Csőtörés miatt bezárt a pécsi tudásközpont

2010.12.21. 13:52

Csőtörés miatt ideiglenesen bezárt a szeptemberben átadott Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont kedden. Az MTI tudósítója a helyszínen úgy értesült, hogy - egy fűtéscső csatlakozójának meghibásodása miatt - az épület második emeletén mintegy húsz négyzetméteren elázott az álmennyezet, a szőnyeg és több bútor. Az ingatlant kiürítették, jelenleg takarítanak, és tart a helyreállítás.

Fischerné Dárdai Ágnes, az egyetemi könyvtár főigazgatója az MTI-nek azt mondta: a könyvekben, dokumentumokban nem keletkezett kár, az ingatlan azonban december 27-ig biztosan zárva lesz, de lehet, hogy január 3-ig nem nyit ki. Az eset azért is kellemetlen - tette hozzá -, mert vizsgaidőszak van, a könyvtárat ilyenkor sok felsőoktatási hallgató látogatja, nekik a felkészüléshez most más kari és szakkönyvtárakat kell igénybe venniük.

A tudásközpontnak nem ez az első műszaki problémája. Vasárnapra virradóra leesett két üveg burkolóelem az épület külső homlokzatáról. Az összesen hat négyzetméternyi üvegtábla gyakorlatilag szétrobbant, darabjai pedig a földre hullottak. Ezt jelezték a kivitelezőnek és kérték, tartson helyszíni szemlét a tudásközpontnál, vizsgálja meg a burkolóelemeket a hasonló esetek megelőzéséért. A vizsgálat mostantól a fűtési rendszerre is kiterjed.

A pécsi önkormányzat kedden felajánlotta segítségét, szakapparátusát a tudásközpontot építtető baranyai önkormányzatnak. A polgármesteri kabinetiroda az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: javasolják a megyei önkormányzatnak, haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a kivitelezővel, a cégnek garanciális javításokat kell elvégeznie az épületen.

Az Európa Kulturális Fővárosa program keretében mintegy 5,5 milliárd forintból épült 13 ezer négyzetméteres tudásközpont Pécs, valamint a régió információs és dokumentumigényét szolgálja, emellett alkalmas közösségi, kulturális és szabadidős programok befogadására is.