Bezárták a világ legnagyobb kalóz szakkönyvtárát

Vágólapra másolva!
Tudományos kalózkönyvtárat zárattak be a világ legnagyobb szakkönyvkiadói. A Library.nu és Gigapedia néven ismert warezoldalon több mint négyszázezer kötet volt megtalálható - adta hírül a The Bookseller blog.
Vágólapra másolva!

A könyvipari cégek által megbíztott német Lausen ügyvédi iroda becslése szerint kalózkönyvtár és a hozzá kapcsolódó fájlmegosztó oldal 2,7 milliárd forintnak megfelelő fontot keresett évente reklámokból és prémium hozzáférések eladásából. A szakkönyvekre és egyetemi tankönyvekre specializálódó Library.nu-n több mint négyszázezer kötet volt megtalálható.

A károsultak között több nagy nyugati egyetem kiadója megtalálható. A Cambridge University Presstől, az oxfordi egyetem kiadóján keresztül a több folyóiratot és szakkönyvet kiadó Elsevier-ig terjed a kalózkönyvtár ellen összefogók névsora. A könyvipari szereplők óriási sikerként értékelték a négyszázezer kötet eltávolítását. "A nemzetközi könyvipar most megmutatta, hogy szembeszáll a szervezett bűnözéssel" - mondta Jens Bammel, a könyvkiadókat tömörítő nemzetköz szervezet főtitkára. A főtitkár szerint a Library.nu bezárása fontos lépés az átláthatóbb, őszintébb és tisztességesebb digitális kereskedelem felé.

A Library.nu-hoz hasonló szakirodalommegosztó oldalakat az hívhatta életre, hogy a szakmunkák lényegesen drágább, mint a szórakoztató- vagy a szépirodalom. Míg egy-egy külföldi regény ára megáll a hatezer forintos határ előtt, a szakkönyvekért több tízezer forintot is elkérhetnek. Ezek az árak pedig már nem csak a hazai vásárlónak, hanem esetenként a nyugati egyetemistáknak is drágák.