„Amikor beszélünk, csak azt mondjuk el, amit már tudunk vagy tudni vélünk. Csak akkor tanulunk, amikor hallgatunk és kérdezünk” – kering egy John C. Whiteheadnek, a Goldman Sachs befektetési bankház társelnökének tulajdonított idézet profi tanácsadók között, állítólag már Barack Obama amerikai elnök legszűkebb környezetében is. Megfelelő kérdezéstechnika nélkül még a legbriliánsabb üzletember is kudarcra van ítélve, legalábbis ezt állítja Terry J. Fadem amerikai menedzsmentguru A kérdezés művészete című, nemrégiben magyarul is megjelent könyvében. Fadem szerint a vezetők jelentős hányada nem tudja, hogyan, mikor és mit kérdezzen, rosszabb esetben arról is meg van győződve, hogy tényleg minden fontos válasznak a birtokában van. Az is előfordulhat, hogy pozícióféltésből, a kínos helyzetek elkerülése végett, netán szimplán udvariasságból nem teszik fel a fontos kérdéseket.

Sok menedzser annyira hozzászokott ahhoz, hogy utasításokat adjon beosztottjainak, hogy kérdezési talentuma kimerül az elvégzendő munka számonkérésében. Pedig nem is elég pontosan kérdezni, annak is megvan a művészete, hogy a főnök úgy érdeklődjön, hogy a kollégák őszintén válaszoljanak. Ennek alfája és ómegája természetesen az, hogy nem szabad a kérdezett személyt sem szóban, sem pedig nonverbális eszközökkel (például gúnyos mosollyal) félbeszakítani. Hasonlóan rossz eredményre vezethet, ha a vezető már a kérdésébe beleszövi az elvárásai szerinti választ. Ez esetben természetesen mindenki egyet fog érteni a döntéssel, de az esetleges problémákra senki nem meri felhívni a figyelmét.

Az sem szolgálja az átlátható kommunikációt, ha a vezető nem vázolja fel megfelelően egy-egy kérés, kérdés hátterét, így a válasz túlságosan egyszerű – vagy éppenséggel túlontúl bonyolult lehet. Kommunikációs szakemberek között terjed egy közelebbről meg nem nevezett korábbi amerikai elnök állítólagos esete. A fáma szerint a világ talán legbefolyásosabb emberének lánya arra kérte édesapját, hogy segítsen megválaszolni egy fogós kérdést Dél-Amerikával kapcsolatos házi feladatában. Az elnök nem tudta fejből a választ, ezért felhívott egy külügyminisztériumi illetékest, aki másnap rögvest átküldött több tízezer oldalnyi jelentést a Fehér Házba.