A világhálóra került öt holt-tengeri tekercs

MTI Sajtóadatbank, 2011. szeptember 26. 20:30

Fedezd fel a digitalizált holt-tengeri tekercsek titkait - invitálja az érdeklődőket a jeruzsálemi Izrael Múzeum honlapja (http://www.english.imjnet.org.il/htmls/home.aspx), amelyen immár öt páratlan ókori dokumentum tanulmányozható.

A Kr.e. 3. és a Kr.u. 1. század között íródott tekercsek a legrégebbi ismert bibliai tárgyú kéziratok, amelyeket Kr.u. 68-ban rejtettek el a római hadsereg elől tizenegy barlangban a Júdeai-sivatagban, egy ősi település, Hirbet Kumrán közelében, Jerikótól 15 kilométerre délre. 1947 és 1956 között összesen 900 tekercset tártak fel, a felbecsülhetetlen értékű dokumentumok bepillantást engednek a Jézus korabeli zsidó közösség és a korai keresztények életébe.

A digitalizálási projekt 2008-ban indult az Izraeli Régészeti Hivatal (Israel Antiquities Authority, IAA) és a Google izraeli kutatási-fejlesztési központja közötti együttműködésben, amelynek során a töredékekről nagyfelbontású, 1200 megapixeles felvételek készültek. Ennek köszönhetően "életre keltették" az évszázadok során elhalványult írásjeleket. Az eredeti szövegek mellett a fordítás is elérhető lesz.

"A holt-tengeri tekercsek projekt, amely előmozdíthatja a 20. század egyik legfontosabb régészeti felfedezésével kapcsolatos kutatásokat, egyben segít megőrizni a világörökség részét jelentő páratlan dokumentumokat" - hangsúlyozta Josszi Matiasz professzor, az izraeli Google-központ ügyvezető igazgatója.

Digitalizálták a legismertebb dokumentumot, az Ézsaiás-tekercset (1QIsa), amelyet 1947-ben az első barlangban fedeztek fel. A 73,4 centiméter hosszú dokumentum a legjobb állapotban fennmaradt töredék. Az 54 kolumnába rendezett, Kr.e. 125-ből származó szöveg 66 fejezetet tartalmaz Ézsaiás könyvének héber változatából.

A világhálóra került a Kr.e. 1. század végéről - Kr.u. 1. század elejéről származó Templomtekercs (11Q20), amelyet 1956-ban a Hirbet Kumrántól 2 kilométerre északra található tizenegyedik barlangban találtak. A szöveg rendkívül vékony, egytized milliméternyi vastagságú állatbőrre íródott, ez a legvékonyabb, egyben a leghosszabb (8,146 méter) kumráni pergamen. A tekercs utasításokat tartalmaz a templom felépítéséről és működtetéséről.

Elérhető az interneten a Háborús tekercs (1QM), digitalizálták a kumráni közösségi szabályzatot (IQS), valamint a Habakuk-tekercs magyarázatát (Habakuk pesher, 1QpHab). Mindhárom dokumentum 1947-ben került elő.

A pesher álomfejtést jelent. A kumráni tekercsekből néhány nevében viseli a pesher szót, ezek azok a szövegek, amik a Biblia korábbi fejezeteinek a szöveget megmagyarázzák, elmondják, hogy az tulajdonkeppen mit is jelent, hogyan kell érteni.

Kulcsszavak: tudomány

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09