szerző:
Puha Andrea

Otthon szól a tévé, a koliban bömböl a zene, az egyetemen nyüzsögnek az emberek – a tanulásnak lőttek. Hova menekülhettek, ha nyugodt körülmények között akartok felkészülni a zh-kra?

A legkézenfekvőbb megoldás persze a könyvtár – már csak azért is, mert ott van minden, amire szükség lehet, ráadásul nincs tévé, és a neten sem garázdálkodhattok olyan szabadon, vagyis nincs menekülési útvonal, nincs mese, tanulni kell.

Fővárosi Szabó Ervin Központi Könyvtár, a "fészek"

Nyolcvan éve működik a könyvtár központja a Wenckheim-palotában. Tíz éve fejeződött be az épület rekonstrukciója és bővítése, szemlátomást megérte. Legalábbis a látvány magáért beszél. Kacskaringós díszes lépcső, letisztult pompa, tágas, boltíves termek. Elsőre kicsit Bécsben érzem magam az aranyszínű előtérben, szinte elveszek, annyi az ember, pedig még vizsgaidőszak sincs.

Az egyik kölcsönzős rész a Szabó Ervinben. Ha nagy a nyüzsgés, inkább az olvasótermet válasszátok

A regisztráció ingyenes, egy évre szól, ezzel nem lehet kölcsönözni, ellenben használhatom a könyvtárat. A tagdíj, azaz ha kölcsönözni is szeretnétek, tagkönyvtáranként változó, annyi biztos, hogy a központi könyvtárban egy évre 6500, fél évre 3500, három hónapra 2500 forintot kóstál, persze diákigazolvánnyal ötven százalék kedvezményt kaptok.

A ruhatár kötelező, de díjtalan, a büféből kellemes kávéillat száll, bekukkantok, sorakoznak az üvegek alatt a sütemények, pogácsák, túloldalt a szendvicsek. Meg kell hagyni, jól néznek ki.

Vizsgaidőszakban érdemes korán érkezni, különben az összes helyet elfoglalják

A könyvtár felszerelése sem rossz, az internethasználat wireless kártyával, percalapú elszámolással 100 ft per óra. Fénymásolni szintén kártyával, illetve érmékkel lehet, egy fekete-fehér A4-es oldalért 30 forintot kell bedobni.

A böngészdében és a szabadpolcos részen sok a nézelődő, a barokk teremben a legnagyobb a csend, alig van mocorgás. Itt tényleg mindenki tanul, jegyzetel, a kandalló körül mély, puha fotelbe süppedő főiskolások, egyetemisták mélyednek a könyvekbe.

Itt tudok tanulni. A barokk teremben a kandalló körül szeretek ülni valamelyik fotelben. Kényelmes, hangulatos, ráadásul hatalmas a választék, tudok miből válogatni. Szinte mindig ide járok, vizsgidőszakban korábban jövök, hogy ne foglalják el a jó helyeket. Petra, ELTE bölcsészkar

Országos Széchényi Könyvtár, az "óeszká"

A Széchényiben – az OSZK-ban – nincs olyan, hogy valami nincs meg. Bár kölcsönözni nem lehet.

Az OSZK. Messze van, és kölcsönözni sem lehet, de mindig csend van

A ruhatár szintén ajánlott és díjtalan, böngészni szabadon lehet, sőt saját olvasóhelyet kap a látogató, amit igény szerint ki is cserélnek. Az internet ingyenes, saját gépen az olvasókártya számával és születési dátummal használhatjátok, laptop híján pedig olyan olvasóhelyet kaptok, ahol van gép.

A fénymásolást szigorúan korlátozzák, mindenesetre a fénymásoló a hetedik emeleten található. Ételt sem érdemes bevinni, és bár büfé van, ottjártunkkor nem üzemelt. A zöld olvasólámpák alatt nem görnyednek olyan sokan, mint a Szabó Ervinben, viszont nagyobb a nyugalom.

Azért szeretek oda járni, mert minden megvan, ami kell, nyugalom van, kevés az ember, és ott különböző régi kéziratok és nyomtatványok is megvannak, amik szükségesek a tanulmányaimhoz. Szeretem, hogy az 1960-80 előtti könyveket kézzel kell kikeresni a cédulák között. Kornél, Corvinus

Ha bezár a bazár

A könyvtárak egyetlen gyenge pontja, hogy legkésőbb este nyolckor bezárnak, pedig a zh- és vizsgaidőszak rendszerint a kávéról és a hajnalig tartó tanulásról szól. Nem csoda, hogy ha megvannak a könyvek, a legtöbben beveszik magukat valamelyik fővárosi kávézóba, bízva a kávéban, a teában és a free wifiben.

A Fecske

A Szabó Ervin könyvtár melletti pincehelyiség a böngészésben elfáradtak ideális pihenő- és tanulóhelye. Itt még hajnali egyig lehet húzni az időt. A furcsa hangulatú presszóban szabad a wifi, közben a nézelődés: akvárium a falban, benne egy váza, a dizájnolás idején talán gyér volt a tapétafelhozatal, ezért plakátok, újságok, lepik be a falat, könyvek a polcon, jó porosak, padlásról elkobzott holmik szanaszéjjel, üres képkeretek lógnak a szögön, tiszta összevisszaság van, és mégis tökéletes a harmónia. Nem drága hely, könyvet bevinni nem tilos, ráadásul egész jól néz ki az étlap is, árral együtt.

A könyvtár nekem túl csendes, hiányzik a zene, az, hogy az emberek mozognak, beszélgetnek körülöttem, ezért jó, hogy itt van mellette a Fecske. Kiveszem a könyveket, beülök, tudok tanulás közben kávézni, enni, néha pedig kimegyek és rágyújtok. Számomra ez az ideális tanulóhely. Bea, ELTE

A Prága

Aki puccosabb helyre vágyik a Fecskénél, az kettővel arrébb megtalálja a Prága kávézót. Elegánsabb, finom hangulatú hely, faasztalokkal. Wifi van, úgyhogy laptoppal érdemes beülni, ébren tart. Nem akkor a nyüzsi, mint a Fecskében, viszont a hely csak este tízig van nyitva.

A könyvtár túl hamar zár, én meg inkább késő este, éjjel tanuló vagyok, így muszáj keresnem egy helyet, ahol nyugodtan tanulhatok. A Prágát azért szeretem, mert nem annyira zsúfolt, van wifi, s bár járnak ide emberek, inkább kávézni, mint alkoholmámorban beszélgetni. Peti, BME

A Jubile Cafee

A Vígszínházzal szemben lévő kávézó plafonról lelógó biciklijével lett a kedvencem. A korabeli magazinokkal, napilapokkal kitapétázott kávézót mintha összemosták volna egy antikváriummal, a plafon alatt egy kis polcon végig régiségek, nagymama tárgyai sorakoznk. A falakon egymás hegyén-hátán képkeretek, reklámplakátok vannak felakasztva, a biciklitől nem messze felfordított asztal és székek tükrüzik a lenti világot. Magasabb kategóriás hely, kicsit drágább, de a forró csokijuk nagyon finom, persze a wifi itt is jár, csak el kell kérni a jelszót.

Véletlenül találtam rá erre a helyre, egyértelműen a hangulata fogott meg, áltlában könyvtár után jövök ide már délelőtt. Akkor még kevesebben vannak. A kirakatba szoktam ülni, szeretem közben nézni az embereket. Angéla, BKF

A gyorséttermek

A Blahán lévő non-stop gyorséttermekben  is gyakran látni laptop előtt görnyedő egyetemistákat kávé és sajtburger társaságában. Éjjeli baglyoknak való hely, szabad a wifi, van kaja, ital, és senki nem zavar, maximum a takarító söpör be néha a lábunk alá.

Igazi éjjeli bagoly vagyok. Hajnali négyig is kihúzom általában, közben megéhezek, valamit rendelek, kávézok, aztán hazamegyek. Vizsgaidőszakban szinte a második otthonom. Gábor, BME