Nagybetűs élet – A BGE elkészült új könyvtáráról

Jó sok felsőoktatási beruházás folyik jelenleg az országban, és sorra jelentik be az újabb és újabb projekteket, viszont legalább ilyen intenzitással generálnak disputákat is ezek az építkezések.

• Szöveg: Pleskovics Viola
• Fotó: Danyi Balázs
• Olvasási idő: …

E lapszámban van szerencsénk bemutatni a Corvinus Egyetem új, ikonikusnak szánt épületét, mely mellett a Fővám téri, Ybl Miklós tervezte épületegyüttes is impozáns jelkép már. Komoly diskurzusok tárgya a Magyar Rádió területe, melyre a Pázmány új központját tervezik a piliscsabai, brandnek szánt központ kudarca után. Vannak tehát egyetemek, ahol több ikon is van, míg egyes intézmények szép lassan, fokozatosan tükrözik vissza fejlődésüket előbb-utóbb építészetükben is. Cikkünket a 190-es, 2024/2-es lapszámból közüljük.

A BGE apránként olvasztotta magába az üzleti képzéseket nyújtó karokat, például a korábbi Pénzügyi és Számviteli Főiskolát. Tény, hogy utóbbi nagy, ám korántsem impresszív épületegyüttesét látva nem érezzük azt, hogy a számok hatalmával bíró tudás temploma előtt állunk. Nehéz ezzel mit kezdeni. Az embernek az jut eszébe, hogy vagy teljesen új campust emel valahol, vagy a mostani totális átalakítását igyekezne kivitelezni, hogy tekintélyt nyerjen. Ezzel a gondolattal kell jól magamba is nézni, hiszen társadalmunkkal épp ez a legnagyobb probléma: fekete-fehér sémában gondolkodunk. Pedig van más út – és erre egy jó tervező tud rámutatni.

Meg természetesen egy értő megbízó is. Nagy szó volt 2018-ban, amikor a BGE kihirdetett egy tisztességes építészeti tervpályázatot a kar bővítésére, egészen pontosan egy új könyvtár-szárny létrehozására a Bagolyvár utca mentén. A nyertes a Gereben Marián Építészek elképzelése lett.

Kalandozva az épületbővítések terepén, általában a „legekre” fókuszáltam eddig én is. Igazán jelentős műemlékek igazán látványos kortárs hozzáépítéseiben könnyű ugyanis tobzódni, pedig nem feltétlenül jelenti ez a nagyobb kihívást. Nem túl előnyös örökséghez hozzátenni valami olyat, ami akár kanonizálhatja is az egész házat – kalandosabb feladatnak tűnik. Legutóbb az Archikon Zsámbékra bővített óvodájánál taglaltuk ezt (lásd: [Csillag]Fény a 102-es úton, OCTOGON, 2023/8., 188.), s most is erre hívnám fel az olvasó figyelmét. Iszonyatosan nehéz nem túl kvalitásos mű mellé álmodni úgy, hogy az új fejezet eleget tegyen a szükséges rendeltetésnek, feljavítsa a toldott architektúra arculatát, és mindeközben ne is konfrontálódjon vele, hiszen a szemléletbeli különbség ellenére örök életükre kéz a kézben kell járniuk.

Az iroda számára a feladat egy-egy aspektusa már felmerült korábbi munkáknál: váci vagy hódmezővásárhelyi pályázatuknál könyvtárat, többek között a MOME Z-vel vagy a Szentkirályi utcai Pázmány campus pályázatukkal oktatási tereket és a Bibó István Szakkollégium épülete által már kollégiumon is dolgoztak. Ezeknek a típusoknak a tanulságait kellett összeforrva új szintre emelniük, de ennél valami többet is letettek az asztalra. Parazita építészet helyett az új architektúra szimbiózissal generál jobb vérkeringést a korábbi épületnek, és hasonlóan jó hatással revitalizálja az őt körülvevő városszövetet is megépülése óta.

Látva a ház eredeti makettfotóját, a tervezők később örömmel konstatálták, hogy a hajdani koncepció is számolt kolonnáddal a sztereometrikus tömegek mentén. A Gereben Marián kortárs pillérsora a kollégiumi tömb „csupaszon” maradt földszinti homlokzatát öltözteti tulajdonképpen, de afféle absztrakt portikusznak is felfoghatjuk egy ötletes csavar miatt. Kialakítottak itt ugyanis egy másik főnézetet: kibontották a Bagolyvár utca menti rozsdás kerítést és teremtettek egy parkot, benne egy (az egyetem nagybetűivel keretezett) felvezetővel afféle saját bejáratnak.

Az új park integrálja az intézményt abba a kertvárosi miliőbe, ami a háború utáni évek óta jött létre fokozatosan. Az 1950-es évekbeli házak monoton ritmusában e szellős zöld beépítés ma már kevésbé látott emberi léptéket képvisel, mely szocreál attitűdből – bizony, ilyen is van – maga a könyvtár és tájépítészete is táplálkozik.

Magával a hozzáépítéssel egyúttal átgondolták a teljes együttes közlekedési kapcsolatrendszerét: a Z elrendezésű kollégiumi tömbpáros, valamint a kari épületek közötti „rés” beépítését kibontották, létrehozva új udvarokat, amik a szobák bevilágítását és kiülős helyek lehetőségét tárta fel. Az oktatási épülettel most egy híd jelenti a megfelelő kapcsolatot és tulajdonképpen a Buzogány utcai főbejáratától a könyvtár utolsó pontjáig fluiddá, akadálymentessé tették az átjárhatóságot. A kolonnád mögött szintén kiszabadult a túlságosan osztott kollégiumi földszint, s annak új alléja végén egy svunggal juthatunk fel reprezentatív, tanulóhelynek is szánt ülőlépcsősorral a könyvtár vezérszintjére.

Itt szemlélődésünkben feltűnik a délnyugati irányban transzparens irodatérsor, ez engedi a fényt be a recepcióra. Mondjuk természetes megvilágításból amúgy sincs hiány, hiszen az egész építményt hatalmas üvegfelületek uralják a vasbeton csontváz hártyáiként, s ezáltal a kertváros zöldje is bejut az olvasótérbe. Nagy belmagasság és távlatok birtokában el lehet sütni a klisé mondatot: tényleg olyan, mintha igazából kint tanulnánk.

Az olvasótér nyitott, mégis osztott; nyüzsgő, mégis alkalmas az elvonulásra. Inspirációt jelentettek azok a történeti könyvtárak, reneszánsz studiolók, ahol a tér statikai résztvevői egyben könyvek tárolására is szolgálhattak. Látványban ugyan ez felmerül, de nem akarták, hogy valódi szerkezeti elemek osszák fel és gátolják a flexibilitás lehetőségét.

A polcok a falpillérek mentén helyezkednek el, de mobilisak és filigrának, átengedik a fényt, könyvekkel megrakott soraik mégis létrehozzák a privátabb leválasztásokat is. A második emelet hatalmas belmagassága a lentinél is varázslatosabb élményt nyújt, főleg annak, aki az épülettípust tekintve maximum a ’70-’80-as évek könyvtár nyomottságán, vagy mondjuk a jó öreg OSZK természetes fény nélküli élményén szocializálódott.

Jó ötleteket azonban már láttunk más kortárs könyvtárépületekben is. A központi magban kürtőszerűen feltáruló ülőlépcsősor, vagy az attraktív akusztikus zugok sokasága mind olyan megoldások, amik talán nem ismeretlenek számunkra a külföldi sajtóból sem. A kritikusnak azonban feltűnik a lényeg: ezek az ötletek itt működnek is. Az egyik asztalnál látszólag nagyon impulzív témán tanácskozó lányok, a lefoglalható csendszobában csoportfeladaton töprengő fiúk, az épületrész közlekedőmagjának ülőlépcsőjén egy regényben elmerülő hallgató lány, odébb egy kiemelésekkel tarkított jegyzetek fölött koncentráló fiú készül a nagybetűs, felnőtt életre. Rengeteg a diák hétköznap késődélután is, és ezt nagyon jó látni.

Marián Balázs kiemelt egy nagyon fontos szempontot, mégpedig azt, hogy a kollégium ittléte mindebben nagy szerepet játszik. Az órák után nem rohannak szerteszéjjel távolabbi kollégiumokba a diákok, azaz nem választják a hozzájuk közelebb eső más tanulóhelyeket – ezt érdemes lenne más campusok esetében is újragondolni. Mint kiemelte, éppen ezért lenne fontos, hogy majdan a hely éjjel-nappal is nyitva legyen, mert tulajdonképpen a hallgatóközösség nappalijáról van itt szó. Nyugodtan le lehetne foglalni esténként egy nagy képernyős csoportszobát közös filmnézésre, és tegyük szívünkre a kezünket – elég sokunk készült a másnap reggeli vizsgára is az azt megelőző éjjel, a fenyegető pirkadat beköszöntéig.

Az építész szájából e nappali kifejezés használata azonban sokat elárul: nem egy szükséges funkció szép és minden építési szabályzatot kielégítő architektonikus megoldására fókuszáltak, hanem vitális, tényleg használható terek megformálására fordították a legtöbb energiát. Üveg és beton esztétikája, annak kommunikációja a téglaburkolattal valóban tetszetős, de ennél az épületnél nem a külsőségekről kell beszélni. Átgondoltsága, környezetére és közösségére gyakorolt proaktív hatása a lényeg. És tulajdonképpen ez az, amit nagybetűs építészetnek kell neveznünk, nem?

További képek a galériában!