híre...
Gondok a rezilienciával (MKE-konferencia)FEL
A pszichológia felfutott kifejezése a reziliencia, magyarul: rugalmas ellenálló képesség a hétköznapi, vagy éppen kritikus változásokkal, váratlan akadályokkal, meglepetésekkel szemben - vagyis a reziliencia azt jelenti, hogy mentálisan mennyire vagyunk képesek megbirkózni az aka...
* * * Vezetői konzultáció: könyvtár - információ - szervezeti kultúra * * *FEL
- Ha bizonytalan vagy szervezeted irányát illetően
- Elakadtál az innovációban
- Vagy stratégiára van szükséged
Vonj be új, elgondolkodtató, inspiráló nézőpontokat - vagy éppen támogatást kaphatsz gondolataid rendezésében. Rendelj üzleti és info...
Könyvtáros szakemberek - hogyan nem szűkül be a látókör?FEL
Úgy érzed néha: a könyvtáros szakma évtizedek óta nem tud igazán előre lépni elismertségben, nincs teljesítményemelkedés és tényleges innováció? Davis Epstein Sokoldalúság c. könyve jó eséllyel fontos okra mutat rá: a szakmában lévő kórosan kevés idegen gondolatra. (M...
Pazarolnak a könyvtárak, ha emberek csinálják azt, amit a gépek is tudnakFEL
Moravec-paradoxon: a gép és az ember erősségei gyakran ellentétesek egymással. A számítógépek a taktika szempontjából gyakorlatilag hibátlanul dolgoznak. Lenullázzák az emberek taktikai képességeiből származó előnyöket. Az ember-gép-csapat jellemzően legyőzi a nagymestere...
Ha nem látjuk a kapcsolatot munkánk és eredménye között - elkezdünk minőségbiztosítani?FEL
Sok ismeretterjesztő tv-műsor a munkát egzotikus ismeretlen-ként mutatja be, pl. nehéz fizikai munka egy halászhajón (egy filmsorozatban az USA-ban). Miközben - ezzel szemben - sokunk olyan munkát végez, amely inkább szürreális, mint valóságos. Az irodai munkában gyakran nehéz a ...
Nem tévednek el a könyvtárban - megmérették magukat az Országos Bod Péter Könyvtárhasználati VersenyenFEL
Az idei évben is megmérettette magát a Batsányi János Gimnázium csapata az Országos Bod Péter Könyvtárhasználati Versenyen. Az országos írásbeli fordulót idén online formában bonyolították le. A gimnáziumot három fő képviselte a II. kategóriában: Bárkai Flóra Fáni 10.f...
Az iskolai könyvtárosok küzdenek az obszcénnek tartott könyvek betiltását célzó jogszabályok ellen (olvasóink szavazatára)FEL
Maine állam képviselője, James Libby törvényjavaslatot nyújtott be, melyben szabályozná, hogy az iskolákban milyen irodalom, oktatási anyag helyénvaló. Ezzel ellentétben mi tekinthető obszcénnek.
A javaslat ellenzői szerint az obszcén kifejezés definíciója igencsak hom...
* * * Vezetői konzultáció: könyvtár - információ - szervezeti kultúra * * *FEL
- Ha bizonytalan vagy szervezeted irányát illetően
- Elakadtál az innovációban
- Vagy stratégiára van szükséged
Vonj be új, elgondolkodtató, inspiráló nézőpontokat - vagy éppen támogatást kaphatsz gondolataid rendezésében. Rendelj üzleti és info...
'Etikai követelmény' a hozzáférhetőség bővítése a könyvtárakban (olvasóink szavazatára)FEL
A hozzáférés biztosítása egyre nagyobb prioritással bír. Az Észak-Karolinai Egyetem könyvtára innovatívan próbálja megközelíteni, hogy egyre nagyobb hozzáférést biztosítson a fizikai helyekhez, gyűjteményekhez, szolgáltatásokhoz.
Ennek részeként az elmúlt évtize...
A negyvennapi böjtre mindenki kapjon egy könyvet a könyvtárból...FEL
Elkezdődött a nagyböjt. A keresztény vallások hívei Jézus kereszthalálára és feltámadására készülnek az évnek ebben a szakában. Ez gyakran azt jelenti, hogy hosszabb-rövidebb lelkigyakorlaton is rész vesznek. Ilyen alkalmakkor átgondolják helyüket a világban, kapcsolatokat ...
'Mivel nem szerettem hazamenni, a könyvtárban töltöttem az időmet'FEL
Bolba Márta, evangélikus lelkész: - Nagyon szerettem olvasni, szisztematikusan mindent elolvastam. Később a magyar nyelv és irodalom szakot is elvégeztem. Az olvasás nagyon nagy erőforrás. A könyvtár lett még egy olyan színtér, ahol nagyon szerettem létezni. Sopron belvárosában ...
Akár a könyvtárosok is tompíthatják a válságok hatásátFEL
A koronavírus válság megmutatta, hogy azok a foglalkozások, amik a munkaerőpiacon áruként keveset érnek, így nem is fizetjük meg őket (ápoló, orvos, tanár, óvónő, gazda, élelmiszerbolti eladó, futár [netán könyvtárosok is- szerk.]) éppen azok, amelyekre a legnagyobb szüks...
Része-e a minőségirányításnak, hogy azonosítható és jól olvasható szövegekkel tájékoztatunk?FEL
Rendszeresen kerül kezembe olyan dokumentum, amelyet minősített könyvtár, sőt, minőségbiztosítást oktató intézmény bocsát ki, amely ugyanakkor nélkülözi a dokumentum azonosíthatóságát biztosító alapvető elemeket. Olyan adatokat, mint pl. a közreadó neve, vagy a keletkez...
Így jött létre a nemzetközi könyvajándékozási nap (febr. 14.) (olvasóink szavazatára)FEL
Február 14. a nemzetközi könyvajándékozás napja. Pontosan arról szól, amit a neve takar: könyvajándékozásról. A könyvszeretők szerte a világon ünneplik. Megoszthatják másokkal a könyvszeretetüket. Főként gyerekekkel. Illetve olyanokkal, akik nem férhetnek annyi könyvhöz,...
Alig okoznak örömet a gyerekeknek a mai kötelező olvasmányokFEL
Néhány kivételtől eltekintve a mai kötelező olvasmányok inkább elveszik a kedvet az olvasástól, semmint meghozzák azt. Már harminc éve is hatalmas volt a szakadék a fiatalok élete és a kötelezők között, de mára ez lényegében áthidalhatatlan lett, mondja Kovács Eszter, a P...
A biztonság növelésével növelhető a kreativitás esélye FEL
Az érzelmi biztonság hiányát gyorsabban fel lehet ismerni, mint a meglétét. A pszichológiai fogalom népszerűvé válása előtt is tudható volt, hogy a szégyen és a félelem milyen bénító hatással van egy munkahelyi közösség életére. A munkavállalók személyes kapcsolataina...
* * * Mesterséges intelligencia és a könyvtári szolgáltatás jövője - febr. 22. * * *FEL
2023. február 22-én, 17 órakor az ELTE ÁJK B épületében, a Kecskeméti utca 10. szám alatt található B/3 előadóban tartjuk kerekasztal-beszélgetésünket a mesterséges intelligencia egyik legkézzelfoghatóbb eszközéről, a ChatGPT-ről.
- Vajon elveszi a munkánka...
Nem maradnak munka nélkül a tanárok, ha tudják, mire jó a ChatGPTFEL
Tudomásul kell venni, hogy ma már Magyarországon is a ChatGPT állította elő a diákok esszéinek egy részét. A mesterséges intelligencia (MI) viharos elterjedésével új korszak érkezett el a közoktatásban is. Mire jó az iskolában az MI? Szükség lesz-e még tanárra? Megkérdezt...
Közepes fejlettség csapdája - könyvtárra is értelmezhető tünet?FEL
Legfőbb akadály az önmaga hasznára játszó, a vállalkozást és az újítást elfojtó elit - írtuk http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=legfobb_akadaly_az_onmaga_hasznara_jatszo_a_vallalkozast_es_az_ujitast_elfojto_elit 10 éve, vagy később http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=miert...
Szakadék a felsőoktatási és közkönyvtári munka, illetve a könyvtár- és információtudományi mesterképzés közöttFEL
A könyvtár- és információtudományi szakirodalom is dokumentálja, hogy az utóbbi időben nőtt a szakadék a képzőintézmények és a mindennapi gyakorlat között. A hallgatók negatívumként jelölték meg, hogy az egyetemen az elméleti oktatásra fektetnek nagyobb súlyt, és a kön...
Küszöböld ki az Enstellung-hatást a könyvtári innováció érdekébenFEL
"Amikor kívülállók megoldanak valamit, amin a NASA harminc éve dolgozik hiába, még ma is meglepődök." - mondja Alph Bingham szerves kémikus kutató. A NASA ugyanis az InnoCentive megoldás-bróker szolgáltató oldalára feltett kérdéssel és a fél éven belül kapott válasz révén...
'Ölelj meg egy könyvtárost' - még felkészülhetsz a napra!FEL
Nyugi, nem késtél még el: márc. 1. az "Ölelj meg egy könyvtárost" nap. Mivel nincs komoly hagyománya a világnapnak, ezért szabadon gondolkodhatsz, hogyan is ülöd (ha tetszik: öleled :) ) meg. Egyik lehetőség: gondolkodj el, mitől lehet boldog, megelégedett egy könyvtáros, és e...
A könyvtári innováció ösztönösen fenntartott akadályaiFEL
Már indulás előtt lábon lőjük magunkat, ha a könyvtárszakmai fejlesztéseket könyvtárszakmai keretek között képzeljük el. Például mert - bár önérzetünket látszólag csorbíthatja - a világ legdinamikusabb fejlesztései már csak anyagi okokból sem a könyvtárak terén zajl...
* * * Vezetői konzultáció: könyvtár - információ - szervezeti kultúra * * *FEL
- Ha bizonytalan vagy szervezeted irányát illetően
- Elakadtál az innovációban
- Ki akarsz lépni a dobozból
- Vagy stratégiára van szükséged
Vonj be új, elgondolkodtató, inspiráló nézőpontokat - vagy éppen támogatást kaphatsz gondolataid re...
Memóriajavító olvasás - Az előző részek tartalmábólFEL
A szórakoztatáson felül mentális hozadéka is van az olvasásnak: segíthet karbantartani az idősödő memóriát - erősítettek rá a népi vélekedésre kísérletükkel amerikai kutatók. A Kaliforniai Technológiai Intézet (Caltech) Beckman Intézetének szakemberei szerint a szabadid...
Eszközök az álhír-fogyasztás ellen - küzd-e a könyvtár ellene?FEL
A könyvtár feladata a tudatos információfogyasztás támogatása. De mi a helyzet állami és használói ellenszélben?
A tipikus álhírfogyasztó jellemzője:
- alacsony szintű analitikus gondolkodás
- csekélyebb digitális írástudás
- magyarorsz...
* * * Vezetői konzultáció: könyvtár - információ - szervezeti kultúra * * *FEL
- Ha bizonytalan vagy szervezeted irányát illetően
- Elakadtál az innovációban
- Vagy stratégiára van szükséged
Vonj be új, elgondolkodtató, inspiráló nézőpontokat - vagy éppen támogatást kaphatsz gondolataid rendezésében. Rendelj üzleti és info...
Idegen tudás kell a stratégiai gondolkodáshoz FEL
A felsőoktatási intézmények egy szakterület speciális ismereteit kínálják. A stratégiai döntéshozatalhoz azonban szélesebb perspektívára - szakterületen kívüli tudáselemekre - van szükség. (Nem véletlenül kínál a KIT külön Analógiák rovatot.) A könyvtár - széles k...
Foglalkozzanak-e tudásmenedzsmenttel a könyvtárosok? (olvasóink szavazatára)FEL
A válasz természetesen igen, de nem mindegy mikor és miért, illetve milyen értéket tud ez teremteni a könyvtáraknak. Denise Carter, a DCision kutatási és analitikai cég ügyvezetője ennek kapcsán fogalmazta meg véleményét. Véleménye szerint több olyan munkakör is van, amelynek...
* * * Vezetői konzultáció: könyvtár - információ - szervezeti kultúra * * *FEL
- Ha bizonytalan vagy szervezeted irányát illetően
- Elakadtál az innovációban
- Vagy stratégiára van szükséged
Vonj be új, elgondolkodtató, inspiráló nézőpontokat - vagy éppen támogatást kaphatsz gondolataid rendezésében. Rendelj üzleti és info...
Tud-e hozzáadni a hazai felsőoktatás kompeteciafejlesztéséhez a könyvtár?FEL
Lehetőség a hazai felsőoktatási könyvtárak számára, ha ki tudják mutatni azt a pluszt, amelyet a hallgatók kompetenciáihoz adnak. (MG)
... Lannert Judit előadásában https://piaac.nive.hu/Downloads/eredmenyek/Hazai_jelentes_a_PIAAC_eredmenyeibol.pdf elmondta, hogy a di...
Európai oktatási térség, nemzeti hatáskörben? - Alakulhat-e a könyvtár a holnap oktatási elvárásaihoz?FEL
A pedagógushiány felszámolása, a képzés átalakítása - nemcsak Magyarországot, de az egész EU-t érintő problémákat igyekszik orvosolni az Európai Bizottság kezdeményezése. Erről ír vendégcikkében Marija Gabriel EU-biztos.
Az európai oktatási térség alapjai...
* * * Vezetői konzultáció: könyvtár - információ - szervezeti kultúra * * *FEL
- Ha bizonytalan vagy szervezeted irányát illetően
- Elakadtál az innovációban
- Vagy stratégiára van szükséged
Vonj be új, elgondolkodtató, inspiráló nézőpontokat - vagy éppen támogatást kaphatsz gondolataid rendezésében. Rendelj üzleti és inf...
* * * Vezetői konzultáció: könyvtár - információ - szervezeti kultúra * * *FEL
- Ha bizonytalan vagy szervezeted irányát illetően
- Elakadtál az innovációban
- Vagy stratégiára van szükséged
Vonj be új, elgondolkodtató, inspiráló nézőpontokat - vagy éppen támogatást kaphatsz gondolataid rendezésében. Rendelj üzleti és info...
Megéri felrobbantani a képzést - Felkészülnek-e a (könyvtáros) hallgatók a rászorulók ellátására?FEL
Ha úgy látod, hogy aránybeli eltérések vannak az ellátandó célcsoporton belüli arányokban (férfi-nő, életkorok csoportjai, jövedelmi, lakóhelyi, foglakozásbeli stb. csoportok) és a könyvtárhasználók hasonló belső arányaiban, még égetőbb a probléma. (MG)
...
A férfiak 31, a nők 29 százaléka nem tudja, hol helyezkedik el a csiklóFEL
... van tehát mit pótolni. Akkor is, ha a szexuális felvilágosítás lehetőségeit a jelen törvényi szabályozás korlátozza. A könyvtár kiváló hely lehet arra, hogy az érdeklődők anonim módon, de szükség esetén tanácsot kérve szabadon tájékozódhassanak.
Nem vélet...
Az a gond, hogy főként azok mennek könyvtárosnak, akik szeretnek olvasniFEL
Ahogyan matematika tanárnak is a jó matekosok mennek. Azaz, abban jártasak alapvetően, hogy hogyan lehet jó képességekkel pik-pak számolós-logikai feladatokat megoldani és érdekes, összetett feladatokkal bíbelődni - ami célcsoportjának mondjuk 10%-ára jellemző. Nehezen tudják m...
Pávafarok-hatás - ami az egyéniségedet és versenyelőnyödet adjaFEL
A szakmai alapokkal tisztában lenni - semmi különöset nem jelent (a szakmán belül). Ezt Herzberg kéttényezős-elmélete szerint ezt nevezhetjük higiéniás tényezőnek is. Az ismeretekben ezen felül állnak az elmélet szerint az ún. motivációs tényezők. Ezek már azok az ismeret...