Az EKF-et értékelte a Tudásközpontnál a Jobbik

2011. január 08. szombat 16:50

A Tudásközpont előtt tartott sajtótájékoztatót Novák Előd, a Jobbik alelnöke, Gyimesi Gábor, pécsi önkormányzati képviselő és Németh Zsolt, pécsi országgyűlési képviselő. Alábbiakban közleményük olvasható.

"Németh Zsolt, országgyűlési képviselő szerint a Jobbik Magyarországért Mozgalom tiszteletben tartotta az Európa Kulturális Főváros 2010-es pécsi programévet. Ennek elteltével azonban - a tavaly január 10-i hivatalos megnyitó évfordulójához közeledve - eljött a számvetés időszaka.

Az, hogy Pécs 2010-ben Európa egyik Kulturális Fővárosa lehetett, óriási lehetőség volt egész nemzetünk számára, hogy megmutassuk Európának milyen fantasztikus értékeket hordoz a magyarság történelme, és ezek az évszázadok mennyi kulturális örökséget hagytak ránk. A több mint 2000 éves város megmutathatta volna Európának hagyományait, örökségét úgy is, hogy nemcsak az itt élő emberek, de az egész nemzet büszke lehetett volna rá, és ezzel együtt megerősödhetett volna nemzettudatunk, önbecsülésünk.

Ehelyett itt állunk egy vadonatúj épület előtt, amely így elbarikádozva, leomlott burkolatával olyan képet fest, mint egy elhasznált építmény, amire felújítás vár. Ez a mostani helyzet jelképezi azt az utat, amit az EKF 2010 Pécs öt év alatt megtett.

Novák Előd a Jobbik országos alelnöke, egyben a Parlament Kulturális és sajtóbizottságának tagja, korábban az ellenőrző bizottság elnöke, a bizottságon belül ellenőrzéseket és vizsgálatokat fog kezdeményezni az elmúlt évek gyanús ügyeinek feltárása érdekében.

Egy bíztató pályázat után sorra hallottunk bizonytalanságokról, halogatásról, botrányokról, személycserékről, míg végül 2010 elejére egy felmérés szerint a magyar sajtóban Pécs tekintetében jelent meg a legtöbb negatív hír. A Parlamentben és a médiában mindenki (a Fidesz) a sikeres Pécsről beszél, miközben mindenki tudja, hogy szinte nem volt olyan beruházás, ami határidőre, és az eredetileg tervezett költségvetésből elkészült volna. Összecsengést vélhetünk felfedezni a 4-es Metro építésével, a Margit-híd felújításával, és más hasonlóan nagy volumenű beruházásokkal. Mindeközben Pécs lett az ország legeladósodottabb városa. Eközben nem kerülhető ki a személyi felelősség sem, kiemelve például Hiller István, korábbi kulturális és oktatási minisztert, de az előző ciklus miniszterelnökeit vagy a jelenlegi döntéshozók felelőssége sem megkerülhető.


1.) Az elkövetkezendő két hónapban a Jobbik Magyarországért Mozgalom Pécsi Szervezete összefoglaló helyzetelemzést készít. Arra a kérdésre keresi a választ, hogy Pécs mire jutott, miként élt az Európa Kulturális Fővárosa címmel és 2010 végére hova érkezett. Ennek nyilvánosságához 2011. január 10-től a www.jobbikpecs.hu internetes oldalon önálló rovatot indít „Jobbik EKF" címmel. Idevárják a jó szándékú pécsi és nem helyi lakosok tapasztalatait és véleményeit, amelyeket törvényes keretek között közzéteszik.

2.) A Jobbik Magyarországért Mozgalom az elmúlt napok országos és helyi sajtóhírek alapján veszélyben látja a bruttó 4,6 Mrd forintért részlegesen elkészült és kétszer is fölavatott, átadott, pécsi székhelyű Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont (DDRKTK) jövőjét. A Baranya Megyei Önkormányzat és a Pécsi Tudományegyetem által üzemeltetési célra létrehozott és 2010. július 28-án bejegyzett Pécsi Tudásközpont Kft. több mint dupla arányban fölélte a 20 milliós törzstőkéjét, a tartozásai mára meghaladják az 50 millió forintot.
Ezért nem lennénk meglepve, ha valamelyik alvállalkozó kezdeményezné a kft. felszámolását.

3.) A mai napig nem történt meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség jóváhagyása az alapvető működési dokumentumok tartalmát illetően, amit a Baranya Megyei Önkormányzat és a Pécsi Tudományegyetem vezetésének aláírása és testületük jóváhagyása rögzíthet. Ezek:
1. Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont: Társasházi Alapító Okirata
2. Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont: Társasház Szervezeti és Működési Szabályzata
3. Ráépítési és földhasználati szerződés
4. Szerződés a társasházi tulajdon használati vagyonainak megosztása és helyiségbérlet tárgyában
5. Megbízási szerződés társasház üzemeltetésére.

A fenti hiányosságok alapján megállapítható, hogy az épület átadása, valamint a megyei-városi és egyetemi könyvtárak beköltözése óta, tehát 4 hónapja törvénytelenül működik a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont.

Az alapvető dokumentumok hiánya miatt az eddig beköltözött könyvtárak és más intézmények sem tudnak törvényesen működni, az üzemeltető Kft. pedig a csőd szélére sodródott, magával ragadva több mint 1 tucat beszállítót, alvállalkozót vagy szolgáltatót.

Gyimesi Gábor elmondta, hogy a civilek által készített sikeres pályázatot kisajátították a politikusok, majd teljesen félresiklatták azt, majd elmondta az EKF korai szakaszára jellemző személycseréket, vitákat és veszekedéssé fajuló ellentéteket. Kifejtette, hogy a koncertterem elismerhető épület, viszont kérdéses lehet a fenntartás. Az építkezések nem készültek el időben, amit sikerült is elkészíteni, azt kétszer is átadták, kampánycélok miatt.

Gyimesi képmutatónak nevezte a város azon lépését is, hogy a koncertterem környékén zavarónak ható mélyszegénység nyomait paravánokkal tüntette el a városvezetés, hogy azok ne látszódjanak az átadások körüli időkben. Felháborítónak nevezte ezen felül a projektvezetők, igazgatók 900.000 - 1.000.0000 Ft- os fizetéseit.

Milyen hozzászólásokat várunk a www.jobbikpecs.hu hétfőn nyíló rovatában?

Arra a kérdésre keressük a választ, hogy Pécs mire jutott, miként élt az Európa Kulturális Fővárosa címmel és 2010 végére hova érkezett.

Az EKF 2010-es évéről három szempont szerint von mérleget a Jobbik Magyarországért Mozgalom Pécsi Szervezete:

• A programév kulturális fejlesztési értéke.
• A kiemelt beruházások hasznosulása és jövőképe.
• A városvezetői és lebonyolítói menedzsment feladatvégzésének minősége.

Mivel fontosnak tartjuk, hogy reális képet kapjunk az Európa Kulturális Fővárosa tavalyi esztendejének valamennyi fontos mozzanatáról, ezért ehhez az értékeléshez párbeszédre hívjuk és kérjük valamennyi jó szándékú pécsi és nem helyi lakost.

Ennek nyilvánosságához 2011. január 10-től a www.jobbikpecs.hu internetes oldalon önálló rovatot indítunk „Jobbik EKF" címmel. Idevárjuk tapasztalataikat és véleményeiket, amelyeket törvényes keretek között közzétesszük.

Az EKF 2010-es esztendő pécsi mérlegének részösszefoglalóiról folyamatosan tájékoztatjuk a honlap látogatóit.

Novák Előd országos alelnök
Országgyűlési képviselő

Németh Zsolt városi elnök
Országgyűlési képviselő

Gyimesi Gábor városi alelnök
Önkormányzati képviselő"