szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Magyarország a 33. helyen áll a Newsweek magazin most közzétett 100-as toplistáján, amely több gazdasági, társadalmi és politikai szempont alapján rangsorolja a világ államait. A helyezés előkelőnek tűnhet, de a közép-kelet-európai régió több országa is megelőz minket. Magyarország az oktatás területén teljesít a legjobban.

A Newsweek által első ízben kiadott, a Legjobb Országok címmel megjelent különszám azt próbálja feltérképezni, hogy ma melyik országban nőhetne fel egy újszülött a legegészségesebb, legbiztonságosabb és relatíve legprosperálóbb környezetben. A listát öt alapvető szempont – oktatás, egészség, életminőség, gazdasági versenyképesség és politikai környezet – alapján állították össze.

A kategóriák eredményeinek súlyozásával állt össze a 100-as lista, amelyen a lap munkatársai külső szakértők – többek között a Nobel-díjas közgazdász, Joseph E. Stiglitz – segítségével hónapokig dolgoztak. A Newsweek bevezetőjében figyelmeztet, hogy a legtöbb, az értékelés alapjául szolgáló adat 2008-ból vagy 2009-ből származik, illetve hozzáteszi, hogy mint minden hasonló lista, ez sem tökéletes.

Az első harmad végén

Az összesített lista élén Finnország áll, amelyet Svájc, Svédország, Ausztrália, Luxemburg, Norvégia és Kanada követ. A kelet-európai régió államai közül a legjobb eredményt Szlovénia (24.) érte el, amelyet Csehország (25.), Horvátország (29.), Lengyelország (29.), Szlovákia (31.) és Észtország (32.) követ.

Magyarország az összesített lista első harmadának végén, a 33. helyen áll. A vizsgált öt terület közül a legrosszabb eredményt a gazdasági dinamizmusban, azaz a versenyképességben értük el, itt a 49. helyre szorultunk vissza, közvetlenül olyan országok mögé, mint Marokkó, Brazília vagy az épp modernkori története egyik legnagyobb gazdasági válságával küszködő Görögország. Ezt a kategóriát egyébként Szingapúr vezeti, amelyet az USA és Dél-Korea követ. A gazdaságilag legkevésbé dinamikus országok között kullog Paraguay, Ecuador és Venezuela.

Kelet-Közép-Európán belül nálunk rosszabb helyezést Szlovákia (52.), Lettország (53.), Bulgária (54.), Románia (56.), Ukrajna (66.) és Albánia (81.) ért el. A gazdaság dinamizmusát az egyes országokban a Newsweek munkatársai többek között az egy főre jutó GDP növekedése, a gyártás és a szolgáltatások teljes GDP-n belüli aránya, illetve a tőzsdék piaci kapitalizációja alapján értékelték.  

Newsweek

Kattintson az összefoglaló táblázat adataiért!

Szintén rosszul állunk a Newsweek értékelése szerint az egészség területén, ahol az összeállítás a várható átlagos élettartam figyelembe vételével rangsorolta az országokat. A 100 ország közül csak a 42-ikek vagyunk. Igaz, ezt az eredményt holtversenyben értük el hét másik országgal (Bulgáriával, Kínával, Kolumbiával, Észtországgal, Tunéziával, Törökországgal és Venezuelával). A legegészségesebb környezetet egy képzeletbeli csecsemő számára a lista szerint most Japán biztosítaná, amelyet a kategória élén Svájc és Svédország követ. A közép-kelet-európai régió országait tekintve csak Romániát (50.), Lettországot és Albániát (52.). Litvániát (61.), Ukrajnát és Oroszországot (75.) előzzük meg e téren.

Az életminőséget tekintve a 33. helyet értük el, ez megegyezik az összesített helyezésünkkel. Ezen a területen közvetlenül Kuba, Katar és Szlovákia mögött állunk, de épp megelőzzük Horvátországot, Fehéroroszországot és Lengyelországot. A legrosszabb kilátásokat az életminőség tekintetében Burkina Faso, Zambia és Madagaszkár kínálja a Newsweek szerint, míg e kategória győztese Norvégia. Ebben a kategóriában az összeállítás készítői többek között az extrém szegénységben élők arányát, az egy főre eső fogyasztást, a gyilkosságok számát, illetve a munkanélküliséget vették figyelembe.

Politikai környezet és oktatás

Érdekes eredményt hozott a politikai környezet értékelése, Magyarország itt is az első harmad végén áll, a 32. helyen. A politikai stabilitást is vizsgáló kategóriában olyan államokat előzünk meg, mint például Nagy-Britannia (33.), Románia (36.), Bulgária (38.) vagy Oroszország (75.). Közvetlenül előttünk áll Dél-Afrika, Chile és Görögország. Ezen a területen Szíria, Pakisztán és Szaúd-Arábia a sereghajtó, míg az első helyen Svédország áll. A készítők itt többek között a Freedom House értékeléseire, illetve az Economist Intelligence Unit Demokrácia Indexére támaszkodtak.

A legjobban az oktatás területén teljesítettünk, amelyet a Newsweek a TIMSS- és/vagy PISA-tesztek eredményei, illetve az írni-, olvasni tudók aránya, valamint az átlagos iskolázottság alapján értékelt. Itt a 24. helyet szereztük meg olyan országok előtt, mint az USA (26.), Luxemburg (29.) vagy Norvégia (33.). A terület éllovasai között találjuk a fejlett információs társadalommal rendelkező országokat, Finnországot, Dél-Koreát és Kanadát. Az oktatás területén leginkább leszakadt országok közé a lista szerint Burkina Faso, Jemen, Etiópia, és Dél-Afrika tartozik. A közép-kelet-európai régió országai közül azonban több is megelőz minket: Horvátország a 22., Csehország a 18., Lengyelország a 17., Észtország pedig a térség legjobbjaként a 7. helyet érte el.  

A rangsorból kiderül, hogy a kicsi gyakran jobb is. Bár nem lehet elvitatni az olyan hatalmas területtel rendelkező, feltörekvő államok érdemeit, mint Kína, Brazília vagy Törökország, sok esetben olyan kis országok szorítják őket maguk mögé, mint Szlovénia vagy Észtország. Mindenesetre a Newsweek szerint az összeállítás egyik tanulsága, hogy a nemzetek között nincs egységes modell a siker eléréséhez. Ezt tükrözi a Newsweek szerint az is, hogy a különféle kategóriákban vezető helyet elérő országok csoportja meglehetősen vegyes képet mutat.