A lista nem teljes, az archívum indexelése folyamatban van.
Szakmailag is fontos, hogy a könyvtárosok jól érezzék magukat - erről is szólt a továbbképzés Egerben. - Az egri könyvtárban mindig jelentős szerepet kapott a könyvtárosok továbbképzése. Fontosnak tartják ugyanis, hogy a továbbképzéseken a könyvtárszakmai ismeretek, a kön...
A Humboldt Egyetem Könyvtár és Információtudományi tanszéke számos közkönyvtárral, felsőoktatási és szakkönyvtárral együttműködve szeptember első két hetében kétszer három napos ingyenes tanfolyamot szervez a német könyvtárügy különféle szegmenseinek, illetve a kön...
Az alsó-szászországi Cuxhaven városában a Német Könyvtárszövegség (dbv) a városvezetéssel együttműködve szervezte meg a 2. Nemzetközi Könyvtárbuszkongresszust (IFKB) 2023. szeptember 8-9-én, amelyen Németország szerte működő könyvtárbuszokon kívül Finnország, Holland...
A fő téma a vezetés volt az idén júliusban Birminghamben megrendezett CILIP konferencián. Az előadók már nem csak a hagyományos értelemben vett vezetői munkakörből kerültek ki, hanem arra szerettek volna rávilágítani, hogy munkakörtől függetlenül bárki láthat el vezetői f...
A felsőőri intézmény http://www.umiz.at média és információs központ, könyvtár és levéltár is. Kelemen László igazgató számolt be a múltról és a jelenről az ORF-nek:
Történeti szakirodalom állományuk mintegy 27 ezer tételes. A legrégebbi dokumentumok 18...
Az 51. Tokaji Írótáborban, 2023. aug. 15-én az irodalomtanítás helyzete volt a témája annak a kerekasztal-beszélgetésnek, ami túlmutatott a Nemzeti Alaptanterv (NAT) által kijelölt pályán. Egyetértés volt Takaró Mihály író, irodalomtörténész, tanár megállapításában, h...
A vándorgyűlés KIT-műhelyének bevezetője Dr. Habók Lilla, Hajnal Ward Judit, Somorjai Noémi előadásait, valamint Orsós László Jakabbal való beszélgetést vezette fel. (A kattintható ppt-t ld. a forráslinken; videó: https://www.youtube.com/watch?v=WN9fF8qvXQI&t=18s&ab_channel=G%C...
Az IFLA Vezetői Testület döntése nagy vihart kavart júniusban, mikor közzétették a 2024.évi világkongresszus szervezésére jogot szerző város, Dubaj nevét.
Az Egyesült Arab Emírségekben gyenge lábakon állnak az emberi jogok, valamint a nők helye és megítélése a tá...
Megkérdeztük a könyvtárhasználóktól és nem-használóktól az MKE 54. Vándorgyűlés KIT-műhelyének alkalmából, hogy milyen szolgáltatásokért látogatnának szívesen el a könyvtárba https://www.youtube.com/watch?v=SXAmsb4WgvI . A válaszok közt megjelentek a már létező kön...
A CILIP (Egyesült Királyság Könyvtári és Információs Egyesülete) a következőket írta a beszámolójában: A múlt heti CILIP Partners Tudásbörzén széles körű megbeszélésre került sor az AI iparági bevezetésének helyzetéről. A küldöttek a munkaadók (CILIP Employer Part...
Egy éve írtuk... Először egyetemi hallgatók körében vették észre, hogy tartózkodnak a könyvtárba járástól. Amikor az okát kezdték kutatni, rájöttek, hogy ennek oka a félelem az ismeretlentől, egyfajta lelki gátlás. Mindez a gyakorlatban az olvasó és az információ közti...
Szolgáltatunk, de kinek? A 3K-ban ismertetett esettanulmány http://ki2.oszk.hu/3k/2019/03/konyvtartervezes-kozosen-esettanulmany-a-tengerentulrol/ folytatásaként, szórakoztató, sok képpel illusztrált hatástörténet (impact story) formájában hallhatta a közönség Hajnal Ward Judit e...
HVG: A magyar irodalomban legalább a hatvanas évektől folyik a múlt-munka. Hova jutottunk el ezekkel a regényekkel?
Tompa Andrea: A regényekben vagy azok által nem történik meg társadalmi szinten a múltfeldolgozás, arra szerintem más, nagyobb elérésű formák képesek. A reg...
Mit ér az a szakmai rendezvény, ahonnan nem feltöltődve távozunk?! Amelyen addigi gondolatainkat nem éri kihívás... Netán olyan, amely hatására nem kezdünk korábban nem tervezett cselekvésbe?!
Frissítettük a "Konferenciára készülve" https://www.gmconsulting.hu/2...
Hogyan tudnánk még több használót a könyvtárakba bevonzani? Ehhez meg kell ismernünk, hogy
- mi jár a könyvtárba nem járók fejében.
- mit gondolnak a könyvtárról, hogy látják azok szolgáltatásait?
- mi a távolmaradásuk oka?
- milyen szolgált...
Hazai könyvtárak beszámolói, könyvtárosok előadásai jellemzően saját szolgáltatásaik bemutatásával kezdődnek. A szolgáltatásorientáció e jelével szemben a használóorientált beszámolók a használói igényekből indulnak ki. De hogy mi is ez a megközelítés, arról magya...
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete befogadta a KIT-műhelyt hivatalos vándorgyűlési programjába. Ezért Tatabányán, 2023. júl. 14-én délután az alábbi programok is választhatók:
13.00-13.10 Megnyitó, bevezető: Mikulás Gábor (KIT Hírlevél)
13.10-13...
Az iskolai könyvtárak célja: a felelős álampolgárrá válás és a sikeres feladatvégzés támogatása. Eszközei pedig: információk, eszmék, élethossziglani tanulás és képzelőerő... - vetítette ki Dömsödy Andrea (ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar könyvtára) a Könyvtá...
A civilizációs válság van. Ha tetszik: polikrízis. Ezek legveszélyesebb elemei:
- ökológiai válság
- fokozódó vagyoni különbségek
- eltávolodás az eddigi evolúciós iránytól (pl. egyre kevesebb kapcsolat más élőlényekkel)
- diktatúrák erősöd...
Folytatva az Orsós László Jakabbal (Brooklyn Public Library https://www.bklynlibrary.org/ ) készült interjút (14'25"-től):
- Nem az én csapatom csinálja, de iszonyatosan népszerű a könyvtárosok által szervezett "drag queen story time". Nagyon népszerű rendezvénye a könyv...
A könyvtárhasználók többsége, illetve a könyvtári alkalmazottak túlnyomó része szintén nő. Ezért is érdekes a női szempontokra érzékenyíteni, a könyvtárosok körén belül (vö.: teljes ember koncepció), illetve a használók irányában. A Könyvtárostanárok Egyesülete (...
Folytatva Maela Rakočević Uvodić előadásának http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=az_egyenlo_banasmod_befogadas_a_megnevezesnel_kezdodik ismertetését...
- A múlt évtizedben számos új kifejezés került használatba:
sokszínűség, pszichológiai, fizikai és t...
14 évig dolgoztam pultban, sokféle használóval találkoztam. Nagyon foglalkoztatott, hogy nem könnyű meglátni, hogy a velünk szemben álló fogyatékos vagy más nehézségekkel küzd-e. S arra is rájöttem, kollégáimnak is nehézségei van például a könyvtárban megjelenő nagyotha...
A Brooklyn Public Library (https://www.bklynlibrary.org/ BPL) a demokrácia és a közszolgálatiság csúcsának tűnik: a kölcsönzés "vallásosan" ingyenes, a bevándorlókat iratok nélkül is beengedik, nem ellenőrzik a táskákat kilépéskor. Hogyan fordulhat elő ilyesmi az Egyesült ...
Orsós László Jakab (kulturális ig, Brooklyn Public Library) (4'28") - Meglepetés volt, amikor elkezdtem ott dolgozni, hogy mennyire tágas a könyvtárak szolgáltatásrendszere és ethosza. Az csak az egyik hogy könyveket kölcsönöznek. Az csak az alap. Azt mondjuk az üléseken, hogy az...
2023. ápr. 19. (szerda), 17:30., Stex Ház - a részvétel térítésmentes, de regisztrációhoz kötött. Itt jelentkezhetsz
A Chat GPT 3.5 és a GPT 4 mindannyiunk számára rámutat szinte emberi tartalomalkotási képességeikre. Ez minden szöveggel foglalkozóra kihat, legy...
2023. ápr. 19. (szerda), 17:30., Stex Ház - a részvétel térítésmentes, de regisztrációhoz kötött. Itt jelentkezhetsz
A Chat GPT 3.5 és a GPT 4 mindannyiunk számára rámutat szinte emberi tartalomalkotási képességeikre. Ez minden szöveggel foglalkozóra kihat, legy...
Nincs sok új a nap alatt. 1831-től olvasható, ráadásul magyarul: "Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? / Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort; / Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!" Bár Kölcseyt ritkán nevezik menedzsment-teoretikusnak, Huszt-beli me...
(Egy éve írtuk...) Vagy 20 éve, a BOBCATSSS konferenciák egyik budapesti rendezvényén a főszervező Ruud Bruyns így kezdte megnyitóját:
- A tavalyi konferencia után összegeztük visszajelzéseiteket, és azt találtuk, hogy legyen kevesebb előadás és több büfé. Jó híre...
2023. ápr. 19. (szerda), 17:30., Stex Ház - a részvétel térítésmentes, de regisztrációhoz kötött. Itt jelentkezhetsz
A Chat GPT 3.5 és a GPT 4 mindannyiunk számára rámutat szinte emberi tartalomalkotási képességeikre. Ez minden szöveggel foglalkozóra kihat, legy...
Az idei évben is megmérettette magát a Batsányi János Gimnázium csapata az Országos Bod Péter Könyvtárhasználati Versenyen. Az országos írásbeli fordulót idén online formában bonyolították le. A gimnáziumot három fő képviselte a II. kategóriában: Bárkai Flóra Fáni 10.f...
A szinodális út a párbeszédnek egy strukturált formája, amely a németországi katolikus egyház megtérése és megújulása érdekében azoknak a lépéseknek a közösségben történő keresését szolgálja, amelyek megerősítik a keresztény tanúságtételt a mai társadalomban.
Felelősség - ez az, amit nem vállal át a chatrobot az őt használótólFEL
Mesterséges intelligencia a könyvtárakban címmel tartott szakmai beszélgetést az ELTE ÁJK KáVé és a KIT Hírlevél febr. 22-én.
A chatrobot nem algoritmus, azaz nem lehet ellenőrizni, hogy mit fog mondani. Így nem lehet garantálni, hogy igaz-e vagy sem, amit válaszol, vagy ...
A könyvtár továbbra sem célozza a középosztály alatti rétegetFEL
A könyvtár középosztálybeli intézmény. Tovább él Máté-effektus: akinek van, annak adatik...). A könyvtárak továbbra sem igen szolgáltatnak a középosztály alattiaknak... - mondta Tóth Máté, A könyvtárak társadalmi szerepei empirikus kutatási adatok tükrében c. könyvéne...
Néhány tudásellenes gyakorlat a magyar könyvtárügybenFEL
Múlt héten szóba került a Közepes fejlettség csapdája http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=kozepes_fejlettseg_csapdaja_-_konyvtarra_is_ertelmezheto_tunet , melynek jellemzője az extraktivitás, azaz az erőforrások - információ, figyelem, anyagi eszközök - egy szűkebb csoport kez...
Külföldi sajtó figyelése - 44-60 másodperc késésselFEL
- Váratlan megrendelés: milyen a budapesti hajókatasztrófa sajtóvisszhangja Dél-Koreában?
- Mi az Európai Parlament Sargentini-jelentésének sajtóimpaktja hazánkban?
- Hogyan reagáltak az átoltottságra épített korai, magyar nyitásra a nyugati országokban?
- ...
Csókküldemény a könyvtárban - Könyv az automatábanFEL
Novemberben az energiaválság miatt bezárt a Móricz Zsigmond Könyvtár http://www.mzsk.hu/ , nem fogad olvasókat és látogatókat. Azóta a 24 órán át üzemelő könyvkiadó automata áll az olvasók rendelkezésére. Eközben minden eddiginél nagyobb az érdeklődés a könyvtár irán...
Magok könyvtára - szolgáltatásbővítés és együttműködésFEL
Ha
- a szép szavakon túl is fontosnak tartod a fenntarthatóságod
- van megürült katalógusszekrényed
- frissíteni szeretnéd könyvtárad szolgáltatás és oktatási kínálatát
- meg akarod újítani a poros olvasás + könyvek könyvtári imázst
id...
Tagokat toboroz a könyvtárosok egyesületeFEL
Újévi üdvözletében linkeli az angol CILIP könyvtáros egyesület a tagtoborzó oldalukat:
Legyen része a szakmájának (Csatlakozz most)
Egyre több információs szakember és könyvtáros fordul a CILIP-hez gyakorlati tanácsokért és útmutatásért, hogy segíts...
Befejeződtek a könyvtár szervezett Petőfi-emléktúráiFEL
Véget értek a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár http://www.psvk.hu/ Petőfi nyomában Félegyházától Félegyházáig címmel szervezett autóbuszos kirándulásai, melyek során a résztvevők felkeresték a Bács-Kiskun megyében található Petőfi-emlékhelyeket. A kir...
Ukrajna gyermekeiért fogtak össze a könyvtárosok és a kiadók (olvasóink szavazatára)FEL
A Bonni Egyetemi és Állami Könyvtár (USL https://www.ulb.uni-bonn.de/en ) az RWTH Aachen Egyetemmel https://www.rwth-aachen.de/go/id/a/?lidx=1 .) közösen szervezte a Könyvtárak, gyermekek és irodalom Ukrajnában - háborúban és békében című rendezvényt, ahol két ukrán könyvtár...
Könyvtárpedagógiai kínálat iskoláknak: mozitól a médiarekeszekig 2. - Támogatják az oktatástFEL
Folytatva http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=konyvtarpedagogiai_kinalat_iskolaknak_mozitol_a_mediarekeszekig_1_galeria múlt heti hírünket...
- Minden elsőosztályos megkapja a praktikus információkat tartalmazó "Isten hozott a városi könyvtárban" leporellót és egy n...
A könyvtár / könyvtáros lehetőségei a destigmatizáció érdekébenFEL
Transznemű személyek lélekszáma hazánkban 60-80 ezer főre tehető. Köztük vannak családos édesapák és édesanyák is, így olvasóink között is előfordulnak transznemű könyvtárlátogatók. A könyvtár/ könyvtáros a destigmatizációs lehetőségei
1. Beszerzi az elérh...
Vezető és változás - megférnek együtt? (a KI-konferencián hallottuk)FEL
VUCA környezetben élünk. A betűszó kibontása:
- változékony (volatile)
- kiszámíthatatlan (uncertain)
- összetett (complex)
- többértelmű (ambiguous).
Hangzott el a 3 LÉPÉSBEN minőségfejlesztési online konferencián
https://ki.oszk.h...
Van-e, és hogyan alakul ki a könyvtárszakmai hiedelemkamra?FEL
A hiedelemkamra olyan jelenség, amely egy adott közösség többsége által elfogadott elképzeléseket támogatja, kommunikálja. Mindez erősíti a közösségi összetartozás érzését, ugyanakkor a belterjességet erősítve csökkenti a közösség alkalmazkodó- és túlélő-képessé...
* * * Kihívások a nyílt információ kutatásában; az OSINT-ban - MIBE-klub * * *FEL
'Könyvtáros kell az üzleti hírszerzők csapatába' link - írta a KIT közel 10 éve. A hírszerzés környezete is változott azóta. Aki eljön, megtudhatja, hogy mennyiben igaz a korábbi állítás :)
Ormosy Gábor László (Safety & Security Manager - InterContinental Budapest Hot...
* * * Kihívások a nyílt információ kutatásában; az OSINT-ban - MIBE-klub * * *FEL
'Könyvtáros kell az üzleti hírszerzők csapatába' http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=konyvtaros_kell_az_uzleti_hirszerzok_csapataba - írta a KIT közel 10 éve. A hírszerzés környezete is változott azóta. Aki eljön, megtudhatja, hogy mennyiben igaz a korábbi állítás :)
...
Magyar és vatikáni levéltári szakértők tartanak konferenciát Rómában (érdemi információt nem adott az MTI)FEL
Levéltárak és könyvtárak mint hidak címmel tartanak tudományos találkozót a vatikáni Cancelleria palotájában a magyar szentszéki nagykövetség szervezésében kedden délután.
A Szentszék és Magyarország közötti levéltári együttműködésről és annak továb...
Hetvenéves a megyei könyvtár, megülték a kerek évfordulótFEL
Kiállítás megnyitóval egybekötött kis ünnepség volt kedden délelőtt Szekszárdon, az Illyés Gyula Megyei Könyvtárban. Hét évtizeddel ezelőtt született meg itt a megyei könyvtár, s most a lépcsőházi tárlaton a hét évtized történéseit felelevenítő, megörökítő feket...
A Jyväskyläi Egyetem Könyvtára - raktár helyett használók a központbanFEL
Jyväskyläi Egyetem Könyvtára - A pince könyvraktáraiból csarnok lett, a raktározás jelentős részét kiszervezték. A falak többségét áttörték, ami maradt, az jellemzően üvegfal. Így van csendszoba, és telefonálásra rendszeresített helyiség is.
A terek ás funkció...
A nagy könyvtári rendezvények témáival sosincsen gond...FEL
... ahogy a most zajló Esély - Egyenlőség - Könyvtár témájú Országos Könyvtári Napok témaválasztása is aktuális. Indirekt célzás arra, hogy a jelen helyzet nem ilyen ideális; javításra szorul. Rendjén is van: fejleszteni kell.
- Felmérés híján csak erősen sejthe...
Szolgáltatás- és irodalomkínálat idős embereknek, a városi könyvtártól (galéria)FEL
Nem, nem a könyvtár a legjobb szolgáltató, ebben sem! Legalábbis önmagában biztosan nem. Ezért együttműködik olyan szakemberekkel, szervezetekkel, akikkel közösen viszont már nélkülözhetetlen szolgáltatásokat tud kínálni.
Az Itzehoei Városi Könyvtár https://www.sta...
Küszöbfélelem a könyvtárban - még mérni is lehet - elismertség-deficitFEL
Először egyetemi hallgatók körében vették észre, hogy tartózkodnak a könyvtárba járástól. Mikor az okát kezdték kutatni, rájöttek, hogy annak oka a félelem az ismeretlentől. Egyfajta lelki gátlás. Mindez a gyakorlatban az olvasó és az információ közti korlátot, akadály...
Nem maradhatsz semleges - Az ALA 2022. évi konferenciájáról (olvasóink szavazatára)FEL
Az Amerikai Könyvtárosok Egyesülete (ALA) 2022. június 23-28-i éves konferenciája 2019 óta újra személyes lehetett Washingtonban. Az eseményt beárnyékolta a COVID. Védőoltás vagy negatív COVID-teszt igazolása kellett a bejutáshoz. Maszk viselését tették kötelezővé az előa...
Megkérdeztük: Miért lehet jó számodra az MKE-vándorgyűlés?FEL
A tájékoztató jellegű válaszok megoszlása:
0 - A szakmai kiállítás, kiállítók megtekintése
4 - Csak pofavizit az egész, inkább a várost nézem meg
10 - Nem járok, számomra nincs ott semmi érdekes
3 - Sörözés, beszélgetés kollégákkal, néhány...
Túl kevés könyvtárhasználó vesz igénybe tudományos adatbázisokatFEL
Sokaknak a Google a legnagyobb barátja, pedig a könyvtárosok szerint legalább az egyetemi hallgatóknak és oktatóknak jobban kellene ismernie a tudományos adatbázisokat. Egyelőre még főleg az alapszintű digitális felhasználóképzésnél tartunk, miközben vannak, akik szerint már ...
* * * Alakul a magyar könyvtári problématérkép - személyes találkozó: Kaposváron * * *FEL
(SDG 17., Partnerség a célok eléréséért) A KIT nyilvános online klubokat kíván szervezni, melyekhez szakmabeliek segítségével gyűjti az (eléggé) meg nem tárgyalt szakmai témákat. Az így létrejövő problématérkép célja, hogy a gondok tudatosításával, néven nevezéséve...
Tippek, hogy eredményesebb legyél a vándorgyűlésenFEL
(SDG 17., Partnerség a célok eléréséért) A könyvtárosok angol egyesületének elnöke, Nick Poole https://www.facebook.com/groups/konyvtarosokcsoport/posts/10159992268974630/
A szakmai konferencia akkor éri el célját, ha tudást generál, gyűjt össze, ad át és dolgo...
* * * Mire kíváncsi a könyvtáros? - Te! - Nyilvános KIT-klub a kaposvári vándorgyűlésen * * *FEL
Tabukat gyűjtenek, hogy szent teheneket mészároljanak a vándorgyűlésen http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=tabukat_gyujtenek_hogy_szent_teheneket_meszaroljanak_a_vandorgyulesen - írtuk 10 éve a könyvtárosok egyesületéről - a németről. Most a KIT is megpróbálkozik ezzel. Konkr...
Szükségből erényt - különböző tudásokat kombinálnak a British Library webarchiválóiFEL
Nagy-Britanniában a webarchiválás több intézmény összefogásával, konzorciumi keretek között zajlik. A British Libraryben (BL, https://www.bl.uk/ ) a webarchiválással foglalkozó szervezeti egységnek nyolc munkatársa van, ez a létszám európai szinten is egyedülálló. Így sem t...
A könyvtár és a turisztika kapcsolatáról szólt a találkozóFEL
Algyőn tartotta meg idei megyei könyvtáros napját a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete, ezúttal a könyvtár és a turizmus kapcsolatára helyezték a hangsúlyt. A megye településeiről érkező könyvtárosok bejárták a községet, valamint közgyűlést is tartottak.
<...
Segít a könyvtáros egyesület a megnövekedett lakossági kiadások kezelésébenFEL
Június 29-én a CILIP, a nagy-britanniai könyvtárosok egyesülete tagjai számára ingyenes webináriumot tart "A növekvő megélhetési költségek kezelése" címmel.
Mint írják: A társadalombiztosítás, az energiaszámlák és más alapvető megélhetési költségek idei növe...
A könyvtáros lelki egészsége is téma az Amerikai Könyvtárosok Egyesülete VándorgyűlésénFEL
Szeretsz naprakész lenni? Nos, akkor itt az ALA 2022. júniusi vándorgyűlésének anyagáról szóló múlt heti hírünk http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=mit_tartanak_fontosnak_megbeszelni_az_amerikai_konyvtarosok_egyesuletenek_vandorgyulesen folytatása. Annak teljes programjából eme...
Éghajlati igazságosság: fenntarthatósági programok az Egyesült ÁllamokbanFEL
E cikk kiemelés az ALA 2022. júniusi vándorgyűlésének teljes http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=mit_tartanak_fontosnak_megbeszelni_az_amerikai_konyvtarosok_egyesuletenek_vandorgyulesen programjából.
Az Amerikai Könyvtárosok Egyesületének vándorgyűlésének egyik ...
Nemzeti adatvagyon - kulturális hozzáférés mellett ipari léptékű titkolózásFEL
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott Az új technológiák hatása a demokráciára című konferencia programja c. konferencia Közadatok hasznosítása szekciója a témát hatósági (Nemzeti Adatvagyon Ügynökség - NAVÜ Kft.), vállalkozói és közvetítői szempontból igyekezte v...
Mit tartanak fontosnak megbeszélni az Amerikai Könyvtárosok Egyesületének vándorgyűlésén? (olvasóink szavazatára)FEL
2022 júniusában az ALA éves konferenciáját 2019 óta először ismét személyesen rendezik. A teljes programból két nagyobb témakört, azon belül témákat emelünk ki.
I. Könyvtárhasználat bárki számára, esélyegyenlőség
1. A migrációs folyamatokról könyvtár...
Szakmai továbbképzések a szexuális nevelésről - Észak-kaliforniai gyerekkönyvtárosoknakFEL
Szakmai fejlesztő foglalkozások a szexuális nevelésről: Az ACL két ingyenes szakmai továbbképzést tervez a Zoom találkozóink részeként. Ezeket a június 10-i és július 8-i találkozóinkra tervezzük, amelyeket 9:30-kor tartunk (a workshopok 10 órakor kezdődnek). Jelöljétek be ...
Megkérdeztük: Legfőbb vándorgyűlési célom...FEL
A felvetésre adott válaszok megoszlása:
13 - a szakmai töltekezés
7 - nem tudom kigazdálkodni a részvételt
12 - nem érdekel a vándorgyűlés
6 - találkozni rég látott kollégákkal
0 - megírom: kit@gmconsulting.hu
4 - a város, kulturális ...
Kompetencia-konferencia - lehetőség a továbblépésFEL
A többedik kompetencia-konferenciát hallgathatták az érdeklődők a közelmúltban. Elégedettségi visszacsatolás és kérdésfeltevés lehetőségének hiányában nehéz mérvadó értékelést adni. De annak birtokában is csak az lenne az igazi, ha a résztvevőknek tényleges összehas...
Vitályos Kati, a gyakorlatias közösségszervezőFEL
A vidéki könyvtáros eldönti, hogy mit kezd az idejével. Megteheti, hogy a könyvtárban csendben várja az olvasókat, de ennél többre is vállalkozhat: rendezvényeket szervezhet, gyermekfoglalkozásokat rendezhet, így megmozgathatja a falu apraja-nagyját. Közösségszervező szere...
Fenntartható fejlődési célok (SDG-k) - minden a társadalmi törekvést támogathat a könyvtárFEL
Bár az MKE 2018-ban külön kiadványt is készített https://mke.info.hu/wp-content/uploads/2018/03/SDG_sztorik_nyomda_final-jav3.pdf a fenntartható fejlődési célok (SDG) hazai művelését bizonyítandó, és a 2022. évi vándorgyűlés is ezt a témát választotta, a célok hazai könyv...
Ügyfélszolgálatok és egyetemi könyvtári tájékoztatók egyaránt 'ticketelnek'FEL
A hallgatók, oktatók és érdeklődők által feltett kérdések változatosak, a tárgyi és információkeresői szaktudást igénylő kérdésektől a legprózaibbakig. Van, hogy könyvtárban tartózkodó hallgatók szégyellnek a pulthoz menni, inkább online tesznek fel kérdéseket. Mond...
Tanultunk-e pl. marketinget a vírusidőben?FEL
Bizonytalan vagyok, hogy az MKE-konferencia végén - "Új utak a COVID 19 idején és azt követően. Szakmai kompetenciáink átalakulása" - a résztvevő fel tudta volna-e sorolni a címben említett új utakat illetve átalakult kompetenciákat... A magam részéről pl. szívesen láttam vo...
Kompetencia... Képesség a párbeszédre és ugrás akkor, amikor helyzet vanFEL
Az MKE kompetencia-konferenciája - Új utak a COVID 19 idején és azt követően. Szakmai kompetenciáink átalakulása https://mke.info.hu/wp-content/uploads/2022/05/Meghivo_MKE_Kompetencia-2022.05.11.01-2.pdf - volt életemben az első konferencia, amibe már nem is terveztek kérdéseket. Et...
Üzleti és Szellemi Tulajdon Központ Worcestershire-ben - részletes kínálat 3.FEL
Üzleti könyvek...
Az üzleti könyvek olvasása és megosztása nagyszerű módja annak, hogy a vállalkozók tájékozódjanak az üzleti trendekről, új készségeket sajátítsanak el és innovatív munkamódszereket fejlesszenek ki.
A Worcestershire-i könyvtár tagjai teljes...
Megkérdeztük: Szerinted kell-e kérdésekre időt biztosítani egy könyvtárszakmai konferencián?FEL
(Egy éve írtuk...) Vagy 20 éve, a BOBCATSSS konferenciák egyik budapesti rendezvényén a főszervező Ruud Bruyns így kezdte megnyitóját:
A tavalyi konferencia után összegeztük visszajelzéseiteket. Azt találtuk benne, hogy legyen kevesebb előadás, több büfé. Jó hírem v...
Megkérdeztük: Olvasásra nevelés...FEL
A kapott válaszok tájékoztató jellegű megoszlása:
7 - A mai világban nem szövegolvasás kell, hanem médiaértés.
10 - Erősíteni kell a kampányokat.
3 - Hiába erőlködünk, úgyis visszaszorul az olvasás.
20 - Lassú és alapos munkára van szükség, sz...
Az iskolai könyvtár mint kiaknázatlan erőforrás - egy műhelynap tanulságaiFEL
A Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete (SZMKE) első alkalommal szervezett kifejezetten az iskolai könyvtárosok és pedagógusok részére szakmai programot. Az egyesület tevékenységi stratégiájában is megfogalmazta, hogy szeretne külön foglalkozni ezzel a célcsoporttal.
...
Könyvtárakból eltávolított zsidó könyvtárosokra emlékeznek - emléktúraFEL
Már 1940-ben elbocsátották a zsidó könyvtárosokat http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=mar_1940-ben_elbocsatottak_a_zsido_konyvtarosokat - írtuk néhány hónapja. A holland Mark Deckers könyvtári tanácsadó könyvet írt az érintett tizenegy könyvtárosról.
A szerző a kö...
Miért közel értéktelen a konferenciavideók megosztása?FEL
... azért, mert szinte a kutya sem nézi meg őket. Na jó; csak a nagyon elkötelezettek, meg belenéz, aki szerepel benne, illetve majd nagyon sokára egy-egy könyvtártörténész. Az is könnyen kideríthető, hogy a megadott tartalmakból a linkre kattintók csak az első néhány másodpe...
* * * Van-e még igényünk tényekre? - Mit és hogyan mutat ki a Lakmusz? * * *FEL
Márc. 10., csütörtök, 18.00 - az év elején alakult Lakmusz műhely és portál mutatkozik be a Magyar Információbrókerek Egyesületének (MIBE) virtuális Zoom-klubjában. Vendég: Zöldi Blanka. Téma:
- Mi a Lakmusz célja? És a készítőiké?
- Csak érezzük, hogy az...
Pécsi könyvtár és sportolók is gyűjtenek eledelt a menhelyen élő állatoknakFEL
A Csorba Győző Könyvtár csatlakozott Konkoly Zsófia paralimpiai bajnokhoz és a PSN Zrt., valamint a Doboz Mozgásközpont sportolóihoz, hogy együtt támogassák a Misina állatmenhelyet, amely Magyarország legrégebbi állatotthona.
A menhelyen mára több, mint 10 ezer kutyának ...
* * * Hangra fel 2021 - verselőadó versenyt hirdet a HELMA kiadó * * *FEL
Olyan hanganyagokat várunk, amelyek különlegesek, érdekesek, szakítanak a korábbi versmondás hagyományaival! Itt nem csak az a lényeg, hogy szépen elszavalja a verset, hanem az, hogy a hang legyen a középpontban, és a saját elképzelése, meglátása szerint adja elő! Használhat a...
Legyenek láthatóbbak az iskolai könyvtárak! PR-díj a Könyvtárostanárok EgyesületétőlFEL
Nincs jó iskola iskolai könyvtár és könyvtárostanár nélkül, nincs sikeres és kiegyensúlyozott diák magas színvonalú könyvtárpedagógiai munka nélkül - tartja a szervezet. Minden tanulónak joga kell, hogy legyen a magas szintű iskolai könyvtári szolgáltatásokhoz. Ennek elé...
Győri könyvtáros nyerte el a Kisalföld Könyvtárosa címetFEL
Nagy Mária a megyei könyvtár munkatársaként 27 évig szervezte a könyvtárhasználati vetélkedőt, napjainkban a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltárának munkatársa
A Kisalföldi Könyvtárosok és Könyvtárak Egyesülete 1990-ben alakult újra, hogy a he...
Frissítik a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének tevékenységétFEL
Jogi és pénzügyi átalakítással újult meg a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete. Erről Szőcs Endre elnök tájékoztatta kedden a tagságot.
A tagság már nyáron elfogadta az átalakított szervezeti és működési szabályzatot. A székhely a terveknek megfelelően Szé...
Van-e, és hogyan alakul ki a könyvtárszakmai hiedelemkamra?FEL
A hiedelemkamra olyan jelenség, amely egy adott közösség többsége által elfogadott elképzeléseket támogatja, kommunikálja. Mindez erősíti a közösségi összetartozás érzését, ugyanakkor a belterjességet erősítve csökkenti a közösség alkalmazkodó- és túlélő-képessé...
Családbarát digitális szabadulószobák - néhány példával (olvasóink szavazatára)FEL
A digitális szabadulószobák száma is a pandémia alatt nőtt meg. A műfaj jó formája a biztonságos, közös kikapcsolódásnak. A Library Journal összegyűjtött közülük néhány érdekes példát. A játékok többsége ingyenes, de vannak köztük fizetősek, és regisztrációt ig...
A cenzúra akkor érvényesül, ha senki nem beszél róla - az Amerikai Könyvtár Szövetség a Betiltott könyvek heténFEL
A Betiltott könyvek hete a betiltott, vitatott vagy kifogásolt (angol szóval: challenged) könyveket állítja reflektorfénybe egy hétre. Az Amerikai Könyvtár Szövetség szerint ezt a jelzőt kapja az a könyv, amelyet "egy személy vagy csoport megkísérel a polcokról eltávolítani v...
Ismét futnak Székelyudvarhelyen - a pénz mellett inkább a publicitás a lényegFEL
Ismét futnak a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár https://www.biblioudv.ro/hu/fooldal munkatársai. A három évvel ezelőtti hasonló rendezvényről itt írtunk: http://kithirlevel.hu/index.php?kh=konyvtaros_civilek_is_futottak_szekelyudvarhelyen . A fundraising-projekt leírása: https://f...
Virtuális online gyerektábort indított New York közkönyvtára (olvasóink szavazatára)FEL
New York közkönyvtárának virtuális tábora hat hétig tart, otthonról vagy a nyaraláson is elvégezhető feladatokkal. A hetente kiadott feladatokat gyermekkönyvtárosok tervezték, óvodástól egészen a középiskolás korosztálynak. Az elvégzett feladatokért virtuális jelvények j...
Vért cserél könyvre a megyei könyvtárFEL
A Békés Megyei Könyvtár http://konyvtar.bmk.hu/ az olvasás hete alkalmából könyves meglepetéssel készül. Június 7-e és 11-e között sorsolással kedveskedik a Békés Megyei Könyvtár azoknak, akik segítő karjukat nyújtják a Békéscsabai Területi Vérellátóban.
Az ol...
* * * Rendelkeznek gazdasági-ügyviteli információs tapasztalattal közkönyvtáraink - és fejleszteni is szeretnének * * *FEL
Ez a konklúziója a múlt héten indított Gazdasági, ügyviteli igények a hazai közkönyvtárakban c. felmérésnek. Az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Információbrókerek Egyesülete közös szerdai konferencián http://www.oszk.hu/hirek/felelos-gazdasagi-ugyviteli-dontesek-...
* * * Felelős gazdasági, ügyviteli döntések - könyvtári támogatással * * *FEL
E videókonferenciára invitál az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Információbrókerek Egyesülete.
A konferencia holland példákon keresztül megmutatja: a közkönyvtár hogyan végez gazdasági-ügyviteli információszolgáltatást, bemutat egy hazai, ingyenes, nem kö...
Mit mondasz, ha megkérdezik: de tényleg, mivel foglalkozol könyvtárosként?FEL
Tudsz-e fél perc alatt úgy válaszolni a kérdésre, hogy partnered őszintén folytatni kívánja veled a párbeszédet? Ezt a megragadó, 15-30 másodperces szöveget hívják liftes szövegnek (elevator pitch). "Segítek az ügyfeleimnek briliánsan kinézni" - Ezt egy olyan férfitól hallo...
Meghívó - Digitális örökség és mesterséges intelligencia konferenciaFEL
- Hogyan kerültek át a Covid járvány miatt orvosi szakkifejezések a hétköznapi kommunikációba?
- Mire jó az oltásellenes szövegek érzelmi és tartalmi jellemzőinek tudományos módszerekkel zajló elemzése?
- Mit keres a mesterséges intelligencia az adatrepozitóri...
Hat dolog, amit érdemes megtartani a világjárvány idejéből (IFLA) (olvasóink szavazatára)FEL
A könyvtáraknak gyorsan kellett alkalmazkodni a karantén alatt nyújtható szolgáltatásokhoz. Az újranyitás több tényezőn is múlik, de érdemes néhány szolgáltatást megtartani az IFLA szerint. Hat olyan dolgot gyűjtött össze, ami független az újranyitás körülményeitől.
Zoom vagy Teams?FEL
Az élő közvetítéshez használt platformok közül a Zoomról és a Teams-ről volt szó. Az általános vélemény szerint a Zoom inkább nagyobb közönség bevonására alkalmas, míg a Teams szűkkörű megbeszélésekhez ideális. Például szakemberek, kutatók számára tartott előad...
Kiadványonként egyetlen kötelespéldánnyal gazdálkodnak HollandiábanFEL
Korábban felvetett témát - 1 (egy) kötelespéldány is elég Hollandiában http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=1_egy_kotelespeldany_is_eleg_hollandiaban_-_marc._10-en_megtudhatod_miert_s_hogyan - folytatva:
Hollandiában nincs jogszabály a kötelespéldányról. A legtöbb ország...