Tetszett a cikk?

A Fidesz politikusai nem egységesek a kérdésben, de interjúalanyaink egyike sem állt ki határozottan a könyvtár átnevezése mellett.

Mint arról korábban beszámoltunk, Szőcs Géza kulturális államtitkár a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nevéből törölné a könyvtár alapítójának a nevét. Tarlós István – még főpolgármester-jelölt korában – jóval visszafogottabban nyilatkozott.

„Nincs pártálláspont a kérdésről. Ez az egész egy kicsit vihar egy pohár vízben” – nyilatkozta a hvg.hu-nak Schiffer András, a Lehet Más a Politika frakcióvezetője, aki a legutóbbi fideszes nyilatkozatokból úgy gondolja: nem fogják átnevezni a könyvtárt. „Én a magam részéről nagyra értékelem Szabó Ervin tevékenységét és eléggé szegénységi bizonyítvány lenne, ha a Magyar Szocialista Párt állna ki védelmezőként Szabó Ervin munkássága mellett. Semmilyen ok nincs, hogy Szabó Ervin nevét levegyék a fővárosi könyvárról” – tette hozzá az ellenzéki politikus.

„Én általában nem támogatom az átnevezéseket. Ez is egy ilyen eset. Persze a Lenin körúthoz vagy a Vörös Hadsereg útjához sosem ragaszkodtam. Régi, konzervatív alapvetés, hogy ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani” – nyilatkozott portálunknak Pokorni Zoltán. A volt oktatási miniszter szerint „a 'Szabó Ervin Könyvtár' teljesen működőképes, nem látok ezzel semmilyen gondot, épp ezért nem is hiszem, hogy jó lenne az átnevezés. Az embereknek alapvetően a cselekedetei lehetnek vállalhatatlanok. Pusztán a gondolatokat, ha nem torkollnak elfogadhatatlan tettekbe, akkor nem kéne a sokszínűségüktől megfosztani” – fogalmazott.

A Fideszen belüli Szőcs-Tarlós vitában Pálffy István, a kulturális és sajtóbizottság kereszténydemokrata alelnöke semleges maradt. „A KDNP részéről ebben az ügyben még nem merült föl semmiféle elképzelés. Én azt hiszem, hogy két olyan, nagyon fölkészült úriember álláspontja tér el ebben az ügyben, aki ezt a kérdést meg fogja tudni oldani. Nincsen ehhez az ügyhöz most közünk. Ha a vitában majd meg kell azért nyilvánulni, mert az döntést segítő vélemény, döntést befolyásoló érv lehet, akkor igen. Ez most egy teoretikus kérdés.” Arra a kérdésre, hogy mi az ügyben a személyes álláspontja, Pálffy azt mondta: „Nincs.”

„Nincs véleményem” – visszhangozta megkeresésünkre Pálffyt Rogán Antal, az V. kerület vasárnap nagy fölénnyel újjáválasztott fideszes polgármestere.

Tarlós István megválasztott főpolgármester a hvg.hu-nak azt mondta: nem támogatja a könyvtár nevének megváltoztatását.

Szegő Péter

MTI Kult

Átkeresztelné a Szabó Ervin könyvtárhálózatot egy alapítvány

A Szabó Ervinről elnevezett fővárosi könyvtárhálózat nevének megváltoztatását kezdeményezi a választások után megalakuló Fővárosi Közgyűlésnél a Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány. A szervezet főigazgatója vasárnap azt mondta: méltatlannak tartják, hogy "egy szélsőbalos kommunista ideológus" nevét viselje az egyik legfontosabb nemzeti intézmény. L