Dobozolnak a könyvtárak

2010. május 24. hétfő 19:14

Dobozolnak a könyvtárak
Egymillió dokumentumot: könyveket, folyóiratokat, hanglemezeket és kazettákat, valamint helytörténeti aprónyomtatványokat kell nyár végére átköltöztetni a négy érintett könytárból a Tudásközpontba. Bizonyos anyagokat már lehetne is vinni, a legtöbbet azonban elő kell készíteni a költözéshez. A munka sietős, hiszen a könyvtárak még nyitva vannak, de augusztusban már jócskán cipekedni kell, hogy a szeptember 8-i megnyitóra minden a helyére kerüljön.

Naponta átlagosan 40 ember foglalkozik a Pécsi Központi Egyetemi Könyvtárban és a Megyei Könyvtárban azzal, hogy előkészítse a bibliotékák könyveit, folyóiratait a költözéshez. Ez nem egyszerű csomagolást jelent: a kiadványokat rádiófrekvenciás azonosítóval kell ellátni, majd a bibliográfiai adatokat számítógépes rendszerbe kell vinni, hogy a Tudásközpontban is használható legyen az állomány.

- Nagyon bonyolult feladatról van szó, hiszen tulajdonképpen négy könyvtár, a központi egyetemi és a jogi-közgazdasági, valamint a megyei-városi könyvtár állományát kell összehangolni és együtt használhatóvá tenni - mondta el Szellőné Fábián Mária, a Pécsi Egyetemi Könyvtár főigazgató-helyettese. - Csak példaképpen: egy könyv nem feltétlenül azonos jelzettel van ellátva a különböző könyvtárakban, így ezeket is egységesíteni kell - ami egyébként az elmúlt hónapokban megtörtént, most a kiadványok átcímkézése zajlik.

Nem akármilyen tempóban: ahhoz, hogy végezzenek, szinte biztos, hogy hétvégén is dolgozniuk kell, pedig a könyvtárosok - akik a napi munkájukon túl, plusz juttatásért végezhetik a katalogizálást - nincsenek egyedül, a könyvtárak korábban nyugdíjba ment kollégáit, sőt diákokat is segítségül hívtak. Gyakorlatilag minden hadra fogható ember a költözés előkészítésén dolgozik. Még úgy is, hogy első körben csak a szabadpolc könyveit címkézik át, a raktárba kerülő kiadványokat ugyanis menet közben, egy-egy kikéréskor is fel lehet venni a katalógusba.

A munka nagyságát jelzi, hogy az érintett könyvtárak nyáron bezárnak, a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár már május 3-a óta nem fogadja az olvasókat (a kikölcsönzött könyveket munkanapokon 10 és 12, valamint 15 és 17 óra között lehet visszahozni). A jogi-közgazdasági kari könyvtár május 31-én zár. A legnagyobb falat, a Központi Egyetemi Könyvtár szintén leáll egy időre: július 1-jét követően itt is csak minimális ügyeletet adnak.

A Tudásközpont műszaki átadását június 23-ikára tervezték, így az elképzelések szerint augusztus 1-jétől válik igazán beköltözhetővé, könyvekkel feltötlhetővé a hatalmas, négyszintes épület.

- Az integrált könyvtár a lehető legmagasabb színvonalon szeretné kiszolgálni az olvasókat, a nyitvatartás például igazodik a közönség szabadidejéhez, ami azt jelenti, hogy reggel 8-tól este 8-ig leszünk nyitva - mondta el Szellőné Fábián Mária. - A 10 és 18 óra közötti törzsidőben a ház valamennyi szolgáltatását biztosítani tudjuk, a nyitva tartás fennmaradó idejében a klasszikus olvasótermi és helyben működő szolgáltatásokat, így a zenehallgatást, vagy a számítógép-használatot tudjuk majd biztosítani. Ehhez a munkához valamennyi jelenlegi kollégára szükség lesz, hiszen nemcsak ügyeletet kell adni a hatalmas épületben, hanem szakmai tanácsokkal is el kell látni az olvasókat.

A Tudásközpont mégis hozhat - igaz, a főigazgató-helyettes szerint egy éven belül nem forintosítható - megtakarításokat. A folyóirat-rendelésben, a dokumentumok beszerzésében és az egyéb járulékos szolgáltatások központosításában az új helyen megszűnnek majd a jelenlegi párhuzamosságok.


Képünkön az Egyetemi Központi Könyvtár bejárata.

Marton Ferenc - Fotó: Kováts Judit