Infographics

Blog

Csatlakozz te is!

Mi az infografika?

Az infografika több mint egy fénykép, összetettebb, mint egy rajz és sokkal informatívabb, mint az önmagában álló írott szöveg. Célja minden esetben az információközlés. A jó infografika figyelemfelkeltő, informatív, közérthető.

 

Ha van saját infografikád, amit szívesen megosztanál másokkal vagy csak találtál egy izgalmasat, mely másokat is érdekelhet, küldd el nekünk egy rövid bevezetővel együtt: infographicblog@gmail.com

 

Friss topikok

Az ülés veszélyei 2011.05.12. 08:27

Az ülés, amelyet legalább nyolc órában végzünk naponta az egyik legrosszabb dolog az egészségünkre nézve. Kutatások szerint az ülő életmódot folytatók között 54%-kal nagyobb a szívroham esélye. Az infografika többek között rámutat arra, hogy az ember ősidő óta olyan tevékenységeket végzett, mint a vadászás, gyűjtögetés, földművelés, mely mind mozgással járt. A tévé, számítógép, internet elterjedésével azonban egyre jobban nő az üléssel töltött idő, átlagosan 9 óra, amelynek már súlyos hatásai lehetnek egészségünkre. Az ülés során az inzulin hatékonysága visszaesik, a kalóriaégetés lecsökken stb. Úgyhogy talpra, tornázzatok, próbáljátok ki a stand-up bútorokat és éljetek aktívan!
 

Nagyításért kattints a képre!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://infographics.blog.hu/api/trackback/id/tr12897505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása