Gödöllői Királyi Kastély: A megújult terekhez látogatóbarát honlap

forrás Prim Online, 2011. december 3. 08:58

Az ódon barokk falak között már most igénybe vehető érintőképernyős információs táblák, számítógépes játékok és audio guide mellett 2012 tavaszától látogatóbarát honlap, ezt követően pedig 3D-s vetítőterem segítségével is tájékozódhatnak a történelem iránt a modern kor eszközeivel érdeklődni vágyók. A Gödöllői Királyi Kastély honlapját, a www.kiralyikastely.hu–t havonta átlagosan több mint 1 milliószor letöltők rövidesen új arculattal és szerkezettel, valamint megújult tartalommal találkoznak. A 21. század elvárásaihoz igazított honlap a kastély széles körű kínálata mellett változatos történelmi múltját is bemutatja.

Ma már egy olyan patinás épület és a benne működő intézmény, mint a Gödöllői Királyi Kastély irányába is elvárás, hogy használja a modern kor eszközeit. Az 1700-as évek elején megépült gödöllői Grassalkovich-kastély közelmúltbeli fejlesztései és folyamatos megújulása során beépültek az új technikai szolgáltatások a kínálatba. A látogatók érintőképernyős információs táblák, számítógépes játékok, audio guide segítségével ismerkedhetnek meg már most is a kiállításokkal, de 2012 nyarán 3D-s vetítőtermet is nyit a Kastély az uniós elnökségi térként megismert Lovarda alatti pinceszinten.

A népszerű múzeumoknak (is) az egyik legfontosabb, vendégeket elérő csatornájává az internet vált. A Gödöllői Királyi Kastély honlapját (www.kiralyikastely.hu) az idei évben már havonta átlagosan több mint 1 milliószor töltötték le, ennyiszer voltak kíváncsiak annak tartalmára. Hogy az érdeklődők a Kastélyra jellemző eleganciával találkozhassanak a honlapon, és könnyen kezelhető módon – akár mobiltelefonokon, táblagépeken is – elérhessék a számukra fontos információkat, úgy döntöttek Gödöllőn, hogy új honlapot készítenek. Versenyeztetés eredményeként a kastély üzemeltetője a Human Telex Kft.-vel kötött szerződést a weboldal elkészítésére. A munkavégzés elindult, jövő év tavaszától pedig már az új arculattal és szerkezettel találkozhatnak a netezők.
 

Kulcsszavak: onlineszolg website

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05