2011-06-07 15:23:49• hírek • Póti Orsolya

Nem volt nagy az érdeklődés

A Szatmári Kultúrkaraván keretében június 7-én nyílt napot tartott a Szatmár megyei Könyvtár, de mint kiderült, nem volt nagy érdeklődés a program iránt.

Ezen a héten nyílt napokkal, kulturális programokkal kedveskedik a Szatmár Megyei Tanács: a helyi könyvtár, a színház, a művészeti iskola és az alkotóház is érdekes rendezvényekre várja az érdeklődőket.

A keddi nap folyamán a Szatmár Megyei Könyvtár szervezett nyílt napot, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várt délelőtt 9 órától 16 óráig. Az érdeklődők azonban nem érkeztek. Paula Horotan, a könyvtár sajtószóvivője elmondta: az elmúlt hét folyamán a legtöbb iskolának és óvodának meghívókat küldtek szét, de azokra nem érkezett válasz, és ott jártunkig a gyerekek sem érkeztek.

A nyílt nap keretében az érdeklődők betekintést nyerhettek volna az intézmény működésébe, megtekinthették volna a gyermekkönyvekből készült kiállítást, valamint a felnőtt könyvkölcsönző működéséről is érdekes információkat szerezhettek volna.

A nyílt napon az intézmény könyvtárosai egy könyvkiállításra is készültek, melynek a Megyei Tanács ad majd otthont. Az érdeklődők a kiállítást a Megyei Tanács nyílt napja keretében, június 9-én tekinthetik majd meg; olyan újonnan kiadott gyermek- és felnőttkönyveket láthatnak, melyek a mi könyvtárunkban is megtalálhatóak és kölcsönözhetőek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: