Kezdőknek: tanácsok e-könyv vásárláshoz

forrás Prim Online, 2011. május 17. 18:00

Folyik az e-book verseny: egyre nő a normál áron elérhető tartalom, sokasodnak a művek elolvasására fejlesztett e-könyv-olvasók. Ez még önmagában csak konkurens vetélkedésnek minősíthető, de most már látszik egy új frontvonal is. A kérdés egyszerűen ennyi: szövegek kezelésére dedikált e-könyv-olvasót (e-reader-t) vagy multifunkciós táblagépet (iPad kategória) vegyen a vásárlásra vállalkozó olvasó?

Ami tény: mindkét típus drága, tehát igazán meg kell gondolni a választást. De egyáltalán kell-e dönteni, hiszen megvan még és fejlődik a nyomtatott könyv is. Nincs olyan tartalom, vagy csak nagyon szűk tartományban, ami csak elektronikusan érhető el.

Lesznek néhányan, akik oda jutnak, hogy mindkét géptípust beszerzik. Biztos, ami biztos alapon. Többen vannak, akik egyáltalán semmit sem vesznek addig, míg el nem dől az eszközök háborúja. Ebben a helyzetben talán segítség néhány összehasonlítás.

A könyvkonnektor blogon Kerekes Pál, az e-book kalauz szerzője többrészes sorozatban igyekszik bemutatni az e-könyv-olvasó becserkészésének, majd megrendelésének (többnyire webes akcióról van szó) szempontjait, küzdelmes, gyakran – mint írja – önmarcangoló részleteit.

Az első bekezdésben (Szeretsz olvasni?) áll: „Megszűnik a világ, ha belemerülsz egy novellába? Hiszel az irodalom illetékességében az élet dolgaira vonatkozóan? Szomorú vagy, ha vége van egy jó könyvnek, és le kell tenni a kötetet? Végig futod ilyen esetben újra az utolsó oldalakat, elhúzva az elkerülhetetlen befejezést? Szereted a könyveket magad körül látni: asztalon, polcon, padlóra stócolva, szekrénybe tömve? Ha ez a helyzet, biztos érdemes e-readert beszerezni.  Hogy melyiket, arra később keressük a választ.”

Kulcsszavak: e-book

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Az LG új tévéivel sosem látott megoldások költöznek a nappaliba

Ha azt gondoltuk volna, hogy a tévék már nem képesek tovább fejlődni, hát tévedtünk. Mesterséges intelligencia, elképesztő grafikus teljesítmény és kábelmentes kialakítás – az LG legújabb televíziói számos felhasználási lehetőséget és minden eddiginél lenyűgözőbb vizuális élményt kínálnak.

2024. április 16. 19:47

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09