szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Szlovákia területén érvénytelenítené a kettős állampolgárságról szóló magyar törvényt, de a leköszönő Fico-kormány által bevezetett retorziókat is visszavonatná Iveta Radicová, Szlovákia leendő kormányfője, aki a nemzetközi visszatetszést keltő szlovák nyelvtörvényből is több „értelmetlen” passzust kivenne – derül ki a HVG interjújából, ami a hetilap csütörtöki számában olvasható.

HVG: Ön lesz Szlovákia első női miniszterelnöke, kormányában az eddigi hírek szerint még egy nő kap helyet. Nem tart attól, hogy a legerősebb kormánypárt elnöke, az exkormányfő Mikulás Dzurinda és egykori pénzügyminisztere, Ivan Miklos árnyékában lesz kénytelen dolgozni?

I. R.: A kormányprogram alapján úgy gondolom, hogy képes voltam érvényt szerezni elképzeléseimnek.

HVG: Pártja a Dzurinda-kormány idején már megtapasztalhatta a többpárti koalíció működtetésének nehézségeit. Milyennek látja a mostani együttműködés jövőjét?

I. R.: A koalíciós pártok elnökeit hosszú ideje ismerem. Ennek előnye és egyben hátránya, hogy tisztában vagyunk egymás politikai stílusával, tárgyalási szokásaival, prioritásaival. Szerintem nagyon jól haladunk. A választások óta 18 nap telt el, és már meghatároztuk a kormányprogram, illetve a koalíciós szerződés tartalmát, a kormány szerkezetét, küszöbön áll a megegyezés a parlamenti tisztségekről. Pedig a hivatalos tárgyalásokat csak az után kezdtük meg, hogy Robert Fico visszaadta kormányalakítási megbízását. Csupán azt kifogásolhatom, hogy néha egyesek többet árulnak el a sajtónak, mint amiben megegyeztünk.

HVG: A magyar és a leendő szlovák kormánypártok egyaránt az Európai Néppárt tagjai, ami talán segíthet a két ország közti politikai feszültség enyhítésében. Mire számít?

I. R.: A kezdet nem volt a legszerencsésebb. A kettős állampolgárságról szóló törvény magyarországi elfogadására gondolok, amelynek során alapvető eljárási hibákat ejtettek. A két ország között van államközi szerződés, és vannak vegyesbizottságok. Egy ilyen nagy horderejű törvényt e testületek elé kellett volna terjeszteni, és megtárgyalni az érintettekkel. Sajnos ez nem történt meg, ezért ez a törvény számunkra elfogadhatatlan. A kettős állampolgárság intézménye nálunk is létezik, mint sok helyütt, önmagában ez ellen nincs kifogásunk.

HVG: Mi lesz a folytatás?

I. R.: Ez mindkét féltől függ. Vajon kész lenne a magyar parlament módosítani a kettős állampolgársági törvényt a nemzetközi szerződések szellemében? E nélkül ugyanis nem marad számunkra más megoldás, mint hogy Szlovákia területén érvénytelennek nyilvánítjuk a törvényt, ami azonban valószínűleg nehezíti a kölcsönös megértést.

HVG: Mi történik a Fico-kormány által a parlamenten keresztülvert ellentörvénnyel, amely megfosztja szlovák állampolgárságától azt, aki felveszi a magyart?

I. R.: Ezzel nem értettünk egyet: elutasítjuk, hogy a polgárokat büntessék. Ehelyett azt javasoltuk, hogy a nemzetközi szerződéseket sértő magyar törvényt nyilvánítsuk érvénytelennek Szlovákia területén. A Fico-féle törvényt megszüntetjük.

HVG: Milyen terveik vannak a szintén az előző kormány idején született nyelvtörvénnyel?

I. R.: Ez is változni fog, kikerülnek belőle az értelmetlen – a tankönyvekkel, a névhasználattal, a műemlékekkel kapcsolatos – intézkedések.

A interjú teljes szövege a friss HVG-ben.

MTI Világ

Radicová még júliusban Budapestre látogat

Iveta Radicová, Szlovákia következő miniszterelnöke még júliusban felkeresi Budapestet. Ezt maga a kijelölt szlovák kormányfő jelentette be a koalíciós szerződés keddi aláírása után Pozsonyban.

MTI Világ

Iveta Radicovát bízta meg kormányalakítással a szlovák államfő

Robert Fico távozó szlovák miniszterelnök szerdán beismerte, hogy kormányalakítási kísérlete nem sikerült, ezért megbízatását visszaadta az államfőnek. Ivan Gasparovic röviddel ezután Iveta Radicová ellenzéki politkust bízta meg a kormányalakítással, aki a felkérést elfogadta.