Sennyey Pongrácz -- Kokas Károly
Könyvtárak a hálózatban
Hogyan változtatta/változtatja meg a könyvtárak jelenét és
jövőjét a számítógépes világhálózatba kerülés?
"Az irányzatokat és a
trendeket, akár csak a lovakat, könnyebb abban az irányban meglovagolni, amerre
maguk is haladnak."
John Naisbitt
Bár
számtalan könyv és írás vizsgálja a könyvtári hálózati alkalmazásokat, s azt
is, hogy a könyvtárak milyen online szolgáltatásokat indítanak és milyeneket
vesznek igénybe, de különös módon azzal, hogy MAGA A HÁLÓZATBA KERÜLÉS hogyan
hat a könyvtárak világára, nagyon kevés írás foglakozik. Pedig, ha alaposabban
belegondolunk, pusztán az a tény, hogy hálózatba kerültünk, az
változtat/változtatott meg körülöttünk mindent...
Vitathatatlan,
hogy az egyik legfontosabb változás, amit a könyvtárak újabb kori történetük
során átéltek (és átélnek) az az 1990-es évek óta zajló számítógépes hálózatba
kerülésük. E fordulat -- mármint, hogy elszigetelt információs szolgáltatókból
hálózati csomópontok lettek a könyvtárak -- kétségtelen fontossága ellenére sem
igazán születtek eddig komolyabb dolgozatok minderről a könyvtáros
szakirodalomban1.
Írásunk
célja, hogy feltárja e változás néhány fontos következményét, azzal a nem
titkolt szándékkal, hogy a könyvtáros társadalomban elinduljon erről egy
mélyebb gondolkodás és vita. Ennek a változásnak a megértése és feldolgozása
elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy "a könyvtárnak" mint intézménynek és
szervezetnek a jövőjét és lehetőségeit pontosan tudja értékelni a szakma. Ez a
cikk egyetemi könyvtárakra fog elsősorban összpontosítani, mert a szerzők ebben
a közegben mozognak, és ezt ismerik legjobban. Mindazonáltal úgy gondoljuk,
hogy a jelenségek és megfigyeléseink lényegében más könyvtárakra is érvényesek.
Az
1990-es évek elejéig a könyvtárak információs szigetekként működtek2.
A szolgáltatások az egyes könyvtárakban újra és újra megismétlődtek, de az
olvasók igazából csak az egyes könyvtárak szolgáltatásaihoz férhettek hozzá,
hiszen az olvasó és könyvtár fizikai kontaktusa nélkülözhetetlen volt szinte
minden könyvtári művelethez. Ezért aztán még fogalmilag is csak a helybeli
szolgáltatásoknak volt értelme, akármennyire is redundánsak voltak azok nagyobb
területen, országosan, megyékben vagy akár csak a lakóhelyen is. Így minden
könyvtár a maga palettájával, amely a másikéhoz igencsak hasonlított, egy-egy
szigetet képezett az információs tengerben3. Jól látható, hogy ez az
alapállás az internet segítségével, vagyis a hálózattal, hatalmas mértékben és
nagyon gyorsan megváltozott4.
Az
új helyzet áttekintéséhez a következő -- helyesnek tűnő -- axiomatikus
kiindulópontokat5 használhatjuk:
· a hálózat információs
bőség helyzetet katalizál,
· a hálózaton nincsenek
határok,
· a hálózaton a győztes
mindent visz,
· a hálózaton az ún. lapos
(egyszerű vagy egyszintű) struktúrák érvényesülnek.
Információs
bőség
A
hagyományos könyvtári struktúrákat és munkafolyamatokat úgy alakították ki a
múltban, hogy optimálisan alkalmazkodjanak egy információhiányos közeghez. De a
hálózat adottságai új helyzetet teremtettek, hiszen olyan könnyű információt
fel- és letölteni, valamint továbbítani, hogy -- főként az ún. akadémiai-felsőoktatási
közegben -- szűk keresztmetszetről aligha beszélhetünk, tulajdonképpen egy
bőséges, gazdag információtechnikai környezet alakult ki és abban működünk. E
bőségben az olvasó információ iránti vágya hamar kielégíthető (legalább
látszólagosan), s az ún. információellátottsági "elégedettségi küszöbe" gyorsan
és könnyen elérhető. Az információkeresés egy bizonyos színvonalon triviális lett,
még akkor is, ha a precíz és hatékony információkinyerés a hálózatból továbbra
sem egyszerű. De a trivialitás illúzióját táplálja az összes média is nap mint
nap, és a gyakorlati életben ez elegendőnek is tűnhet. Hogy itt azért vannak
ellentmondások, azt világosan jelzik azok a feszültségek, amelyek az egyes
szolgáltatásoknál a "gyorsaság" és "egyszerűség" kontra "pontos találatok"
küzdelmében alakultak ki. Ez az ellentmondás jól látszik a könyvtári keresők
világában is, ahol nehéz egyszerre "két urat is szolgálni". Ez a feszültség ma
még nehezen oldható föl, hisz a könyvtárosok inkább feladnák az egyszerűséget a
pontosság kedvéért, de az olvasóink nyilván ezt fordítva gondolják.
A
tények azt is mutatják, hogy ezen információs gazdagság állapotában az információ
megtalálható -- s ugyancsak nagy bőségben -- a könyvtáron kívül is, és ez még
akkor is óriási kihívás, ha a könyvtár vagyonokat költ arra, hogy releváns
digitális információkat szerezzen be, hogy azokat virtuálisan tudja
szolgáltatni az olvasóinak. Köztudott, hogy olvasóink igen nagy hányada a
Google, Facebook és társaik alkotta virtuális környezetben él, és azt is
tudjuk, hogy első reflexük, hogy ezek segítségével keressenek akár tudományos
adatokat és szakirodalmat is, mielőtt a könyvtárhoz fordulnának, akár
fizikailag, akár online6. Felmerül a kérdés, hogy hogyan lehetne a
hálózaton keresztül felismerni ezeket az olvasókat és átirányítani a
szolgáltatásainkhoz, illetve gyűjteményeinkhez őket? A piacon kapható
linkfeloldó rendszerek (link resolver systems)
és például a Google Scholar is jelentenek valamilyen megoldást ebbe az irányba,
de ezek a probléma mélységéhez és az érintettek nagy számához képest igen
szerény lépések, amelyek ráadásul gyakran bonyolult módon szerkesztett linkek
halmazát zúdítják a rémült felhasználókra. Nyilvánvaló, hogy bőséggel van
javítanivaló a könyvtár (virtuális vagy indexelt) gyűjteményének hálózati
láthatóságán és megtalálhatóságán, és főként azon, hogy ezek hozzáadott értékei
nyilvánvalóvá váljanak. Ezen a területen nemcsak a szokások megváltoztatására
van szükség, hanem új és óriási szellemi és anyagi beruházásokra is.
Összefoglalóan
elmondhatjuk, hogy a jelenlegi technológiai színvonal mellett már meg tudjuk
találni a tűt a szénakazalban, de ha több tű is előkerül, azok közül nem tudunk
a felhasználónak érdemi (egyértelmű) javaslatot tenni. Ennek oka érdemben oda
vezethető vissza, hogy ismerjük-e a felhasználó vagy a felhasználók egy
csoportjának preferenciáit, igényeit?
Határtalan
hálózat
Nincsenek
szigetek a hálózaton belül. Mindannyian részesei lettünk egy olyan folyamatnak,
amelyben az információáramlás fontosabbá vált, mint a drótok, kapcsolók és
eszközök, és a használati hozzáférés értékesebb lett, mint maga a tulajdonlás.
Történetileg
a könyvtárakat kialakult gyűjteményük különböztette meg egymástól, a kollekció
mérete és minősége határozta meg, hogy mire jó egy könyvtár, avagy mire nem. A
gyűjtemények nagysága és értéke, valamit az ezekre
épülő szolgáltatások összértéke egyben a könyvtár teljes értékmutatója is volt.
De a hálózaton a gyűjtemények virtualizálódnak: egy jól szervezett virtuális
gyűjtemény, gazdag elektronikus anyaggal, valamint sok és népszerű
szolgáltatással, remek kezelőfelülettel, pillanatok alatt megelőzhet egy több
száz éves patinás kollekciót.
Másrészt
a különbségek el is tűnnek, hiszen az elektronikus előfizetések révén a
gyűjtemények egy bizonyos fokig homogenizálva is lettek, mivel a legtöbb
könyvtár manapság ugyanazt a virtuális állományt kínálja olvasóinak, legalábbis
azonos könyvtártípusban ez már biztosan így van. Elméletileg egy szerényebb,
vagy földrajzilag elszigetelt könyvtár is képes hasonló adatbázisokra szert
tenni, mint előkelőbb rokonai, és akkora gyűjteményt adhat olvasóinak,
amekkoráról korábban nem is álmodhatott.
Mivel nem a tulajdonlás, hanem a hozzáférés a
kulcstényező az internet világában, a korszerű szolgáltatások jelentős köre
minden további nélkül hálózaton keresztül is nyújtható, virtuálisan. Ezáltal annak
fenntartása, hogy e szolgáltatások széles körét az egyes könyvtárak külön-külön
kínálják olvasóiknak, hosszabb távon ésszerűtlennek és pazarlónak tűnik. Ha
valami a hálózat világában elérhető, értelmetlen duplikátumát létrehozni, s
újra kínálni. Ilyesmit csinálni nem csupán célszerűtlen, gazdaságtalan, hanem a
hálózat világában önleleplező tett is egyben. Mindezt úgy is fogalmazhatjuk,
hogy az első könyvtár, amely felkínál egy adott virtuális szolgáltatást a
teljes hálózati közösségnek, azonnal feleslegessé teszi a többiek hasonló
törekvéseit. Ez a megállapításunk -- szerintünk -- nem mond ellent annak a
kétségtelen igazságnak, hogy az eszközök és technológiák fejlődésével érdemes
egyes elektronikus entitásokat újra létrehozni, mert azok új és új igényeket
tudnak kielégíteni, illetve magasabb minőségi szinteket elérni.
Így
van ez a különleges vagy specializálódott szolgáltatásokat nyújtó
webportáloknál is, mint például a NanoHub.org
vagy az ArXiv.org esetében. Ugyanezek
a szolgáltatások máshol nem fognak létrejönni, mert értelmetlen, illetve
egyiküktől, ha versenyben vannak, valószínűleg el kell búcsúznunk majd. A
hálózat tehát egyfajta versenyt is létrehív, amely elég hamar világméretűvé
vált, s ebben nemcsak könyvtárak versenyeznek könyvtárakkal, hanem
költségvetési intézmények profitorientált óriáscégekkel is7. Ebben a
versenyhelyzetben tehát óriási kihívások vannak. Többek közt rejtőzik benne egy
igen komoly finanszírozási gond is, hiszen miért is pénzelné egy intézmény, illetve
fenntartója egy olyan szolgáltatás létrejöttét, amely másutt már működik és
elérhető? S miért finanszírozna olyat, amelyet más-más struktúrákhoz tartozó
intézményi csoportok vagy szervezetek, ne adj’ isten: cégek is használnának?
Más szóval, ha a szolgáltatást több érdekcsoport használja, hogyan oszlanak meg
az anyagi erőforrások? Az amerikai Cornell
Egyetem könyvtára ezzel a kérdéssel küszködött az ArXiv.org preprint
szolgáltatás finanszírozásánál, és talán az új modell mostani sikerei utat
mutathatnak másoknak is (a megoldás az önkéntes fizetés bevezetése lett, és úgy
tűnik, egyelőre ez a modell működőképes).
A
hálózaton a fizikai, földrajzi, jogi és politikai határok elvesztették
értelmüket. Ezzel nem azt állítjuk, hogy a határok eltűntek volna -- messze nem
--, de igen képlékenyek és bizonytalanok lettek. Mi sem bizonyítja ezt jobban,
mint az, ahogy a különféle államok (köztük demokratikusak és autoriterek)
küzdenek a hálózati információs monopólium legalább részleges fenntartásáért, a
kontroll valamiféle lehetőségéért. Ez a tény a könyvtárakat sem hagyja
érintetlenül, hiszen a hálózati információ mindenütt jelen van, de nem
föltétlen hordozza magával a szerzői jogi gúnyáját, s az információs minőség
megváltozása is fenyeget, például ami itt államtitok, az ott talán közhely, s
ami tiltott az egyik helyen, a másikon kívánatos. Ráadásul itt nincs abszolút
jog s igazság, mert a küldő és a vevő oldalán is megvan a felek igazsága, a
folyamatokat alig lehet egységesen szabályozni, a jövőjüket vezérelni.8
S
még fokozza mindezt, hogy a hálózaton az érdekek is összekülönböznek, hiszen az
egyetemes és a partikuláris érdek folyton ütközhet, mert kényszerűen ugyanazon
ringbe kerülnek. Így azután a kulturális önazonosság megőrzésének vágya, vagy a
nyelvi elkötelezettség kisebb kultúrák esetében folyton konfliktusba kerül a
nagyok nagy pénzével, erősebb akaratával és jobb artikulációs képességével.
A győztesek hálózata
A
verseny a hálózaton nagyon erős és szinte korlátlanul folyhat. A hálózati éra
előtt a könyvtárak több ezer évig információs monopolhelyzetet élveztek; akinek
információ kellett, rákényszerült a könyvekre, a folyóiratokra és a
könyvtárakra. S mindezen közben az olvasó alkalmazkodott a hosszú történeti
folyamatban kialakult könyvtári játékszabályokhoz, korlátokhoz, különben
információ nélkül maradt. Az ezredéves monopólium egy-két évtized alatt
elillanni látszik, a könyvtárak elvesztették ezt a kivételezett helyzetet, s
most a többi szereplő közt harcolhatnak olvasóikért. A harc nemcsak sokszor
szembefordítja egymással az eddigi békés partnereket, hanem új ragadozók is
megjelennek, eddig ismeretlenek, mint például a Google és társai, akik nem is
számolnak túlzottan a könyvtárakkal. Figyelemre méltó az a tény, hogy ezek az
új szereplők milyen gyorsan tűntek fel, s máris igen erős pozíciókat szereztek,
és olyan új eszközöket, köztük a divatosságot, az új életérzést, a mobil
kommunikációt s még ki tudja mi mindent állítottak hadrendbe, amelyek ebben az
összefüggésben a korábbi információelosztó rendszerekben még a fantáziavilág
részei sem igen voltak.
A
jelek tehát arra utalnak, hogy a győztes tarol, a győztes mindent visz, de
paradox módon azt is látjuk, hogy a győztes könnyen sebezhető, mert nagyon
alacsony a piaci sikersávban a bekerülési küszöb. Egy új ötlet, egy új termék,
ha találkozik a közízléssel, s gyorsan tud vágyakat és keresletet teremteni,
akkor hamar sikert arathat. A virtuális beruházáshoz nem kell föltétlen telek,
beton, áram és nagyon sok munkaerő. Sokszor egy jobb algoritmus, egy ügyesebb
ötlet vagy egy hatékonyabb megoldás, illetve egy egészen új szolgáltatás
megrendítheti az eddigi győztes szilárdnak hitt pozícióit.
A
könyvtárak ugyanúgy részesei voltak ennek a folyamatnak, mint bárki más, de nem
a kínálati oldalon. Felhasználók voltak, legföljebb haladóbb szintű
felhasználók, de a folyamatok sokkal kisebb részében voltak aktívan jelen, mint
az kívánatos lett volna. Kulcsfontosságú, hogy a könyvtárak a kilencvenes évek
óta folyó versenyre nem igazán figyeltek föl, kezdetben talán még szakmai
gőggel övezett lenézés is fogadta az olyan "egysoros" keresőket, mint az
AltaVista és a Google. Sokan még ma sem látják, hogy az ezek mögötti
vállalkozások és kialakulóban lévő szolgáltatásaik hogyan tarolják le az
információs piacot, ahol mi könyvtárosok terveztünk megélni, s gond nélkül. Az
is látható, hogy e "jövevények" a tudományos piacon is terjeszkednek, a
tudományos könyvtár piaci szerepe is megrendülni látszik, hiszen egyes új
szereplők (lásd pl. Google Scholar) a tudós társadalom információs ellátását
célozzák meg, azt ígérve, hogy a hálózat segítségével közvetítő nélkül is
lehetséges lesz a szakmai információáramlás9.
A
könyvtári szakma tehát csak most jön rá, hogy milyen gyorsasággal és milyen
hátrányos versenyhelyzetbe került, s hogy majdnem 20 éves késésben van. Persze
azt is látni kell, hogy a mindenkori helyzet igen törékeny, hiszen a hálózat bizonyos paraméterei változhatnak, s ez
felboríthat mindent, a háttérben meghúzódó tőkemozgások sokszor
kiszámíthatatlanok10. Előfordulhat például, hogy
a hálózat jelenlegi semlegessége
megtörik, és ezért a piacra lépési korlátok sokkal magasabbra növekedhetnek, így az új játékosok esélyét nagyban
csökkentik a növekvő működési költségek.
De a könyvtárak
is lehetnek ugyanezen folyamatok vesztesei, hiszen a jelentős hálózati forgalomért mostanáig szinte sehol nem fizettek arányos számlát (az egyetemi világban biztos
nem). A másik példa, amikor a nagy e-könyv kiadók a könyvtárban
versenytársat látnak inkább (l. digitalizálási programok, "nyersanyag"
birtoklása, valamint meglévő komplex "know-how"), nem pedig vevőt, és ezért
emelik a működési költségeket és az áraikat
is, ti. nagyon óvatosak a könyvtári e-book felhasználással,
mert a hagyományos könyvtári szolgáltatásokba került e-book számukra
"üzletrontó" lehet (pl. könyvtárközi kölcsönzés).
Azt is érdemes
megjegyezni, hogy a hálózaton a
duplikátumként elvégzett munkának minimális a hozzáadott érteke. Ha már egyszer digitalizált
a gyűjtemény, elhanyagolhatóvá válik ugyanannak a tartalomnak az
újradigitalizálással előállt értéke. Amit megkapunk a hálózaton, ugyanúgy,
ugyanolyan paraméterekkel, botorság újra feltenni oda, s minderre pénzt is
költeni. Úgyszintén ide tartozik a többszörös katalogizálás erőfeszítésének az értelme és érteke, de
hamarosan ide sorolhatjuk -- néhány esetben biztosan -- a gyűjteménygyarapítás
és -fejlesztés helyi szinten
történő párhuzamosságait. A kiszervezés
számos területen
már ismert és talán itt-ott divatos is a szakmán belül, de
a hálózat lehetővé
teszi a további hatékonyságnövekedést és költségcsökkentést11.
E témában különösen figyelemre méltó az átlagos egyetemi
könyvtár folyóirat-gyűjteménye, amelynek jó részét, s főként a leghatékonyabb
részét már majd’ tíz éve nem is "gyűjteményezzük" klasszikusan, hanem a
hálózatról használjuk, s igazából nem is birtokoljuk, hanem csak béreljük. Ezek
a kollekciók szükségképpen párhuzamosak lennének, lám, már nem is léteznek
valójában, tulajdonképpen mindenki ugyanazt használja, bérli a virtuális
térben, a hálózatban. Nagy kérdés, hogy mikor kerülnek fel a könyvek ugyanilyen
formában a hálózatra? Vagyis a nagy és a korábbi "saját" gyűjtemény helyett
használatba vett e-könyvkollekciók mit jelentenek majd a könyvtár hagyományos
szolgáltatásaival és munkafolyamataival összefüggésben?
Természetesen a hálózat kiterjeszkedése ellenére ma is
rengeteg, a lehetőség megragadásától ma még eltekintő szolgáltatást hurcolunk
magunkkal, amelyek a virtuális térben egy helyről elérhetők lennének, mégis
duplikáljuk őket. A technikai lehetőségeket ma még sokszor felülírja,
korlátozza a hagyomány tisztelete, a megszokott beidegződése, vagy éppen a
nemzeti keretek megtartásának igénye és az intézményi imidzs megőrzésének vágya.
A
"direkt" hálózat
A hálózat ma már jól láthatóan az
ún. lapos (egy vagy kevés szintű) struktúrákat preferálja, a mélységében
tagolt, hierarchikus struktúrák helyett12. A szervezeti
hierarchiának két alapvető funkciója van: a működés fenntartása és fokozása,
valamint a munka és az információáramlás kontrollja a szervezeten belül. De a
hálózat a kommunikáció áramlását elképesztően felgyorsította, így már eleve
okafogyottá tette a hierarchikus struktúrák kialakulását, illetve meglétét. Ma
már nem is az információ terjesztése az igazi kihívás, hanem az információs
özön feldolgozása és értelmezése. Így legalább a hierarchiák szükségességének
egy részét megoldja, kompenzálja a hálózat, és mindezen folyamat eredményeként,
látszólag, feloldódik a hierarchiák egyik legnagyobb ára: a nehézkes
döntéshozatal.
Hasonló módon csökken, sőt néha teljesen devalválódik is a közvetítő szereplők értéke a hálózati gazdaságban, mivel az információ
továbbítása a kritikus
tényező a "őstermelő" (szerző) és a "fogyasztó" (olvasó) közt,
ezért hamar megfogalmazódik, hogy a közvetítőket akár ki is lehet
hagyni. Ez a hálózati tulajdonság már
szinte legendás számos
gazdasági területen, mint például a
direkt marketing, illetve általában a reklám, vagy a videokölcsönzés,
és jól látható már a könyvkereskedelemben is. (Érdekes,
de itt most sajnos mélyebben nem tárgyalható kérdés, hogy a lehetőség ellenére a
régi struktúra, pl. a kiadói intézményrendszer hogyan tartja "fogságban" ma is
az "őstermelőket", esetünkben a tudományos szerzőket, akiknek már rég nincs
akkora szükségük a kiadói apparátusra, mint valaha, hiszen ők maguk megalkották
ennek ellenszerét: magát a hálózatot.)
Persze
arról sem illenők megfeledkezni, hogy egy más kontextusban a könyvtárak is
közvetítők, mint ahogy elvileg a kiadók és a terjesztők is, amelyeket látszólag
könnyedén ki lehetne hagyni az olvasók és szerzők közti párbeszédből. Egy
hálózat nélküli, analóg világban ezek a szereplők nélkülözhetetlenek voltak a
gyűjtemények kívánatos paramétereinek kialakításához, illetve ők voltak azok,
akik hivatásszerűen gyorsítói és katalizátorai voltak az információs
folyamatoknak. Bizony a hálózatban ez a közvetítő szerep sok aspektusból
eliminálódni látszik a könyvtárak szempontjából; mondhatnánk kicsit cinikusan:
valakinek még ki kell fizetni az e-folyóirat- és az e-könyvrendelési számlákat,
de raktárra már biztosan nem lesz szükség…
Új
szerepben?
Talán ennyiből is kiviláglott, hogy
bár a hálózat egyértelműen "megzavarta" a hagyományos könyvtár szerepét és
működését, mégsem beszélnénk arról, hogy a könyvtár mint entitás, valamiféle
végponthoz érkezett fejlődése hosszú történetében. Sőt meggyőződésünk, hogy
maga ez a helyzet s az iszonyú nagy kihívás, sőt a kényszer újabb lehetőségeket
kínál a könyvtárak jövőjét illetően. Akár olyan jövőt is, amelyben van hely és
mód új szerepek elfoglalására, új lehetőségek kihasználására.
Tagadhatatlan, hogy a hálózat
fantasztikus távlatokat nyitott meg az emberiség előtt, és látjuk, hogy akik
elég korán ébredtek, képesek voltak paradigmát váltani és kockázatot
bevállalni, és beletörődni abba, hogy talán az "elég jó" is elegendő lehet a
"tökéletes" helyett, azok sikert sikerre halmoztak. Az Amazon, a Wikipédia, a
Youtube, a Facebook, és még sok tucat társuk, máris nagyságrendekkel nagyobb
felhasználói kört építettek ki, mint amilyet az egész könyvtári hálózat évszázadok
alatt tudott.
Jól látható, hogy az internet
mostani fejlődésében hézagok és rések maradtak, és ezek lehetőségeket
jelent(het)nek a könyvtárak számára. Több olyan projekt született, amely
gyorsan felkerült a hálózatra, de a gyorsaság egyik ára egyrészt a minőség
hiánya volt; ezt idővel nyilván pótolni kell és lehet. Másrészt egész
szakterületek még mindig "mostohagyermekei" a hálózatnak, például a régi
történelmi források még messze nem feldolgozottak (okmánytárak,
oklevélkiadások, levéltári anyagok stb.), a szerzői jog és a hozzáférési/felhasználási
jog különféle értelmezése is gyakran gátolja a nagy tömegű tartalom hálózatra
kerülését. Számtalan új terület és kifejezetten új ötlet is szóba jöhet. A
hálózat adta összekapcsolódás lehetőségeit sokszor még nem használjuk ki, s ezt
kiépíteni nehezen lehet automatizáltan. Az sem lehetetlen, hogy a könyvtárak
egyfajta laboratóriumai is lesznek különféle informatikai tartalomszolgáltatási
pilotprojektek kipróbálásának, ahol a tudásintenzív hozzáadott érték létrejön,
s a közönség is adott a szofisztikált teszteléshez, hiszen a könyvtárak
jelentős része éppen hogy a tudáselosztás frontvonalában tevékenykedik.
Nézzük meg, milyen konkrétumokat
lehet a fenti gondolatkör, az új szerepvállalás lehetségessége mellett érvként
felhozni?
1. Valójában nincs okunk úgy
érvelni, hogy a könyvtár itt nem tud versenyezni, és nem tud élni a kínálkozó
új lehetőségekkel, illetve hogy nem tudja a versenyt vállalni az új információs
piacon. Hiszen tény, hogy a felsőoktatási könyvtárak gyakorlatilag olyan
környezetben működnek, amelyben az innováció és a kutatás mindennapos norma,
ezért logikus feltételezni, hogy a versenykihívásra adott válasz nem idegen a
tudományos könyvtár "szocializációjától", azaz biztosan vannak olyan területek,
ahol szerepet vállalhat, s abban bárkivel versenyképes, hogy információs
szolgáltatásokkal lássa el a kutatókat, oktatókat.
2. Másrészről a könyvtárak biztosan megtartják azt a
szerepüket, hogy ők a nemzeti kulturális örökség biztonságos őrzői, de ehhez
persze szükséges releváns, élő és fejlődő információs szolgáltatásokat is
nyújtani, nehogy valójában holt dokumentummúzeumokká váljanak. Ha mégis ezen a
pályán haladnának, meg kellene győzni fenntartóikat is arról, hogy azok holt
anyagok kollekcióit támogassák, modern információs rendszerek helyett.
3. Lehetséges, hogy a hálózat jövője, az információs
rendszerek hátországa a "felhő" (cloud computing) technológia. Hamar a felhőbe
kerül(het) több információs szolgáltatás is, s ekkor a könyvtár is szerepet
vállalhat ezen az új "játszótéren". Természetesen ehhez friss szemlélet, új
tudások és képzettségek kellenek, s jó adag bátor vállalkozói szellem13.
4. Jól látszik, hogy a digitalizálási projektek üteme
jelentősen fokozható. Milliós számú digitalizált dokumentum készíthető el nagy
apparátussal hónapok alatt. A legújabb lapbehúzós automata szkennerek képesek
120-160 lap/perc sebességre is, akár kétoldalas szkenneléssel. Nem abszurdum
egy nemzeti kultúra teljes körű digitalizálására sem terveket írni, s nem
kizárt, hogy még a mi életünkben elkészül nagyjából a világ teljes könyv- és
folyóirat-vagyonának digitalizációja. De mindez holt anyag, ha nincs
metainformációval ellátva! A jó metaadat kincset ér, mivel ez az indexelés, a
visszakereshetőség alfája és ómegája. S ha mindezt nem csak lineáris
visszakereső rendszerekben képzeljük el, akkor könnyű belátni, hogy a
szemantikus webtér kihívásainak egy nagyon magasan kvalifikált humán erőforrás
felelhet csak meg. Különben örökre alvó információ marad például az, hogy a
"kikerics" és Arany János legszebb ciklusa hogyan kapcsolódik össze, vagy hogy
a "medúza" miért kötődik az állattanon túl az orvostudományhoz, a
gyógyszertanhoz és egyben a francia hajózástörténeten át a romantikus
festészethez is. Persze el kell ismernünk, hogy a metainformáció minősége igen
változatos képet mutat, és köztudottan minél jobb, annál drágább is -- főleg, ha
az aktuális humán erőforrástól függ. Ezért a metainformáció ár/érték rátája egy
rendkívül figyelemre méltó tényező az automatikus indexelés és a könyvtáros
emberforrás közti "párbaj" megítélésében.
5. Kihívás lehet az is, hogy a felsőoktatásban és kutatásban
(nem kizárt, hogy máshol is) a könyvtárak pozíciókat szerezzenek az
adatfeldolgozásban és adatarchiválásban. Mire gondolunk? Említettük már a NanoHub.org (http://nanohub.org) példáját, ahol egy
egész kutatási terület (a nanotechnológia) tudományos adatfeldolgozási és
információáramlási feladatában, az adott terület "Mekkájának" megteremtésében
vállalt szerepet egy könyvtár. Vajon el lehet-e képzelni azt, hogy a SZTE Egyetemi Könyvtár a Szegeden
létrejövő hatalmas lézerfizikai vállalkozásnak (ELI -- http://www.eli-hu.hu) adjon a jövőben informatikai és
tudásmenedzsment hátteret? Esetleg pontosan a 4. pontban tárgyalt
metainformációs képességei révén? De akkor is ugyanezt a folyamatot látjuk,
amikor egy települési könyvtár digitalizálja, metaadatolja és online
szolgáltatássá alakítja az önkormányzati jegyzőkönyveket és határozatokat stb.
7. Hasonlóképpen hasznos
volna, ha a sokszor jellemző arisztokratikus elzárkózás helyett a szakma aktívan
keresné az együttműködést a hálózatot formáló cégekkel. Nemcsak a nagyok, mint
a Google, a Microsoft, vagy újabban a mobilszolgáltatók jöhetnek itt szóba,
hanem az olyan kisebb, nemrég indult hazai fejlesztések is, mint pl. az iGlue
vagy a Bluu. De lehetne szó arról is, hogy összekapcsoljuk az információs lánc
többi szereplőjével könyvtárainkat, pl. könyv-, periodika- és zenekiadók, illetve
terjesztők, szerzők, művészek, tanárok és tudományos kutatók, infobrókerek
dolgozhatnának együtt közös fejlesztéseken. (Így kísérlik meg pl. éppen
napjainkban összekapcsolni a SZTE Egyetemi Könyvtár és a szintén szegedi
székhelyű, hatalmas internetes antikvárium, az antikvarium.hu szolgáltatásait.)
(E sort remélhetőleg bőven folytatni lehetne, de mivel
dolgozatunk célja nem a könyvtár jövőjének taglalása, így itt csak a
lehetőségek gazdag tárházából szerettük volna néhányra felhívni a figyelmet.)
Amit még nem tud(hat)unk
Bár
igyekeztünk akár sarkosan is fogalmazni, tisztában vagyunk azzal, hogy a
felvázolt helyzet és struktúra, a modellek és mintázatok korántsem nevezhetők
véglegesnek. A hálózat még fiatal, a fejlődése messze nem fejeződött be, és számos kérdést vett fel. Ezek közül -- a könyvtár
jövője szempontjából -- a következőket véljük felteendőnek:
A hálózat rugalmas-e
vagy törékeny? Úgy
tűnik, hogy a hálózat rugalmas
(emlékezzünk rá, hogy az Arpanetet eredetileg úgy
tervezték, hogy túléljen egy nukleáris
támadást). Jóval nagyobbra nőtt viszont,
mint azt bárki előre láthatta, és ennek ellenére -- talán meglepetést is keltve
sok szakemberben -- rendkívülien stabilnak
bizonyult. Vannak azonban felhők a láthatáron, hiszen látható,
hogy a hálózatot lehet katonai, titkosszolgálati, sőt
akár terrorista, s ki tudja még milyen sötét célokra is használni. Ezek közt
szerepel az ipari szabotázstól kezdve (mint
pl. a Stuxnet vírus14)
az állami beavatkozásokig (amelyek pl.
Kínában érhetők tetten) sok minden, melyek a hálózat tiszta és világos
jövőképét alapvetően árnyékolják be. Mindezek azt sugallják, hogy a stabilitás,
az állandóság, a mindig jelenlévőség, a megbízhatóság, a biztonság illúziója
mellett igenis jelen van a hálózat törékeny, sérülékeny mivolta is. Mindazonáltal, amíg ez utóbbi negatív
törekvések nem hatalmasodnak el, s amíg kontroll alatt tarthatók, talán
elmondhatjuk, hogy lehet a hálózat rugalmasságában bízni.
A
hálózat biztonságos-e vagy veszélyeztetett? Úgy
tűnhet a felszínes tájékozódónak, hogy ma a hálózat biztonságos eszköz az
információ továbbítására, és hogy előreláthatólag megbízható közeg marad a
jövőben is. De amint a felhasználók privát virtuális életét és adataik
megvédését vizsgáljuk, a hálózat már kevésbé tűnik biztonságos helynek. A
hálózat "szabadságmítosza" sajátos paradoxonként lehetőséget nyújt a
rosszindulatú szereplőknek is, akik visszaélhetnek mások információival (mind állami,
mind magán szinten), akár a bűnözés speciális formáiig is elmenően. Mindezen
kétségtelen meglévő veszélyek ellenére minden nap több és több ipari és
pénzügyi szereplő mozog a hálózaton, s a kereskedelmi és pénzügyi tranzakciók
száma exponenciálisan emelkedik. E szereplők sikere egyre inkább függ a
kommunikációs csatorna működésétől is, számukra ma már állandóan rendelkezésre
álló közmű a hálózat. Hogy mindezek után a tudományos adatokat rá lehet-e bízni
a hálózatra, akár hosszú távon is, az feltétlenül érvényes kérdés, és a válasz
egyáltalán nem egyértelmű. Az állandó biztonsági
fejlesztések (pl. PTA-CERT Hungary14) követése, s a biztonsági szintekkel való
foglalkozás ésszerűnek tűnik ebben a pillanatban, és érdemes megjegyezni, hogy
a fizikailag létező könyvtárak sem voltak teljesen biztonságosak, mint arra
számtalan múltbéli tapasztalat figyelmeztet. És bár azt már tudjuk, hogy egy
16. századi könyvnek a maga ezerpéldányos megjelenésével komoly esélyei voltak
akár Kelet-Közép-Európa viharverte történelmét is máig túlélni pár tucat
példányban, ugyanakkor arról nincs még tapasztalatunk, hogy egy fontos
adatbázis vagy webportál, amelynek anyaga a szerveren és a rendszergazda
ugyanott tárolt biztonsági mentésén túl, talán még egy pár DVD-re felírva
létezik, vajon hogy éli át az évtizedeket és évszázadokat?16
Más jellegű, de alapvető kérdésnek tűnik, hogy tud-e a hálózat működni strukturált adatok nélkül, vagy kikerülhetetlenül rászorulunk a
metaadatokra? A jelek arra utalnak, a
könyvtárosok minden fenntartása ellenére is, hogy a hálózat strukturálatlan adattengerként való működése lehetséges, illetve
pontosabban, elfogadható működési szintként képes megjelenni. Itt szeretnénk
arra is utalni, hogy mi, könyvtárosok zárt és tökéletesnek gondolt
rendszereinkből kitekintve hajlandók vagyunk az "összhálózati szint"
indexeltségét és visszakereshetőségét igen tökéletlennek, majdnem hogy
elfogadhatatlannak látni, miközben eltekintünk attól a NEM MELLÉKES
körülménytől, hogy mindez mégiscsak működik és létezik. S egy működő tökéletlen
-- lássuk be -- mégiscsak hasznosabb, mint egy álombéli tökéletes.
Mindezt jól mutatja a Google példátlan
sikere. Ez azonban
nem azt jelenti, hogy bizonyos feladatokhoz, például éppen a
tudomány precízségéhez, ne lenne szükség strukturált
adatokra. Éppen ezért állítottuk fentebb, hogy a
metaadatolás képessége fontos és a jövőben még jobban kiaknázandó könyvtárosi
attribútum lehet. Mindazonáltal az biztosan állítható, hogy a strukturált
adatolás költségeinek mérlegelésekor az automatikus indexelés lehetőségének
felvetése, előnyeinek, hátrányainak számbavétele nem mondható értelmetlen
opciónak ebben a kontextusban. Azt is el kell ismernünk,
hogy az adatok rendszerezése
és a metaadatok elkészítése a
könyvtári típusú informatikai projektek legidőigényesebb és
legköltségesebb része. Pontosan
ezért lehet -- ha szükséges -- egyben a legértékesebb is.
Annak is világos jelei vannak, hogy a könyvtárak
nehezen értik meg, hogy a hálózaton az egész több, mint a részek
összessége. Példának okáért, ha
a web 2.0 "divathullámra" tekintünk,
amelyet egyes gazdasági szereplők igen sikeresen építettek be tevékenységükbe
(mint például az Amazon vagy a Netflix), ez egyelőre nem
túl jól szerepel a könyvtári porondon. Voltak és vannak kísérletek, de ezek az
idézett példák és társaik sikerességét meg sem közelítő próbálkozások. Talán
mert jellemzően a könyvtárak még ma is
úgy működnek, mintha független szigetek lennének
az információs tengerben, és nem
pedig úgy, mintha csomópontok volnának a
hálózatban. A webkettes alkalmazásokhoz
jól láthatóan egy bizonyos tömegre van szükség, hogy életre keljenek, ekkora
aktív felhasználói táborral pedig kevés könyvtár büszkélkedhet. Az
említett imidzs, önazonosságkép miatt a könyvtárak
képtelenek voltak, illetve ma még képtelenek olyan formában együttműködni,
hogy felhasználóik száma elérje ezt a kritikus tömeget. Érdekes lesz majd
látni, ha az OCLC WorldCatLocal katalógus fejlesztésével ezen a téren is sikereket ér el a szakma;
annál is inkább, mert a projektgazda azon kevés könyvtári szervezet közé tartozik,
ahol nem csak retorikájukban ismerik el azt a tényt, hogy teljesen hálózatos
környezetben működünk, és hogy
ezáltal a szabályok jó része alaposan megváltozott.
A hálózaton belül rendkívüli előnye van annak a szereplőnek,
aki ismeri valós vagy lehetséges fölhasználóit/vevőit/partnereit. Így például a
Google már több mint 10 éve gyűjt rólunk és keresési szokásainkról
(igényeinkről) adatokat, és jól ismer bennünket -- valószínűleg jobban, mint mi
azt szeretnők. Ez az adathalmaz stratégiai fontosságú a Google számára, hiszen
erre építi/építheti a jövőjét és döntéseit. Az ún. közösségi szűrő, illetve
ajánló rendszerek (collaborative
filtering, recomendation systems) hatalmas lehetőségeket teremtenek, a
közönség is hihetetlenül vonzónak és veszélytelennek (!) találja őket. Az
Amazon rendszerébe például milliók lépnek be naponta, akiknek "minden szavát,
sőt gondolatát" már szinte előre kitalálja a rendszer.
De mi, könyvtárosok, alig ismerjük olvasóinkat.
Feltételezéseink vannak, de már az is különleges helynek számít, ha valahol az
olvasó beszerzési javaslatot tehet, vagy ahol a keresett művek, illetve témák
szerepet játszanak a gyarapítási politika alakításában. Szemérmesen eltekintünk
az előttünk kínálkozó helyzeti előny kihasználásától, vagy valójában nem vagyunk
felkészülve a szisztematikus adatgyűjtésre és feldolgozásra. Pedig sokat
tanulhatnánk az említettektől, és valószínűleg nem egy alkalommal más
döntéseket is hoznánk, ha ilyetén tudásunkat felhasználnánk. Így például
hallatlanul sok lehetőség rejtezik integrált könyvtári rendszereink kölcsönzési
naplófájljaiban (ha megőriztük őket), melyek összekapcsolva az olvasói
státusokkal nagyszerű profilalkotást eredményezhetnének a különféle olvasói
csoportok tipizálható igényeire vonatkozóan.
Azt a tényt, hogy a hálózat semleges
konzisztenciája a fenyegetettség állapotában van -- hogy egy szabad hálózatból
széttöredezett szigetek hálózatára bomlik szét -- már említettük. Mindazonáltal
ez felvet néhány olyan kérdést, amelyek föltétlen kiérdemlik a szakma figyelmét.
Vajon a könyvtárak sorsa jobb vagy rosszabb-e egy netsemleges környezetben? Ha
egyszer a hálózat nem lesz már semleges, hogyan fognak az olvasók viszonyulni a
hálózathoz, illetve a könyvtárhoz? És milyen költségkövetkezményekkel járna a
hálózat semlegességének elvesztése?
A szerzői jogok kérdése is máshogy
jelenik meg a hálózaton, mint a való világ országhatárokkal, külön törvényi
hatókörökkel megrajzolt térségeiben. Vajon ezek hogyan fognak fejlődni, és
hogyan fogja mindez befolyásolni a hálózatot? Nyilvánvaló, hogy a szerzői jogi
törvénykezés meglehetősen akadályozza a nyilvános tartalomszolgáltatást a
hálózaton keresztül, miközben mégis mintha kevéssé lenne hatásos a szerzők
jogainak átfogó megvédésében. De az a kérdés is felmerül, hogy az internet ténylegesen
a szerzőket sérti-e, vagy inkább a nagyobb hangerővel kiabáló, erőteljesebben
artikuláló kiadói, jogtulajdonosi réteget? Az mp3 letöltések esetében már jól
vizsgálható, hogy a zenei világban kik károsodnak leginkább: a zenészek, a
zeneszerzők vagy az előadók? Vagy pedig a jogtulajdonosok, akik jogokat
vásárolnak fel tömegesen? Az biztos, hogy a hálózat tényével még mindig nem
igazán szembesült jogalkotás legalább akkora kihívás előtt áll, mint a
könyvtár. A hálózat felszínre hozza azt az óriási ellentmondást, hogy a dolog
távolról nézvést úgy látszik, mintha az emberiség önmagát akadályozná abban,
hogy saját közös kultúrája valóban közkinccsé váljon. Ennek ellenére, a szerzői
jog mai formájában meghatározó korlátot jelent a könyvtárak hálózati szolgáltatásai
előtt, a "nagy szolgáltatási bum" zömmel emiatt nem tud, nem mer létrejönni,
mivel a könyvtár, nyilvánvaló okok miatt, inkább betartja a törvényt, semmint
vállalja az ellenkezőjének kockázatát17. Ugyanakkor persze megvannak
a hálózatok világának (néha könyvtári) Robin Hoodjai is, akik vállalkozó
szellemű szolgáltatókként bevállalják akár a jogszabályok kijátszását is. Hogy
a holnap hősei lesznek-e vagy perek alanyai, ma még nem tudhatjuk…
Ezzel kapcsolatban azért érdemes megjegyezni,
hogy számos feltörekvő piaci információs
szolgáltatás megítélése, mint például a GoogleBooks, kizárólag a törvények ilyen
vagy olyan értelmezésétől függ. A könyvtárak már régóta támogatják a szerzői jogok liberális értelmezését, mondván: ez
szolgáltatásaiknak tág teret engedne. De paradox módon ezzel a saját jövőjüket
veszélyeztetik, hiszen a "liberális résbe" először nem ők, hanem a nagy multik
teszik be a lábukat. Hogy csak egy
szélsőséges forgatókönyvet említsünk:
a Google törekvése a GoogleBooks teljes hasznosítására, vagyis hogy a birtokába
került óriási szövegvilágnak (szak- és szépirodalom, sok nyelven) egy jelentős részét ingyen, és mindenki számára elérhetően kitegye a
hálózatra, (egyelőre?) kudarcot vallott. És bár lehet, hogy a korlátlan
hozzáférés egy szabad szellemű könyvtáros lelkének jót tett volna, de az
intézményének biztosan nem. Ezzel ugyanis a könyvtári könyvgyűjtemények egy
húzással az információs világ peremére kerültek volna. Ezzel szemben, ha a szerzői jogokat tovább szigorítják,
fennáll a lehetősége annak, hogy a könyvtárak a kevés törvényes
információszolgáltató egyikeként megtartják a régi monopólium legalább egy
hányadát. De itt is van, ami
további komplikációt okoz, hiszen a szerzői jogok és azok korlátai az
elektronikus könyvekre is érvényesek, s nemcsak az e-szolgáltatásokra lehet ez
a tény rossz hatással, hanem még a hagyományos könyvtári szolgáltatást is
visszavetheti.
Néhány megfontolás
Egy olyan korban, amikor az állam igyekszik kivonulni
a közszférából, a könyvtárnak erőteljesen és folyamatosan kell igazolnia
hatékonyságát, hogy biztosítsa a jövőjét. Hisz -- tekintettel a világ gazdasági helyzetére
és a vele járó megszorításokra
-- érezhető, hogy a könyvtárak folyamatos és teljes finanszírozása többé már nem garantált.
De ahhoz, hogy a könyvtárak
artikulálják értékeiket, és be is bizonyítsák pozitív szerepüket ebben az új környezetben, meg kell birkózniuk a hálózatban létezés következményeivel.
Az
sem lenne érdektelen, ha a könyvtári szakma alaposan megvizsgálná, hogy melyek
azok a hazai és külföldi könyvtári fejlesztések és szolgáltatások, amelyek
valamelyes sikert/ismertséget tudtak elérni a hálózatos világban, és hogy ezek
valójában miért lettek sikeresek, milyen tulajdonságait használták ki a
hálózatnak, milyen résre leltek, amit kitölthettek, s milyen módon tudtak olyan
értéknövelt dolgot létrehozni, amelyet mások nem? (A hazai könyvtárügy egyik
netes "öregje", a 15 éves MEK sikere is vizsgálatra érdemes, s vannak más sikeres hazai és külföldi internetes
könyvtári projektek is, amelyek megérdemelnék a szakmai elemzést -- meg persze
azok is, amelyek megbuktak, mert mindkettőből tanulni lehetne, hogy mi kell
ahhoz, hogy sikeresek legyünk a netes közegben.)
Azzal
a kellemetlen, bár sok tekintetben érthető mentalitással is számolnunk kell,
hogy már a kilencvenes évek óta torzítja a hálózat valóságos hatását egyfajta
múltba révedő magatartás, amely -- úgymond -- a szakma régi patináját akarta és
akarja megvédeni, mit sem látva abból, hogy itt egy egészen új paradigmával
kell szembesülni. Az egyes könyvtárak így gyakran minden területen igyekeznek a
régit (szolgáltatásokat, gyűjteményeket, épülethasználatot stb.) megvédeni,
mert nem értik, milyen új helyzetbe kerültek, és rettentően félnek ettől az új
valóságtól -- a hálózattól. Nekik különösen nehéz elmagyarázni, hogy a hálózat
ad is, nem csak elvesz, mégpedig határtalan lehetőségeket.
A hatékonyság, amit az
internet lehetővé tesz, a duplán
elvégzett, megtöbbszörözött munka csökkenő értéke, és mindazok a változások, amelyekről eddig szóltunk, azt sugallják, hogy alapvető változások előtt állnak a könyvtárak az
elkövetkező években. A szakma már régóta sejti, hogy az elektronizáció miatt paradigmaváltás
történik. Két évtizeddel később itt az ideje el- és felismerni a tényt, hogy
valójában maga a hálózat ennek a paradigmaváltásnak a kulcsa.
Bár tisztában vagyunk vele, hogy ez a cikk csak néhány kérdést vetett fel a hálózat
könyvtári kontextusáról, mi kulcsfontosságúnak érezzük,
hogy erőteljes szakmai párbeszéd induljon meg a könyvtárak
hálózati helyzetbe kerülésének következményeiről -- a veszélyekről csakúgy, mint
a kockázatokról és a lehetőségekről. A könyvtárak
már nincsenek monopolhelyzetben, komoly
verseny van az informatikai szolgáltatók
között, és erőteljes új
szereplők jelentkeztek a piacon. Egyértelműnek
tűnik számunkra, hogy könyvtárak átszervezésre kényszerülnek, mert csak így tudnak
majd megfelelni a behálózott világ következtében előállt új kihívásoknak.
A könyvtárak elvesztették a háború első ütközetét, az általános informálódás első számú
forrásának szerepét elnyerték tőlük a Google és társai. Most a második forduló közelít, amelyben a harc már a tudományos információellátásért folyik. Úgy is mondhatnánk Andrew S. Grove jól ismert szavaival,
hogy a szakmánk egyfajta inflexiós ponthoz érkezett, amikor az
átalakulás olyan mértékű és jellegű már, hogy azt nem lehet előre
függvényszerűen jósolni18. A küzdelem alapvetően nem technikai,
hanem szakmapolitikai. Egy
információextenzív korszak talán lezárult; részben kimaradtunk belőle. A jövőbeni
tudásintenzív korszak sok szakismeretet igényel majd, sok innovációt és új
ötleteket a hálózatban is. Fel kell mérni a helyzetünket, s meg kell hozni a
megfelelő döntéseket. Együtt, közösen, mert a hálózatban csak együtt lehetünk
hatékonyak és erősek, a magányos szigetek erőtlenek és gyengék19.
Jegyzetek
[1]
Ez annak ellenére
is igaz, hogy a hazai könyvtáros szakirodalomban a hálózat adta lehetőségekről
viszonylag korán jelentek meg írások (pl. Kokas Károly: A könyvtáros elektronikus
környezete. = Könyvtári Figyelő, Új folyam 1. köt. 4. sz. 1991. p. 577--587.),
vagy hogy a hálózatról szóló első hazai felhasználói kézikönyveket is könyvtárosok
írták (pl. Bakonyi Géza -- Drótos László -- Kokas Károly: Információforrások
a hálózaton. Tanfolyami segédlet a Hálózati alkalmazások és az IIF szolgáltatásai
III. előadásaihoz. Szeged-Miskolc, 1992. 224 p., Bakonyi Géza -- Drótos László
-- Kokas Károly: Navigáció a hálózaton, Budapest, 1994. 256 p.), ill. Kokas,
Károly: Catching up in Library Information Technology in East-Europe: Hungary.
= S.T.S. Electronic Communications. Issues in Science and Technology Librarianship,
1992. 1. sz. (lines 955--1051.) [elektronikus publikáció: http://www.library.ucsb.edu/istl/sts-001.txt]
2 Ez szempontunkból akkor is így
van, ha a könyvtárak együttműködési rendszere az "analóg" világ egyik
legkiterjedtebb ilyetén struktúrájává vált a 20. század végére.
3 Tisztában vagyunk azzal, hogy a
könyvtárak nem voltak egyformák, s hogy 20 évvel ezelőtt is voltak
szakkönyvtárak, speciális szolgáltatások, de ez gondolatmenetünk igazságát nem
befolyásolja.
4 Az 1995-ös, az Amerikai
Könyvtáros Egyesület gondozásában megjelent monográfia például a könyvtárak
jövőjéről még úgy fogalmaz, hogy a hordozó változását tekinti a fő problémának,
a hálózatba kerülést még nem: "A
könyvtárak szerepe nem változott az elmúlt évezredekben, s nem fog változni a
jövőben sem: beszerezni, őrizni, hozzáférhetővé tenni a tudást és az
információt, bármilyen hordozón jelenik meg, és segíteni az embereket, akik
hozzá akarnak férni ezekhez." Crawford, W. -- Gorman, M.: Future Libraries:
Dreams, Madness and Reality, Chicago and London, American Library Association, 1995.
198 p.
5 Természetesen ennél lényegesen
több és hasonló "axiomatikus" megállapítás is tehető a hálózatokról, de a
könyvtárak relációjában mi ezeket érezzük a legfontosabbnak.
6 Az egyre közműszerűbb
internetelérés, a korszerű mobil-előfizetési megoldások, az okostelefonok
elterjedése és a tablet PC-k hódítása még tovább feszíti ezt a húrt. L.: Elsevier: A Study on the Usage, Application and Value
of Online Books on ScienceDirect in an Academic Environment (Interim Results
July 2010) (http://info.sciverse.com/UserFiles/A_Study_Usage_Application_Value_Online_BooksonScienceDirect.pdf)
7 Mindenki által ismert helyzet,
hogy a Google azzal, hogy könyvtári digitalizálási programjaiban az Egyesült
Államokban komplett nagykönyvtárakat digitalizál, hamarosan arra juthat, hogy
többszázezres magyar könyvvagyon is része lesz a kollekciójának, ami ma még
komoly kihívás elé állítja a hazai digitalizálási programokat és törekvéseket.
8 Ékes bizonyítéka mindennek az ún.
Szalay-Berzeviczy-eset napjainkban, amikor a volt értéktőzsdeelnök ártatlannak
tűnő cikke az európai pénzügyi helyzetről az Index portálon néhány merész
kijelentésével -- s a Google-fordító segítségével (!) 24 óra alatt európai
botránykővé vált a hálózaton:
http://index.hu/gazdasag/vilag/2011/09/29/viruskent
terjed az index cikke
9 Óhatatlanul eszébe jut e sorok
eredetileg történész szerzőinek a reformáció története, amikor nem egy
radikális vallási irányzat kétségekbe kergette a katolicizmust azzal, hogy azt
hirdette: nincs szükség valójában az egyház és a papság közvetítő szerepére a
transzcendens kapcsolatban.
10 Még mindig nem látszik
világosan, hogy a nyomtatott tudományos folyóiratok megszűnésével lesz-e és
milyen (tőke)átrendeződés a piacon, s mindezt az Open Access mozgalom hogyan
befolyásolja?
11 Persze óvatosan kell mérlegelni,
hiszen hogyha kiadunk egy szakmai területet a kezünkből, akkor az a terület a
szakma számára elsorvad vagy elsorvadhat, s ez negatívan hat az adott
könyvtárra. Nem igaz, hogy az a sok külső
egység, amelyekhez kiszervezték a munkát, az ugyanaz, mint egy koherens,
fejlődő közösség. Egyes szolgáltatásoknál (fénymásolás, kávéautomaták,
biztonsági szolgálat, takarítás stb.) ez rendben van, de szakmai területnél nem
biztos, hogy mindenhol jótékony, még ha hatékonynak tűnik is. A kiszervezett
rendszerek sokszor nagyon nehezen hangolhatók össze egy jól működő gépezetté, s
a felelősség és függőség viszonyai tisztázatlanok és nem hierarchizálhatók
rendesen.
12 Ez a megállapítás most nem a
hálózati tipológia szintjére vonatkozik, hanem a felhasználói szolgáltatások és
elérhetőségük struktúrájára. (Ezzel kapcsolatban l. a híres
Barabási--Albert-féle modellt, a komplex hálózatok leírására.)
14 Bővebben l. például http://en.wikipedia.org/wiki/Stuxnet
16 Horváth Iván és
Golden Dániel: Mi marad meg a Bábeli Könyvtárban? = Népszabadság, 1996. június
27. Itt is hadd hívjuk fel a figyelmet, hogy a magyar webarchiválás
projektjének (MIA) elakadása milyen károkat okoz már ma is, és említsük meg azt
is, hogy mennyire testhezálló feladat lehetne a hazai könyvtári és hálózati
együttműködés számára (például NIIF és OSZK vezérlettel).
17 Jellemző, hogy a szerzői jogi
gondok miatt peren kívüli egyezségbe kényszerült nagykanizsai városi könyvtár
esete hogyan hat ki a szolgáltatásokra, hogy érkezik el a könyvtárakba a
"másodfokú óvatosság nagy korszaka". (Vö. http://www.kanizsaujsag.hu/hirek/7545/czupi-negy-es-felmillios-tevedese/)
18 "Egy fokozatos átalakulásról van
szó. Az erők növekedni kezdenek, és ezzel együtt megváltozik az üzlet jellege.
Csak a kezdet és a vég világos. Maga az átmenet fokozatos és ködös." I.m. p.
33. (Köszönjük Majó Zoltánnak, hogy eszünkbe juttatta ezt a fontos hivatkozási
pontot.)
19 Dolgozatunk
megírása után értesültünk arról, hogy az idei LIBER konferencia (http://bibliotecnica.upc.edu/LIBER2011/)
egyik fő témája a könyvtárak lehetőségeinek keresése volt a kutatás
kiszolgálásában, különös tekintettel pl. a kutatási adatok feldolgozására,
továbbá a könyvtári szerepvállalás az internet-archiválásban. (Téglási Ágnes
szíves tájékoztatása alapján.)
Irodalom
BARABÁSI,
Albert-László: Linked:
how everything is connected to everything else and what it means for business,
science, and everyday life. New York, N.Y., Plume,
2003. 284 p.
BERNERS-LEE, Tim: Long Live the Web: A Call for Continued
Open Standards and Neutrality. = Scientific American, 2010, november 22.
GLEICK, James: How Google Dominates Us. = The New York
Review of Books, 58. köt. 13. sz. 2011. aug. 18.
GLEICK,
James: The
information: a history, a theory, a flood. New York,
2011.
GROVE, Andrew S.: Csak a
paranoidok maradnak fenn, Bagolyvár Könyvkiadó, Bp. 1998.
JARVIS, Jeff: What would Google do? Harper Collins, 2009.
LEWIS, Ted
G.: Network
Science Theory and Applications. John Wiley &
Sons, Inc., 2009. 314 p.
NAGURNEY,
Anna --
QIANG, Qiang: Fragile Networks: Identifying
Vulnerabilities and Synergies in an Uncertain World. John
Wiley & Sons, Inc. 2009. 314 p.
NEWMAN,
Mark -- BARABÁSI, Albert-László -- WATTS, Duncan: The Structure and Dynamics of
Networks. Princeton University Press, 2006. 624 p.
SENNYEY,
Pongracz -- ROSS, Lyman -- MILLS, Caroline: Exploring the future of academic
libraries. A definitional approach. = The Journal of Academic Librarianship,
35. köt. 3. sz. 2009. p. 252--259.
WU, Tim: The
Master switch: the rise and fall of information empires. New York, Alfred A.
Knopf, 2010. 366 p.
Sennyey
Pongrácz
Saint Edwards University
Scarborough-Phillips Library (USA/Austin)
Igazgatója.
E-mail: pongracz@stedwards.edu
Kokas Károly
az SZTE
Egyetemi Könyvtár
Informatikai és Információs Főigazgató-helyettese.
E-mail: kokas@bibl.u-szeged.hu