2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Digitalizálták a Zala Megyei Levéltár okleveleit

2010. január 25. 08:04 MTI

Az elektronikus úton készült levéltári anyagok digitalizálásával kiemelkedő munkát végzett az elmúlt években a Zala Megyei Levéltár; ekkora mennyiségű dokumentum az ország más levéltáraiban nem igen érhető el interneten - közölte Molnár András, az intézmény igazgatója.

Digitalizálták és interneten hozzáférhetővé tették a Zala megye helytörténeti lexikon 26 doboznyi, 15 ezer oldalnyi kéziratos gyűjteményét. A lexikon - amely könyvalakban sohasem jelent meg - a megye településtörténeti kutatásának kiinduló anyaga, melyben az Árpád-kortól egészen az 1996-os évekig megtalálható a legfontosabb történelmi események, források kivonata.

Az Országos Levéltár honlapján júliustól elérhetők lesznek az 1526 előtti, zömében pergamenre írott, latin nyelvű Zala megyei oklevelek is. Megkezdődött a 440 oklevél kivonatolása és fordítása is. Néhány éves kutatási program után így után bárki számára elérhető lesz valamennyi középkori latin nyelvű oklevél magyar nyelvű kivonata is.

Káli Csaba igazgatóhelyettes a levéltár elmúlt évi munkájáról elmondta; az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt kap az iratok a feldolgozása. Az iratanyagot segédletek készítésével teszik kutathatóvá, feldolgozhatóvá. Többszáz folyóméternyi dokumentumhoz már elkészült az elektronikus segédlet, így ezek az interneten is elérhetők.

A megyében közel 400 intézmény - hivatalok, önkormányzatok, iskolák, gazdasági szervezetek - iratait követik nyomon. A majdan történeti értékkel bíró iratok 15 év után kerülnek a levéltárba. Az elmúlt évben 231 méternyi dokumentum érkezett a levéltárba, ahol jelenleg 10.879 méternyi - közel 11 folyókilométernyi - iratot őriznek.

Káli Csaba megemlítette, hogy az elmúlt évben három könyvet jelentetett meg a levéltár Zala megye első írásos említésének 1000 éves évfordulójára, a Zalai gyűjtemény sorozatban pedig négy új kötet látott napvilágot. Molnár András igazgató hozzáfűzte: az elmúlt évben megrendezett Degré Alajos emlékülés anyagáról idén konferenciakötet jelentetnek meg. Májusban tudományos konferenciát rendeznek Zalaegerszeg rendezett tanácsú válásának 125. évfordulója alakalmából, és egy történeti tanulmányokat tartalmazó kötetet is kiadnak.

Ősszel Pártok, választók, képviselők címmel választástörténeti konferenciát rendeznek, melynek keretében az országgyűlési választások Zala megyei történetét dolgozzák fel a reformkortól napjainkig. A levéltárosok, történészek mellett politológusokat, szociológusokat kértek fel. Az év második felében a múzeumok vándorkiállításához kapcsolódva a magyar polgárosodás 1867-1918 közötti időszakáról gyűjtenek forrásokat, amit digitalizált formában mutatnak majd be.

A Zalai gyűjtemény sorozatban kiadják a Muraközi uradalom és gazdasága és társadalma a 17-18. században című forráskiadványt, amely döntően Bécsben feltárt, latin és magyar nyelvű forrásokat közöl. A magyar szöveget horvát és német nyelvre lefordítatták, így négynyelvű kiadvány jelenhet meg. Molnár András beszámolt arról is, hogy a levéltár költségvetése idén várhatóan 92,5 millió forint lesz, amely a pályázati forrásokkal, támogatásokkal évközben kiegészülhet 10-15 millió forinttal. Az igazgató hozzáfűzte; várhatón júniusban elkezdődik és jövő év májusában befejeződik a levéltárat magába foglaló épületegyüttes rekonstrukciója.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár