Hírek

2006.10.31. 09:41

Csúcsokat dönt a fegyverkereskedelem

A Szovjetunió felbomlása óta Oroszország először körözte le fegyverexportban a listavezető Franciaországot és az Egyesült Államokat. A piaci verseny lassan már hidegháborús jelleget ölt.

Csák Elemér

Moszkva 7,1 milliárd dolláros előnyt szerzett a fegyverek és a katonai technika kivitelében – állapítja meg a washingtoni törvényhozás kutatóközpontjának most készült jelenése. Az export fő címzettjei a fejlődő országok, s az e téren folyó verseny célja a bevételen kívül a külföldi befolyás erősítése. Az oroszok kiugrását az tette lehetővé, hogy a közelmúltban 29 föld-levegő rakétát tudtak eladni Iránnak, továbbá 8 légi utántöltő tankert Kínának. E szerződések híján Franciaország maradt volna a „harmadik világ” első számú fegyverszállítója.

Az amerikai kongresszust elsősorban az iráni kapcsolat nyugtalanítja, hiszen Teherán nukleáris programja még korántsem lezárt ügy, s – mindenekelőtt az Egyesült Államok és Izrael – atombomba előállításával gyanúsítja a perzsa országot.

Oroszország aktív a latin-amerikai piacon is. Néhány napja fejeződtek be a tárgyalások az orosz és az argentin védelmi miniszter között, amelyek eredményeként Argentína helikoptereket, légelhárító fegyvereket és más katonai technikát szándékozik vásárolni. Ha erről üzleti megállapodás születik, lényegesen megváltozik a korábbi helyzet. A 2. világháború után ugyanis Dél-Amerika országaiba főleg az Egyesült Államok exportált fegyvereket, kivéve Kubát és Perut, ahová a Szovjetunió szállított. Egyébként ezen a világtájon Ukrajna lett Oroszország fő versenytársa, amely eséllyel válhat a fő fegyverexportőrök egyikévé.

A kongresszusi jelentésben természetesen nincs szó arról, amit katonai elemzők valószínűnek tartanak: az újabb fegyverkezési hajsza jelentős mértékben George Bush katonai doktrínája miatt alakult ki. Az amerikai elnök ugyanis kilátásba helyezte a „demokratikus előrenyomulást” a fejlődő világban, amely – úgymond – hátországot biztosít a nemzetközi terrorizmusnak. A Novije Izvesztyija azt is megemlíti, hogy az Egyesült Államok következetesen igyekszik felfegyverezni azokat az Oroszországgal szomszédos kis államokat – lásd: Grúzia – , amelyekből kivonják az orosz katonai támaszpontokat.

Az orosz föderáció haditechnikai állami bizottságának adatai szerint az export volumene némileg alacsonyabb, mint a kongresszusi jelentésben szereplő összeg. Mindenesetre a két fő vásárló India és Kína. Az Egyesült Államok fegyverkivitelének egyébként az az eltérő vonása, hogy az exportnak csak a fele megy az úgynevezett fejlődő országokba, főleg Szaúd-Arábiába. A The Times adatai szerint Washington a „fegyvertorta” egyharmadát tudhatja magáénak, ami kevesebb, mint az elmúlt évek kivitele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!