Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az állam átveszi a megyei közgyűléseknél eddig felhalmozódott mintegy 180 milliárd forintnyi adósságot is, amelynek rendezéséről, esetleges átütemezéséről tárgyalások kezdődnek a hitelezőkkel, azaz a bankokkal - mondta az MTI beszámolója szerint Orbán Viktor.

A kormányfő az egységes fellépés remélt előnyét érzékeltetve közölte: az a véleményük, hogy ha az állam tárgyal, jobb feltételekkel tudják megoldani a kezelhetetlenné vált adósság sorsát, mintha ezeket a tárgyalásokat 19 megye széttagoltan folytatná. Hangsúlyozta ugyanakkor: a magyar bankrendszer vállára már sok terhet tettek, ezért óvatosan kell eljárniuk, a hitelintézetek szempontjait is figyelembe kell venniük, hiszen a gazdaság finanszírozásához hitelre és így bankokra is szükség van.

Szavai szerint a megállapodás végrehajtásáról szóló törvényeket még az ősz folyamán beterjesztik, a települések egészségügyi és oktatási intézményeinek átvételéről pedig ágazati jogszabályokban rendelkeznek.

A kormányfő szerint a megyei önkormányzati intézmények állami kézbe vételéről szóló döntéssel egy húsz évvel ezelőtti, a rendszerváltáskor elkövetett hibát javítottak ki, és minden remény megvan arra, hogy a központi gazdálkodással a kincstár az adósság újratermelődését meg tudja akadályozni.

Eddig az embereknek nélkülözhetetlen szolgáltatásokat nyújtó intézmények fenntartásáért felelős megyék kevesebb pénzt kaptak, mint amennyi a feladataik ellátásához kellett volna, a megyei közgyűlések emiatt "nyakig eladósodtak"; a megállapodás felszámolja ezt a tarthatatlan helyzetet - érvelt a rendszerváltáskor kialakított közigazgatási és kormányzati intézményrendszert átszervező, több mint féléves tárgyalássorozat eredményeként létrejött egyezség mellett Orbán Viktor.

Hozzátette, a megyei önkormányzatok kiszabadulhatnak az adósságcsapdából és erőiket a településfejlesztésre fordíthatják, a fejlesztési források elosztásáról ugyanis a jövőben a megyei közgyűlések döntenek majd.

Az átszervezés szükségességét alátámasztó okként sorakoztatta fel a miniszterelnök azt is, hogy a jelenlegi rendszerben jelentős színvonalbeli különbségek alakultak ki az egyes megyék között a szolgáltatások tekintetében.     Kitért továbbá arra, hogy a megyei irányítású közintézmények sok tízezer embert foglalkoztatnak, akiknek a jövője bizonytalan volt. A kormányfő úgy fogalmazott: meggyőződése, hogy ennek a megállapodásnak az eredményeképpen jelentősen nő az érintett intézményekben dolgozók és azok biztonsága is, akik ezeket a szolgáltatásokat igénybe veszik.

Szűcs Lajos, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, fideszes országgyűlési képviselő azt mondta, nem könnyű szívvel hozták meg a felek ezt a döntést, amely mögött különböző érdekek és egyéni sorsok állnak, de szükség volt a megállapodásra, amely annyit ér majd, amilyen tartalommal megtöltik. A részletekről - mint jelezte - még sok tárgyalásra lesz szükség.