kollégák érzékelik a problémát, és tenni akarnak ellene.
De vegyünk egy nagyon-nagyon profán példát. Januártól áttértünk
meleg-étkezési utalványra, és az ebédemet a közeli bevásárlóközpont
(Plaza) éttermi részén veszem meg, ahol elfogadják ezt az utalványt.
Egymás mellett van egy HOPE és egy DR HAS elnevezésű üzlet. A kínálatuk
szinte ugyanaz. A HOPE üzletben hatalmas adagokat mérnek, minden friss,
a kiszolgálás udvarias, bár pergős, mivel hatalmas a vásárlói nyomás.
Ezzel szemben a DR HAS-ban ugyanazok az árak, de az adag a fele. Senki
nem vásárol náluk, így az ételek sem tűnnek túl frissnek. Az eladók
unalmukat beszélgetéssel ütik el, és a botor könyvtáros, aki próbát tett
náluk, megtapasztalhatta, milyen udvariatlan dolog is volt, hogy
megzavarta őket.
Namármost, ha ez a DR HAS kitalálna jópofa akciókat, de amúgy a
szolgáltatás színvonalán nem változtatna, maximum néhány olyan vendéget
nyerne meg, aki "először és utoljára" kereste meg őket.
Könyvtárakra visszatérve: véletlenül se értse úgy senki, hogy az egyedi
akcióknak nincs meg a létjogosultságuk, vagy hogy elavultak lennénk,
stb. Azonban egyre nyilvánvalóbb, hogy a felhasználói igények változnak,
ill. egyre nagyobb az a réteg, akit nem is nevezhetünk felhasználónak,
mivel nincsen igénye ránk, pontosabban arra a tartalomra amit kínálunk,
vagy arra a feeling-re, amit a könyvtárhoz kapcsol. Ez nem igaz a
teljes társadalomra, de a társadalom egyre nagyobb (és növekvő)
szeletére igen, feltéve, hogy tapasztalataim általánosíthatóak,
spekulációim pedig helyesek.
SZGT-nek alapvetően igaza van, Ikarosz viszont azért zuhant, mivel túl
közel repült a Naphoz (esetleg nem tisztelte Istent), ha mi zuhanunk, az
azért lesz, mert esetleg nem merünk fölé emelkedni becsontosodott
gyakorlatunknak.
Gyökeresen kell változnunk ahhoz, hogy hosszabb távon fennmaradjunk. Nem
vagyunk hozzászokva ahhoz az ütemhez, ahogyan az információ- technológia
és vele együtt a társadalom is átalakul. Nyilvánvaló, hogy nem is tudunk
teljesen alkalmazkodni ahhoz, tehát amellett, hogy igyekszünk rugalmasak
lenni, nyitottnak is kell lennünk a kevésbé változó, de kiszámítható
igényekre is, mondjuk olyan térré kell válnunk, ahol a felhasználó
kimondottan jól érzi magát, közösségi életet élhet, miközben különböző
"szakmai kényeztetéseket" vesz igénybe.
Szerintem nem az a túlélés útja (legalábbis a közkönyvtárak esetében),
hogy jó logisztikájú, modern, automatizált dokumentumraktárrá váljunk,
hanem az, hogy szeretett intézmény legyünk. Ez nem érhető el
hirdetéssel, akciókkal és kampányokkal, másfelől az előbbiek is
fontosak.Gondoljunk a teleházakra, akik az "uncsi" könyvtárak ellenében
jól eladták (valamikor) az erősen felvizezett spanyolviaszt. Ugyan
megütött bennünket a guta ettől, de nem tanultunk belőle.
Valentinnal zárva:
"To-morrow is Saint Valentine's day,
All in the morning betime,
And I a maid at your window,
To be your Valentine."
(Shakespeare, 1601))
Üdv.:
HSD
2010.02.11. 15:10 keltezéssel, "Szabó G. Tibor" írta:
> "Az ilyen módszerekkel szerzett olvasó annyit ér, mint a Barbie baba..."
> Esetleg egy hús-vér Barbie? Vitatkoznék ;-)
>
> Viccet félretéve: érdekel a felvetés, hogy meddig is kellene elmenni
> az olvasókért. A pályám települési könyvtárban kezdtem, a fél szívem
> pedig még ma is ott van. Tervezgettem, télen úgy csalogatok majd több
> olvasót, hogy ingyen teázási lehetőséget teremtek, amolyan falusi
> melegedőt. Hogy mit olvasnak majd a tea mellé? Ajánlgathatok ezt-azt,
> de "megmondanom" semmit sem szabad. S ha valaki csak a teáért jön be,
> hát egészségére. Talán legközelebb...
_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
