Apple étvágy: e-könyv áruház a következő falat?

Kerekes Pál, 2011. július 31. 09:47

Terjed a híresztelés: megveszi az Apple a még egyedül állva maradt amerikai könyvesbolt hálózatot, a Barnes & Noble-t. (A Borders éppen a múlt hónapban került csődbe, egyedül az e-könyv részlegére akadt vásárló, a Kobo vette át a hálózatot.)

A Teleread és az Apple közeli Boy Genius Rekord úgy tudósít, hogy az Apple és a B&N már felvette a kapcsolatot és folynak a tárgyalások. Ugyan jelzik, hogy hírforrásuk nem ellenőrzött, ugyanakkor nem tartják lehetetlennek az üzleti közeledést, tekintve az Apple rendkívül agresszív felvásárlási aktivitását.

Függetlenül attól, hogy a híresztelést az Apple részéről nem kommentálták, a szakportálok érveléseket tettek közzé a felvásárlás előnyeiről, hátrányairól. Az International Business Times szerint a Barnes & Noble e-könyv áruháza és e-könyves hardvere, a Nook kiválóan teljesít, a cég veszteségeit a nyomtatott kiadványok árusítására berendezett 705 könyvesbolt termeli. Ebből nem az következik, hogy az eladás a jó megoldás, hanem az, hogy át kell alakítani a cég üzleti konstrukcióját. Erre meg is van a szándék, készülnek a tervek.

Az AppleInsider szerint ez az üzlet soha sem fog megköttetni, mivel az Apple-nek semmi szüksége nincs több millió négyzetméter eladótérre – az Egyesült Államokban. Az Apple ugyanis valóban tervez hagyományos kereskedelmi egységeket felállítani, de nem otthon, hanem nemzetközi viszonylatban, távol Amerikától.

Várhatóan tovább táplálja majd a találgatásokat, hogy az egyébként mindenben oly sikeres Apple a könyves üzletágban még korántsem hozta a szokásszerű eredményességet. Beletanult a világ, hogy az Apple áttörést hoz azokba az ágazatokba, ahová befektet: elég csak a zene és a játékforgalmazás átalakítására gondolni. A könyv azonban nem megy ilyen simán, adódnak problémák. A kiadók elsősorban az Apple könyváruház magas jutaléka miatt tiltakoznak, néhányan már eljutottak oda, hogy visszavonták a könyveiket. Ugyancsak kínkeserves, hogy az Apple megvonja a kiadóktól azt a lehetőséget, hogy adataikat megadják a saját kiadványaikban. Az Apple logikája szerint így kerülhető el, hogy a fogyasztók közvetlenül a kiadótól vásároljanak a későbbiekben, felhasználva az Apple iBookstore értékes felületeit.

A szakma szerint ez a fúzió csak híresztelés, semmi alapja nincs. A portálok hozzászólói viszont nagy részben arról írnak, helyes lenne egy ilyen együttműködés, a vásárlók csak nyernének az egyesüléssel.

További információ: Konyvkonnektor blog

Kulcsszavak: +céginfo könyv Apple

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05