A lista nem teljes, az archívum indexelése folyamatban van.
A Budapest Könyvfőváros 2023 programsorozat keretében rendhagyó makettpályázatot hirdet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár április 2-án a gyermekkönyvek nemzetközi napja alkalmából.
A könyvtár MTI-hez eljuttatott pénteki közleménye szerint a pályázatra tetszőleges te...
Könyvtárak modernizálását finanszírozza [Romániában] az Országos Helyreállítási Tervből a kutatási, digitalizálási és innovációs minisztérium. A támogatásra megyei önkormányzatok és velük partnerségben városi, illetve vidéki önkormányzatok 2023. március 13-ig pály...
Az, hogy eddig nem újult meg az egyesület, saját felelősségem is, hiszen nyolc éven keresztül részt vettem a vezetésben. Az elnökségben talán túl gyakran hajlottam kompromisszumra a határozott kiállás helyett - mondja Horváth Sándor Domonkos, amikor a KIT az MKE lehetséges jöv...
A Svéd Kutatási Tanács most először támogat digitális bölcsészetek területén kutatási tevékenységeket, 8 millió koronát adnak egy új kutatóiskola létrejöttére, Data, Culture and Society: Critical Perspectives (Adat, Kultúra és Társadalom: Kritikai perspektívák) néven, m...
Bár csak német könyvtárak pályázhatnak, nekünk is érdemes eltűnődni a kiíráson... (írtuk egy éve).
A "Jövő alakítója a könyvtárakban" díjat 2012 óta osztják ki. A Verlag De Gruyter adományozza a BIBLIOTHEK Forschung und Praxis (BFP) magazinnal és a Zukunfts...
A kaposvári Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár építészeti és komplex energetikai korszerűsítésére pályázatot nyújtott be Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata - olvasható az uniós közbeszerzési értesítő oldalán.
A megjelent felhívás célja a létesít...
Legyőzték az ismeretlentől való félelmüket a dorogi Gáthy Zoltán Városi Könyvtár https://dorogikonyvtar.hu/ és az esztergomi Helischer József Városi Könyvtár http://vkesztergom.hu/ munkatársai. Kísérletképpen kicserélik munkatársaikat. A két intézmény munkatársakat "cser...
Országosan is elismert szakmai munka zajlik Orosházán a Justh Zsigmond Városi Könyvtár gyermekkönyvtárában. A szinte mindennapi foglalkozások mellett rendszeresek a hétvégi kreatív programok. A falak között azonban megállt az idő: a berendezés megérett a cserére. Egy sikeres p...
A 2009-es világgazdasági válságot követő megszorítások hatására a közkönyvtárak Hollandiában alapítványi fenntartási formát vettek fel (kettő kivételével) - írta a KIT egy éve. - A közkönyvtárak ezzel azonban nem maradtak magukra. Támaszkodhatnak pl. a nemzeti könyvtá...
Százötvenmillió forintot kap a zirci önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében a városi könyvtár https://zirckultura.hu/ energetikai korszerűsítésére. Már megszületett a döntés a pályázati támogatásról, így elkezdődhet a tervez...
Az Amerikai Könyvtáros Egyesület (American Library Association, ALA) most kezdődő 2023-24-es elnökválasztási kampányában a Library Journal (LJ) az ALA két jelöltjét faggatta fontos témákról. Emily Drabinski, a New York-i City University of New York (CUNY) Graduate Center ideiglene...
A Charlotte Mecklenburg Library (https://cmlibrary.org/ CML) 20.000 ingyenes számítógépet - felújított laptopokat - osztott szét Mecklenburg megyében a 18 éven felüli, saját, otthoni számítógéppel nem rendelkező felnőttek között. Nekik volt a legnagyobb szükségük oktatásra,...
Bár csak német könyvtárak pályázhatnak, nekünk is érdemes eltűnődni a kiíráson...
A "Jövő alakítója a könyvtárakban" díjat 2012 óta osztják ki. A Verlag De Gruyter adományozza a BIBLIOTHEK Forschung und Praxis (BFP) magazinnal és a Zukunftswerkstatt Kultur- ...
Könyvespolcok, székek, fotelek, egyedülálló rendezvények az olvasás népszerűsítésére, bibliobox és egy módszertani kiadvány. Mindezt a somorjai Zalabai Zsigmond Könyvtár http://kniznicasamorin.sk/hu/zalabai-zsigmond/ abból az európai uniós nyertes projektjéből valósította ...
"Olyan munkatárs, vezető, igazgató jelentkezését várjuk, aki ambiciózus, kreatív, képes önállóan gondolkodni, stb. stb." A valóság ezzel szemben: olyat keresünk, aki jól irányítható, pontosan végrehajtja felettese / fenntartója utasításait, nem okoz külön munkát, fejtör...
A dán Kulturális Minisztérium a dán egyetemekkel együttműködve a tudományos könyvtárak integrációját tűzte ki célul. A fő hívószavak a gazdaságos működés, a szolgáltatások szakmai színvonalának megőrzése és emelése, a digitalizáció, valamint a fenntarthatóság kö...
Olyan szervezetekben, amelyekben a vallott és gyakorolt értékek között kicsi az eltérés, a szervezet tagjai megszokták a mindennapi munkával és innovációval járó konfliktusokat, ezért üdvözlik az újabb innovációs lehetőségek megjelenését. Az innováció feltétele ugyanis ...
A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár országos kreatív írópályázatot hirdet a 14-25 éves korosztály számára. A felhívás célja, hogy a kapcsolódó könyvlistából (ld.: www.bdmk.hu/konyvhodito21 ) a pályázó a kiválasztott mű egy részletét az egyik mellékszereplő szems...
Két segélyalapot is indított az Amerikai Könyvtárosok Egyesülete (ALA) 2021. április elején.
1. Az ALA COVID könyvtári alap összesen 1,25 millió dolláros, amelyből 30-50 ezer dolláros támogatást kínál a költségvetés-csökkentéssel érintett amerikai könyvt...
Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon tudatta, hogy Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettessel aláírták Budapest pályázatát a 2023 UNESCO "a Világ Könyvfővárosa" címre. Ezzel lezárult az a programalkotási folyamat, amelyben - a bejegyzés szerint - a teljes magyar...
A 2009-es világgazdasági válságot követő megszorítások hatására a közkönyvtárak Hollandiában alapítványi fenntartási formát vettek fel (kettő kivételével). A közkönyvtárak ezzel azonban nem maradtak magukra. Támaszkodhatnak pl. a nemzeti könyvtárra (Királyi Könyvtár ...
Négyen pályáztak a kecskeméti Katona József Könyvtár igazgatói állására. Ramháb Mária, az eddigi igazgató, nyugdíjas kora miatt már nem vállalt még egy vezetői ciklust.
A pályázatokat online bizottsági ülés keretében bírálta el a grémium, amelyben szakmai, kult...
A költészet napja alkalmából versíró pályázatot hirdet a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK). A pályázat témája: 2021, vagyis az idei esztendő - írja a hirek.unideb.hu. A költemények beküldési határideje április 8-a.
A magyar költészet napját Ma...
Ne dobd ki! Alkoss! című tárgyalkotó pályázatot hirdetett a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár az újrahasznosítás világnapja alkalmából. Aki szabadulna a régi kacatoktól, készíthet belőlük valami újat, valami mást.
Az anyaga lehet textil, papír, fém, üveg, műanya...
Ugye megvan, hogy a könyvtár minősége nem minőségi díjak meglétén múlik. Hanem azon mérhető le, hogy mennyire sikeresek a használói... (MG)
- A kutatási és szervezési készségek fejlesztését is segíti az írásművek készítése, ezért a New York-i Közkönyv...
Álláskeresési tanácsadói közhely, hogy az álláshirdetésekben jellemzően kreatív, proaktív, agilis stb. stb. munkaerőt keresnek. A gyakorlatban azonban feladatteljesítő, nagy munkabírású végrehajtó a kívánatos kolléga. Úgy tűnik, nagyjából hasonló a helyzet a könyvtár...
Ha bezárnak, az ablakból fényképezünk. - A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér https://www.gyorikonyvtar.hu/ a tavaszi karantén-időszakban olyan fotópályázatot írt ki, amely a lakóhely környezetének szépségére koncentrált: Kilátás a balkonomról - Ablak a városr...
Az ezen a linken https://bit.ly/pmk-palyazat-mg elérhető pályázat írója, Mikulás Gábor második lett a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár igazgatói pályázatán, amelyen ketten indultak. A linken a leadott változat érhető el, azaz nem szerepelnek benne a leadás utáni, döntés el...
Arculatfejlesztésre és a koronavírus-járvány elleni védekezésre nyert összesen 1,2 millió forintot a Békés Városi Püski Sándor Könyvtár http://www.bekesikonyvtar.hu/ .
- Mindemellett a könyvtár új logóval jelenik meg az ügyviteli dokumentumain és az általuk kibocsá...
A kutatók feladata felhívni a figyelmet a klímaváltozásra, a biodiverzitás fontosságára?
Jordán Ferenc hálózatkutató biológus, rendszerökológus, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének vezetője: - Is-is. Egy kommunikációs szakember, egy tudomán...
Eredménytelennek nyilvánította a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár intézményvezetői állására kiírt pályázatot Szentendre város polgármestere, ezért újra kiírták:
https://docplayer.hu/187636030-Szentendre-varos-onkormanyzat-a-kozalkalmazottak-jogallasarol-szolo-evi-xxxii...
1. Milyen munkát végzel otthonodban? - Pályázati referens vagyok.
2. Melyek a kihívások, tanulságok e munkáddal kapcsolatban? - Egy kicsit nehézkesebb itthonról a munkahelyi szerverre dolgozni (folyamatosan frissíteni kell az elérést, különben kidob), a technikai eszközök ...
Mintegy 3,5 millió forint támogatást kapott a Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA) a paloznaki könyvtár https://paloznak.hu/599-telehaz-es-koenyvtar , ahol ezzel látványos megújulás történt, tudtuk meg Farsang-Törös Krisztina kulturálisrendezvény-szervezőtől, könyvtárostól.
Rózsa Dávid várható az OSZK élére?FEL
(frissített) Az OSZK főigazgatói pályázata leadási határidejének napján jelent meg a befutó nevét hangoztató cikk a HVG-ben - kijelentő módban. Elbizonytalanító azonban az anyagban található több, kisebb-nagyobb tévedés, így pl. téves a nevezett pályázó aktuális pozíci...
Több kör után ismét Czupi Gyula a Halis igazgatójaFEL
Pályafutása során Czupi Gyula mostani kinevezése előttig 4 megválasztást és 4 elutasítást gyűjtött be. Kollekciójának különlegessége, hogy ezeket különböző politikai színezetű döntéshozóktól kapta. Így akár az is feltételezhető, hogy megbízatásával nem politikai ...
Fegyvernek: pályázati pénzből fejlesztik a könyvtáratFEL
Több mint hárommillió forintot nyert pályázati úton bútor- és eszközfejlesztésre a Fegyverneki Művelődési Központ és Könyvtár http://www.kultura-fegyvernek.hu/ .
Az összegből elsősorban a felnőtt olvasórészleg elavult bútorait cserélik le. A terembe új és nagyobb...
Megújul Békés Megyei Könyvtár, közel félmilliárdbólFEL
Bár várhatóan az önkormányzatnak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hogy megvalósítsák az összességében 400-450 millió forintos beruházást, a városi közgyűlés a minap tartott ülésén úgy döntött: korszerűsítik a megyei könyvtár épületét.
A város a Terület- é...
Elég gyorsan változnak a felsőoktatási könyvtárak?FEL
Az egyetemi könyvtárak nagy nyomásnak vannak kitéve, hogy bevezessék az információk kezelésének új formáit. A könyvek kölcsönzése, a tanulási terek biztosítása és a digitális tartalmak licencelése továbbra is központi szolgáltatások, viszont az új publikációs tevékeny...
26 millióból digitalizálnak Kecskeméten 12 ezer oldaltFEL
Piaci áron 26 millió Ft-ból 300-500.000 oldal digitalizálható, szolgáltatótól és más paraméterektől függően. Egy pályázat https://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/kulturaert-felelos-allamtitkarsag/hirek/palyazati-eredmeny-a-konyvtari-digitalizalas-tamogatasara ke...
Qr-kódokkal kívülről is olvasható az egri könyvtárbuszFEL
Heves megye 23 települését rendszeresen látogató és ott mobil könyvtári szolgáltatásokat nyújtó, korszerűen felszerelt könyvtárbuszt adtak át pénteken Egerben. A különlegesen felszerelt, modern jármű megjelenése kéthetente érkezik majd az érintett hevesi települések lak...
Jutalomkönyveket érdemelt ki a busztár a község számáraFEL
A Liget Műhely pályázatának köszönhetően hat baranyai település könyvtára bővülhet kisebb-nagyobb könyvcsomaggal.
Lassan nincs olyan zsáktelepülés a megyében, ahová ne jutna el hetente-kéthetente a Csorba Győző Könyvtár könyvtárbusza. Ha még ehhez hozzátesszü...
Szabadtéri olvasó- és oktatási teret is terveznek MezőhegyesenFEL
Támogatást nyert a József Attila ÁMK könyvtári intézményrendszer http://www.mezohegyesamk.hu/html/konyvtar/ tanulást segítő infrastrukturális fejlesztése című pályázat.
Mint megtudtuk, az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges infrastrukturális feltételek javu...
Járnak-e még könyvtárba az emberek? - Gyerekfoglalkozásokban gondolkodnak TiszalökönFEL
Gyakran felteszik a város lakói a kérdést a tiszalöki városi könyvtár http://www.tiszalokikonyvtar.hu/ ;https://nmi.hu/intezmeny/tiszalok-varosi-konyvtar-es-muvelodesi-haz/ dolgozóinak: Járnak-e még könyvtárba az emberek?
- Jelentjük, igen. Járnak az emberek könyvtárba, é...
Új könyvtárigazgatói pályázatot írtak ki NagykanizsánFEL
A nagykanizsai képviselő-testületi március 28-i ülésén 13 igen és 1 tartózkodás mellett arról született döntés, hogy új pályázatot írnak ki a Halis István Városi Könyvtár vezetői álláshelyére.
Az új pályázat benyújtási határideje május 15. és a közgyűlé...
Nagykanizsai közgyűlés: Czupi Gyula maradhat egyelőre, ha nincs másik, esélyesebb pályázóFEL
A Halis István Városi Könyvtár esetében új vezetői pályázat kiírásáról is döntött a nagykanizsai közgyűlés, illetve ezzel párhuzamosan a pályázati eljárás végéig, de legkésőbb 2020. március 31-ig Czupi Gyula jelenlegi igazgatót bízták meg az intézmény vezetésével.
Nem választották meg a kanizsai könyvtár igazgatójának az egyetlen pályázótFEL
A nagykanizsai képviselő-testület január 31-i ülésén több személyi kérdésben is döntést hoztak.
A Halis István Városi Könyvtár esetében egy pályázó volt, az intézmény jelenlegi igazgatója Czupi Gyula, akinek megbízatása március 31-én lejár. Czupi Gyula pályá...
Informatikusból lett könyvtárigazgató MezőkovácsházánFEL
Az év könyvtárosa Békés megyében 2018-ban Albertus László, a Mezőkovácsházi Városi Könyvtár vezetője. Akik e címre felterjesztették, úgy fogalmaztak, innovatív, fiatal szakember, aki szerteágazó, színvonalas munkát végez, ezért őt választottuk a hét emberének.
...
Szelfipályázatot hirdetett a szekszárdi megyei könyvtárFEL
"A Könyvem és Én" címmel hirdetett szelfipályázatot a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár, amelyre január 13-ig még lehet jelentkezni. A szervezők azt kérik, hogy a kép készítője próbálja meg bemutatni kedvenc könyve témáját, hangulatát és fűzhet hozzá egy rövid leírá...
Robotot nyert a könyvtár Mezőkeresztesen - baba-mama foglakozáson is használjákFEL
A Tahy Olga Városi Könyvtár https://www.facebook.com/kereszteslib/ nyerte el a Digitális Jólét Koordinációs Központ által szervezett legmotiváltabb, legaktívabb és legkreatívabb DJP Pontok Versenye régiós első helyezését, országosan - egy facebookos szavazáson - pedig harmadi...
Könyvtári Minőségi Díj - elérhető a gödöllőiek nyertes pályázataFEL
A Gödöllői Városi Könyvtár elérhetővé tette nyertes pályázatát, melyet a Könyvtári Minőségi Díj megszerzése céljából adott le. Gratulálunk a megosztásért! (MG)
Megújult Nyíregyháza legforgalmasabb fiókkönyvtáraFEL
A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár 120 millió forintos uniós támogatást nyert tanulást segítő infrastrukturális fejlesztésre, amiből több mint 17 millió forintot fordítottunk a Vécsey utcai fiókkönyvtár felújítására. A beruházás során akadálymentes bejárato...
34 millióból lesz kreatív oktatóterem és zeneszoba FEL
34 millió forint uniós támogatásból fejlesztik a Németh László Városi Könyvtárat http://portal24.nlvk.hu/web/guest/konyvtarunk . Ismét lesz benne zeneszoba is. Már most látszik, hogy határidőre nem lesz kész.
A fejlesztés során felújítják a könyvtár két használato...
Tízmilliókat költhet foglalkozásokra a kalocsai könyvtár - elszállnak?FEL
"Tudás a szárny, amelyen égbe szállunk" - Kulturális Központ az élményszerű tanulásért címmel nyitotta meg újabb, közel harmincmillió forintos pályázati projektjét a Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár http://www.kalocsakkk.hu/ . Komoly fejtörést is okozott, hogy lesz...
Népmesepont nyílt a jászberényi városi könyvtárbanFEL
Megnyílt a Jászsági Népmesepont a Városi Könyvtárban szerda délután. A berényivel együtt az országban összesen immár tizennégy hasonló helyszín jött létre.
Az élőszavas mesemondást látványos környezetben, megannyi interaktív és tárgyi eszközzel segítő népmes...
EU-s pénzből mozdul az oktatás felé a pápai közkönyvtárFEL
Több mint 40 millió forintból, uniós támogatásból újul meg a Jókai Mór Városi Könyvtár udvarán álló épület, melyben tanulási-oktatási teret alakítanak ki.
A meglehetősen rossz állapotú épület teljes felújításon esik át, mely nagyjából 50 százalékos készü...
Diákok tervezhetnek Könyvtári kikötőtFEL
Tervrajz- és látványterv-készítő pályázatot hirdet 13-26 éves diákoknak, fiatal felnőtteknek a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kispesti Üllői úti Könyvtára a Kikötő elnevezésű részlegének kreatív berendezésére.
A Kikötő részleg fiataloknak szól, és a követ...
Bővül a komáromi egyetemi könyvtár állományaFEL
2018-ban is sikeresen pályázott a Selye János Egyetem a Kisebbségi Kulturális Alapnál, amelynek eredményeképp 1500 - értékben szerezhet be új dokumentumokat az egyetemi könyvtár. A pályázatnak megfelelően olyan kiadványokkal bővül majd az állomány, amelyek az egyetemen folyó...
Kabalafigura tervezésére indít pályázatot a Méliusz KönyvtárFEL
Rajzpályázatot hirdet a Méliusz Juhász Péter Könyvtár óvodásoknak és alsó tagozatos diákoknak a 89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok kabalafigurájának megtervezésére. Az alkotásokat szabadon választott technikával A/4-es méretben készíthetik el a gyerekek.
...
Lerajzolni az évfordulós budafoki könyvtártFEL
A Budafoki Könyvtár rajzpályázatot indít iskolás és óvodás korú gyermekek részére, hogy megmutathassák, ők hogyan látják az idén tíz éves Budafoki Könyvtárat, az ott zajló életet. Nevezni május 26-ig lehet.
Idén lesz tízéves a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár B...
Egyéni tanácsadásra használják a pályázaton nyert IT-eszközöket GelsénFEL
Egy sikeres pályázatnak köszönhetően korszerű informatikai eszközökkel bővült a Petőfi Sándor Emlékkönyvtár. A megvalósított fejlesztés célja többek közt az, hogy akik nem, vagy csak kevésbé jártasak a számítógép, az internet világában, azok is mielőbb elsajátítha...
Megjelent a tender az OSZK raktárának tervezéséreFEL
4/04/2018 S73 -- Szolgáltatások - Ajánlati felhívás - Nyílt eljárás
Az épület könyv és irattárolási kapacitása 81 000 iratfolyóméterre tervezendő, tömörraktáras kialakítással. Becsült épületméret cca 11 000 m2. (Source: ted.europa.eu)
Szerződés meghatá...
Irodalmi Nobel-díjas szerzők és nőírók művei a MEK-benFEL
A Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület honlapján megjelent az Internet Szolgáltatók Tanácsától 2017-ben kapott pályázati támogatás felhasználásáról szóló beszámoló. Néhány adat a támogatási időszakban - 2017. augusztus és 2018. március között - elvégzett munk...
Rekonstrukciója alatt is működik a komlói gyerekkönyvtárFEL
Teljes felújításon esik át a komlói gyermekkönyvtár. A 32 millió forintos, európai uniós finanszírozású beruházás végére a gyerekek kedvence, a Komlosaurus is "beköltözik" a könyvtárba.
Szinte csak a falak és a könyvek maradnak a régiek a József Attila Városi Kön...
A könyvtárosok a 'kódolásra készen' támogatásból egymást is tanítják (olvasóink szavazatára)FEL
Az Amerikai Könyvtárosok Egyesülete tavaly októberben hirdette meg az 500 ezer dollár értékű "Kódolásra készen" támogatást a Google-lel közösen. A cél az informatika és algoritmikus gondolkodás fejlesztése az iskolások körében. Az elmúlt három hónapban 28 kis és nagy isk...
Helytörténeti témahét, vetélkedő, kézműves, informatikai, valamint könyvkötészeti foglalkozások lesznek PápánFEL
A Gróf Esterházy Károly Múzeum és a Jókai Mór Városi Könyvtár az EFOP 3.3.2-16 Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért elnevezésű pályázat keretében 30 millió forint támogatásban részesült. Az elnyert összegből 24,5 milliót a múzeum, 5,5-et a könyvt...
Digitális labor, mobil pavilon és önkiszolgáló kölcsönzés - tervek BékéscsabánFEL
Egy digitális labort és egy digitális lépcsőt alakítanak ki a bibliotéka épületén belül, valamint lesz egy szabadtéri, mobil pavilon is - ismertette Rakonczás Szilvia igazgató. Hozzátette, hogy a megyei könyvtár az úgynevezett EFOP keretében olyan infrastrukturális fejlesztés...
Az EU ingyen internettel árasztja el az egész kontinenst - pl. könyvtárak pályázhatnakFEL
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén megszavazta Európa közterületein ingyenesen használható vezeték nélküli internethálózat (wifi) kiépítéséhez szükséges pénzügyi forrás első csomagját - közölte az EP sajtószolgálata kedden.
Az EU külön ala...
Új országos könyvtári rendszer? - Egyelőre közbeszerzés, de melyek a használói elvárások?FEL
Az OKR (Országos Könyvtári Rendszer) projekt központi eleme annak a könyvtári munkafolyamatokat támogató informatikai rendszernek a beszerzése, amely a nemzeti könyvtári feladatok maradéktalan kiszolgálása mellett alkalmas országos hálózatként, minden később csatlakozó könyv...
Működhet-e könyvtári felmérések és hírek esetén, hogy a célcsoport szavaz?FEL
Nyert a 444 a Google innovációs pályázatán. Creative Content Crowdfunding Platform (CCCP) - beyond editorial budget with user contribution című fejlesztési pályázatával 118 229 eurót, azaz nagyjából 36 millió forintot nyert a 444 kiadója, a Magyar Jeti Zrt. a Google Digital News I...
TOP 10 - Érdekeltségnövelő FEL
Az Önkormányzatok Érdekeltségnövelő Támogatása keretében kiosztott 300 millió Ft az adott könyvtárak fenntartóinak finanszírozásból dokumentumbeszerzésre fordított összeg nagyságához igazodik. Mivel a FSZEK a legnagyobb önkormányzati fenntartású könyvtár, és ennek megf...
Milyen a könyvtári EU-s támogatások megtérülése?FEL
A tanulmány szerint a kitűzött célokból szinte semmi nem teljesült, a 14 ezer milliárd forintnyi támogatás csak arra volt elég, hogy a magyar gazdaságot a víz felszíne felett tartsa, de érdemi változásokra már kevés volt, főleg a pazarlások miatt. Ezért Magyarország felzárk...
Az év könyvtára - melyek az elvárások? (olvasóink szavazatára)FEL
A Library Journal folyóirat keresi az év könyvtárát, amely példaként állítható más könyvtárak elé. A díj 10 000 dollár annak a könyvtárnak a számára, amely leginkább teljesíti a következő szempontokat:
1. Közösségi szolgáltatások.
2. Kreativitás és inn...
Könyvtáros egyesületi elnökjelöltek - hogy szavazás előtt mindenki megismerhesse őketFEL
Az ALA (Amerikai Könyvtárosok Egyesülete) lapja bemutatja az ápr. 5-én esedékes elnökválasztás jelöltjeit. Egyrészt közlik rövid szakmai pályájukat, másrészt 9 kérdésben kifejtik álláspontjukat. A szavazók tehát elnöki programokkal ismerkedhetnek meg döntésük előtt. A ...
Könyvtári mobil applikáció - mi lehet a siker kritériuma?FEL
A NetLib Kft. a TIOP/TÁMOP pályázatok keretében nagy reményekkel és nagy költségen fejlesztett Android és IOS alapú könyvtári applikációt néhány éve, amely az alábbi szolgáltatásokat nyújtotta:
- keresés a katalógusban
- előjegyzés, foglalás
- riaszt...
Könyvtárbuszról is beszéltekFEL
Zenekari próbatermek, könyvtárbusz, klubfoglalkozások, szabadegyetemek vagy népi kézműves alkotóházak üzemeltetésére is lehet vissza nem térítendő támogatást kérni az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében most megnyíló, összesen 12,75 milliárd f...
Már a pályázat is a folyóiratok elektronizálását támogatjaFEL
Nagy hagyománnyal rendelkező, innovatív, jelentős tudományos ismeretterjesztő, kulturális, társadalmi és művészeti értékkel bíró országos, vagy fontos regionális szereppel rendelkező magyarországi kiadású és határon túli magyar nyelvű múzeumi folyóiratok, valamint köny...
Marketing-tapasztalatokkal pályáztak a könyvtárostanárokFEL
A Könyvtárostanárok Egyesülete Őszi szakmai napján http://www.ktep.hu/OSZN2016 ismertették az Iskolai könyvtáram marketingtevékenysége c. pályázat eredményeit. Az értékelt pályázatok megmutatták, hogy az eredmények elérése legnagyobb mértékben a könyvtáros egyéniségén...
Megbeszélendő-e a szakmai közösség előtt a FSZEK 1 milliárd Ft-os pályázata? - Naná! (felmérés)FEL
Megbeszélendő-e a szakmai közösség előtt a FSZEK 1 milliárd Ft-os pályázata? - tettük fel 2 hete a kérdést a http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=atveszi_a_fszek_a_konyvtari_intezetet hírrel kapcsolatban. A több magánlevélben helyeselt, nyilvános választ eddig nem indukált (t...
A 3D-s nyomtatás iskolai megjelenését támogatjákFEL
A 3DTECH az iskolákban program 2015. őszén indult a "MakerBot a tanteremben" iskolai 3D nyomtató pályázat szervezésének megkezdésével. Az additív technológiák hazai terjedését célként kitűző verseny során a magyar oktatási intézmények, az általánostól a felsőoktatási s...
Miért okozhatnak károkat a könyvtártámogatási pályázatok?FEL
Ha a könyvtárak pénzszerzéssel, pályázatírással vannak elfoglalva, kevesebb figyelmük jut a használóra és a hatékonyabb működésre (MG)
- Vajon jó-e egy gazdaságnak, ha irdatlan mennyiségű pénz zúdul rá? - ezt latolgatták egy keddi konferencián felszólaló szakembe...
Hogyan álljunk neki digitális fotógyűjtemény létrehozásához?FEL
A pénzszerzés, szakértelem, eszközök, feldolgozás, promóció kérdései közül a közösségi média szempontját emeljük ki:
A közösségi média használatával a közösségi emlékezetet lehet megmozgatni. A könyvtár gyakran tesz közzé képeket emberekről vagy helyekrő...
A Magyar Idők lett az NKA hivatalos lapjaFEL
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) nem saját honlapján, hanem egy negyedoldalas, fizetett hirdetésben, a Magyar Időkben tette közzé tíz kollégiumának legújabb pályázatait.
Tisztújítás volt a Nemzeti Kulturális Alapnál az elmúlt hónapbanFEL
Lezárult a Nemzeti Kulturális Alap szakmai kollégiumainak tisztújítása, miután 2016. február 18-án az NKA Igazgatósága Székházában az újonnan delegált és kinevezett kuratóriumi tagok átvették Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől, az NKA elnökétől és D...
Veszélyben a kulturális folyóiratok - van-e esélyük a modellváltásra?FEL
A Nemzeti Kulturális Alap idén nem hirdette meg minden évben szokásos pályázatát, ami miatt legalább negyven kulturális folyóirat megszűnhet, köztük az Alföld, a Filmvilág, a Jelenkor, a Magyar Napló, és a Rubicon. Ugyanilyen helyzetbe kerülhetnek olyan internetes lapok is, mint...
Ki fogja igazgatni a pécsi Csorba-könyvtárat?FEL
Ketten pályáztak a Tudásközpontban székelő Csorba Győző Könyvtár igazgatói posztjára. Mint lapunk megtudta, Miszler Tamás, a PTE Bölcsészettudományi és Természettudományi Kari Könyvtárának igazgatója és Cseresznyés Anikó, a Tudásközpont munkatársa gondolta úgy, hogy ...
Jankovics: jobb az NKA politikai delegáltak nélkülFEL
Köztudott volt, hogy nem szeretnék politikai delegáltakat a szervezetben, másképp akartam változtatni, nem a kuratóriumok összevonásával. Ezt ma is így gondolom. Az NKA alapításakor közelebb volt az ideálishoz, mint ma. Helyeslem, hogy az NKA független szervezet maradjon, és ne o...
James Patterson 125 millió dolláros adománya az iskolai könyvtáraknakFEL
James Patterson, az egyik legkedveltebb thriller író a világon, néhány hónapja egy millió dollárt adományozott több mint 175 független könyvesboltnak. Március 9-én jelentette be, hogy hasonló szándékai vannak az iskolai könyvtárakkal kapcsolatban is. A Scholastic kiadóval egy...
Az iskolai könyvtárak megkapják a KELLO felesleges raktárkészletét?!FEL
Múlt héten megjelent híradáshoz http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=meg_ket_hetet_kaptak_az_iskolai_konyvtarak_a_rendelesre Szakmári Klára (elnök, Könyvtárostanárok Egyesülete) kiegészítést juttatott el hozzánk:
'Észrevételeinket, szakmai érveinket ismét eljuttattuk ...
Új közkönyvtár épülhet SzatmáronFEL
Kormánytámogatásból építene új közkönyvtárat a Szatmár megyei önkormányzat. Az intézmény munkatársai azt remélik, hogy a tervezett ingatlanban megfelelőbb körülmények között dolgozhatnak majd, illetve hogy megszabadulva a borsos havi bérleti díjtól, több pénz jut köny...
Újjávarázsolnák a gyerekkönyvtárat -- meghökkentő ötleteket is várnak (videó)FEL
Az 1000 lejes pályázatot a Székelyudvarhelyi könyvtár hirdette meg.
Egymilliárdot kap turizmusra a MANDA -- lehet találgatniFEL
A Széchenyi 2020 keretében megjelent az Észak-Magyarországi Operatív Program ?Kiemelt turisztikai termék- és attrakciók fejlesztése? című, ÉMOP-2.1.1/A-14 kódszámú kiemelt projekt felhívása. A 1555/2014. (X. 1.) Korm. határozat értelmében projektjavaslatot a Magyar Nemzeti Dig...
Wekerle Sándor könyvtári dokumentumbeszerzési pályázat 2014FEL
A TINTA Könyvkiadó pályázatot ír ki könyvtárak állományának bővítésére, szótárállományának gyarapítására 50%-os kedvezményes pályázati áron.
A magyarországi könyvtárak ellátása a magyar nyelv új, korszerű szótáraival. A közelmúltban végzett reprezenta...
Márais könyvek a Somogyiban -- főként szépirodalomFEL
A napokban a Márai-program VI. generációs pályázatának köszönhetően két raklapon, 61 dobozban, egymillió forint értékű könyv érkezett a Somogyi-könyvtárba -- áll a könyvtár közleményében.
A könyvek több mint fele kicsiknek és nagyoknak szánt szépirodalom, de a ...
A zárolások versztese a Nemzeti Kulturális Alap isFEL
A Varga Mihály által júliusban bejelentett 110 milliárdos zárolás legsúlyosabb vesztese, mint általában, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amelynek 9 milliárd 671 millió forint megtakarításával kell hozzájárulnia a spóroláshoz. Az intézkedés a magyar kultúra fő finansz...
KKÉK az új csodafegyver! -- ám az önértékelés csak szembesítéssel lenne nyerőFEL
Pályázat könyvtáraknak 200.000 forintos nevezési díjért. Feltétel:
A Könyvtári Minőségügyi Bizottság által közzétett Könyvtári Közös Értékelési Keretrendszer (KKÉK) szerint elkészített részletes önértékelés. Az önértékelésnek egyértelmű választ kell a...
Szükség van-e nyomtatott kulturális folyóiratokra?FEL
L. Simon László, az állami támogatásokért felelős Nemzeti Kulturális Alap leköszönő alelnöke a következőképpen fogalmazott a XIV. Országos Színházi Találkozó szakmai beszélgetésén: 'Azt kellene mondani, hogy csak online kulturális lapot támogatunk, eltekintve a képzőmű...
Átadták a városi kulturális központ és könyvtár épületét FonyódonFEL
Fontos állomásához érkezett Fonyód Városközpontjának Funkcióbővítő Integrált Fejlesztése -- Fonyód városközpont fejlesztésének környezet átalakítása DDOP-4.1.1/A-2f-2010-0006 elnevezésű projekt, melynek keretében megvalósuló Városi Kulturális Központ és Könyvtár ...
Szarvasra kerül a KIT elektronikus képkereteFEL
A szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum és Szárazmalom, Városi könyvtár intézménye nyerte meg a KIT által felajánlott elektronikus képkeret. A pályázó vállalta, hogy az eszköz üzembe helyezését követően beszámol annak működéséről a KIT-ben.
Etikus forráshasználat témára pályázatnak a könyvtárostanárokFEL
2014 októberére, az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapjára készülődve a Könyvtárostanárok Egyesülete pályázatot hirdet könyvtárostanárok számára. A pályázat célja: az iskolai könyvtárak, a könyvtár-pedagógiai munka fejlesztésének elősegítése, a jó gyakorlatok, ...