2024. április 18. - Andrea, Ilma

Felhasználóbarát könyvtárat ígér Sajó Andrea

Olvasóbarát könyvtárat, fejlettebb szolgáltatásokat ígért keddi bemutatkozó sajtótájékoztatóján az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) új főigazgatója, Sajó Andrea, aki bejelentette: keddtől hosszabb nyitva tartással várják a látogatókat.
2010. február 9. kedd 16:10 - HírExtra
Az OSZK nemzeti könyvtárként a magyar kultúra írott emlékeinek legfőbb letéteményese, amely egyedi dokumentumállományt őriz, ezért egyaránt fontos, az intézmény hogyan tudja begyűjteni, megőrizni, illetve közreadni a hungarikumokat - hangsúlyozta az OSZK vezetői megbízatását január 1-től öt évre elnyerő Sajó Andrea.

Mint megjegyezte, a hazai kiadványok hat köteles példányából csak kettő marad a nemzeti könyvtár állományában, ebből az egyiket archiválni kell, így mindössze egy példány forgalmazható. Problémát jelent ugyanakkor, hogy gyakran a köteles példányok sem érkeznek meg a gyűjteménybe, ezért a hiányzó kiadványokat az eddiginél hatékonyabban fel kell kutatni, illetve a csekély gyarapítási keretet a lehetőségek szerint szponzorok, támogatók bevonásával kiegészíteni - tette hozzá a főigazgató.

Sajó Andrea szerint átalakításra szorul az elavult olvasótermi állomány, ki kell építeni a korszerű, nyilvántartást is segítő RFID lopásgátló rendszert, a közelmúlt tapasztalataiból okulva meg kell erősíteni a csonkítások elleni védelmet, illetve fokozott figyelmet kell fordítani a savasodó dokumentumok restaurálására.

Az OSZK raktárai rövidesen teljesen megtelnek - tért ki a tárolás problémájára a főigazgató, hozzátéve: a kultúrpolitikán múlik, hogy az OSZK marad-e a budai Várban, vagy új könyvtárépületet kap, de a döntés megszületéséig is szükséges a balesetveszélyes raktárak és liftek felújítása. "Megtettük a megfelelő lépéseket, hogy a törökbálinti depóraktárunk helyett egy új, korszerűbb raktárépületet kérjünk a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől" - jegyezte meg.

Sajó Andrea hangsúlyozta, a szolgáltatások területén legfőbb célja az olvasóközpontúság; ennek érdekében szükséges az elavult online tájékoztatás és portál megújítása, illetve az internetes szolgáltatások fejlesztése. A főigazgató elmondása szerint tárgyalásokat folytatnak az államkincstárral annak érdekében, hogy az OSZK szolgáltatásainak díját online is ki lehessen egyenlíteni, jelenleg ugyanis csak három napon belül kapnának fizetési visszaigazolást az állami szervtől, ami lehetetlenné teszi a gyors internetes szolgáltatásokat.

Tekintettel kell lenni a nem fővárosi felhasználókra is, ezért nagyon fontos a digitalizálás - emelte ki Sajó Andrea, hozzátéve: eddig az OSZK 8-10 milliós állományából csak 2 millió kiadvány digitalizációja történt meg, nagyrészt csak a rekordok, azaz könyvtári alapadatok szintjén.

Egy zalai olvasó is néhány kattintással kaphassa meg a keresett dokumentum digitalizált változatát, és az interneten fizethessen is érte - vázolta elképzeléseit.
Mint Sajó Andrea elmondta, a nemzeti könyvtár január 1-től elméletileg közintézetként működik, a gyakorlatban azonban csak akkor, ha az államkincstárnál is megtörténik a bejegyzés, azaz várhatóan márciustól.

"Ez új szabályokat és új lehetőségeket is jelent, a működési költségek 30 százalékát például magunknak kell előteremtenünk" - ismertette az átalakulás követelményeit, hozzátéve: az intézménynek át kell gondolnia, milyen szolgáltatásokat nyújtson ingyenesen, a beiratkozási díjért, illetve emelt összegért.

A főigazgató szerint növelni kell a szponzori, alapítványi és olvasói támogatásokat, de figyelmeztető, hogy az idei állami támogatás csupán fél éves működésre elég.
Sajó Andrea bejelentette: keddtől bővül az olvasótermek és a raktárak nyitva tartása, amit a lépcsőzetes munkakezdés bevezetése tesz lehetővé, plusz költségek nélkül. Mint kiemelte, fontos szerepet szán a hatékonyabb munkaerő-gazdálkodásnak és tudásmenedzsmentnek.

Újságírói kérdésre az OSZK új vezetője kiállítási terveiről szólva elmondta, október végén nyílik a nemzeti könyvtár következő, újszerű tárlata, melynek munkacíme: Nők tüze.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását