Iskolai könyvtár lett egy repülőgép törzséből Angliában

Vágólapra másolva!
Egy repülőgép törzséből iskolai könyvtár lett az angliai Bristolban. Az iskola könyvklubja virágzik, miután a repülőgép törzsét könyvtárrá alakították át.
Vágólapra másolva!

A Bristol mellett található St. Helen Általános Iskola hosszasan spórolt, hogy megvásárolhassa a géptörzset , amely 2023 januárjában érkezett meg és kisebb átalakítások után végül az intézmény kedvelt helyévé vált. A könyvtár egyben szabadtéri tanteremként is funkcionál. Richard Adams, az igazgatóhelyettes szerint a diákok igazi örömöt lelnek az olvasásban.

A hivatalos megnyitóra az év elején, az olvasás világnapján került sor.

Az ötlet azután született meg, hogy az iskola versenyt hirdetett a gyerekeknek, hogy válasszanak új neveket a tantermeknek, és a tanulóknak az a csodálatos ötletük támadt, hogy repülőgépekről nevezzék el őket.

A térség kötődése a repülőgépekhez már komoly múltra tekint vissza. A diákok egy iskolai kirándulás után jöttek elő azzal a nagyszerű ötlettel, hogy megmentenek egy repülőgépet, amely befejezte szolgálatát.

Mivel a gépet a közeli Filtonban építették, ez nagyon jól illeszkedett a helyi, repülőgépekkel kapcsolatos szemléletükhöz is.

Eredetileg kissé rossz állapotban volt a gép teste, ezért a korábbi igazgató és a helyi közösség összefogott, hogy megvásárolják és felújítsák, majd átköltöztessék az iskolába.

A törzset ezután egy daru segítségével az iskolaudvarra vitték.

Rengeteg munka volt, de nagyon hálásak vagyunk a közösségnek, hogy összegyűjtötték a pénzt erre. Most már több mint 30 gyerek vesz részt a könyvklubunkban, és az, hogy a repülőn tanulhatnak, a hetük fénypontja

 - tette hozzá az igazgatóhelyettes.

A repülőgépen való tanulás sok fiatalabb gyereket is arra ösztönzött, hogy eljöjjön és olvasson - írta a BBC.

Egy repülőgép törzséből iskolai könyvtár lett az angliai Bristolban.
Egy repülőgép törzséből iskolai könyvtár lett az angliai Bristolban.
Fotó: BBC

Második esély

Korábban arról is írtunk, hogy ifjúsági könyvtárrá alakítottak egy Boeing 737-es repülőgépet Mexikóváros egy nagyon rossz közbiztonságú kerületében is. 

Egy másik leselejtezett repülőgép testéből éttermet csináltak Thaiföldön, a menü olyan, mint a fedélzeten.

Lengyelországban egy pályaudvart alakítottak át könyvtárrá, az épület egy rangos díjat is kapott.