szerző:
Niklasson Katalin
Tetszett a cikk?

Itthon három közösségi finanszírozási oldal indult a közelmúltban; kérdéses, hogy életképes lehet-e Magyarországon a modell. Míg az USA-ban több száz millió dollár értékben valósítottak már meg crowdfunding-projekteket, itthon a kétszázezer forintot sem érik el még a legnépszerűbbek sem. Nemes ügyek buknak el azon, hogy nem tudják a közösséget érdekes szöveggel, frappánsan megszólítani. Mesekönyvet és sms-könyvet írni, illetve kulturális közösségi teret létrehozni talán lehet a közösség erejével, de a metal/groove bandákat nem kecsegtetik sok jóval.

Március közepén az amerikai szenátus és az alsóház elfogadta a crowdfunding-törvénytervezetet. Van rá tehát esély, hogy korrekten szabályozzák a módszert, amikor is a különböző online platformok befektetési szándékkal vonhatnak be tetszőleges számú befektetőt egy-egy ötlet megvalósítására.

A befektetők rövid távú igényei és a projektek hosszú távú céljai között sokszor szakadék tátong, de az USA-ban mára eljutottak odáig, hogy a megtérülés már nem puszta ígéret - a potenciális előnyök nagyobb súllyal esnek a latban, mint az esetleges kockázatok. A törvénymódosítás ebben is segít - a felmerülő kockázatok ellen biztosít nagyobb védettséget a befektetők számára, és több információt is garantál nekik.

Ez azért adhat lendületet a közösségi finanszírozásnak, mert a kockázatitőke-befektetők alapvetően üzleti szempontok alapján mérlegelnek: a megtérülés mértéke, gyorsasága és a kockázat az elsődleges szempontjuk. A közösség viszont támogathat egy vállalkozást a szimpátia, a fenntarthatóság vagy a társadalmi hasznosság miatt is.

indulj.be

Közösségi finanszírozási platform alakult számtalan célból: a katasztrófa-elhárítás segítésére, civil újságírók, művészek támogatására, politikai kampányok finanszírozására, induló cégek megsegítésére, filmek elkészítésére és szabad szoftverek létrehozására. Az Egyesült Államokban a Launcht és a Kickstarter a legismertebb közösségi finanszírozási platform, Nagy-Britanniában a Crowdcube, de népszerű az IndieGogo.com, a Rockethub.com vagy a Pledgemusic.com is.

A két léghajós és a harmadik

Itthon az év elején indult az első közösségi finanszírozási oldal, és napokon belül további kettő is aktív projektekkel jelentkezett. Az indulj.be, a Creative Selector és a kezdheted.hu a legismertebb magyar klón.

Két csapat logójában is szerepel a léghajó - de a módszereik csak a gyökerekben egyeznek. Az indulj.be gyakorlatilag webshopként működik, a projektkiírók nem pénzt kapnak, hanem segítséget a kész termék megvalósításában. Ez a modell érdekes adaptálása lehetne, ám a projektek alvállalkozóinak beszervezése és a levezénylés jelentős kapacitást vonhat el a támogatók toborzásától.

A creativeselector.hu a másik véglet - az IndeiGogo mintáját követve bármely összegyűlt összeget odaad a projektkiírónak. Ez viszont kérdésessé teheti a projekt megvalósulását és a támogatók bizalma esetenként meginoghat.

A kezdheted.hu a két eljárást ötvözi: bár pénzt gyűjt, a projektek megvalósításában is közreműködnek. De csak akkor, ha sikeres a projekt. Ha nem, a részösszegeket visszautalják a támogatóknak.

Az ötlet mindhárom formájában remek, de az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján egyelőre kérdéses, hogy életkepes lehet-e a modell Magyarországon is.

Tisztán látszik, hogy a hazai projektgazdáknak türelemmel kell lenniük, mert a támogatók még nem nagyon értik a crowdfunding lényegét – mutat rá Turcsán Tamás, az indulj.be alapítója. Úgy véli, szükség lesz az edukációra e téren is, mert a támogatói kultúránk még nem tart az elvárható szinten.

A legjobban támogatott projektek már rendelkezik azzal a támogatói/rajongói körrel, ami elég lenne egy-egy projekt megvalósulásához, de a támogatóknak még meg kell tanulniuk, hogy egy like nem elég a sikerhez.

Ercsi Mese projektünk például mintegy 650 like mellett mindössze 23 fizető támogatót tud felmutatni. Ha a felhasználók értenék a közösségi finanszírozás lényegét, akkor már 500 forintokból is összejött volna a megcélzott összeg – teszi hozzá Turcsán Tamás.

Tapasztalatai szerint a projektgazdák többsége egyáltalán nem aktivizálja a kapcsolati hálóját, s ez nehezíti a megvalósulást. A modell még nem elég ismert itthon és a támogatóknak kell néhány eredményes projekt. Pedig ötletgazda lenne bőven.

Az oldal számlálója szerint eddig összesen 229 000 forint támogatást gyűjtöttek be – ebből az Ercsi Mese (a legnépszerűbb projekt) támogatására 122 000 forint érkezett. A platformon jelenleg kilenc projekt fut, a második helyen 44 500 forinttal az Őstermelő 2.0 projekt áll (még két hétig lehet támogatni), a lista végén pedig egy metal/groove metal, hardcore, trash metal, banda szomorkodik, akik nulla forintot gyűjtöttek és már le is járt az idő, amíg támogatni lehet őket. Közöttük ötszáz forinttól tízezerig terjedő támogatási összeggel három projekt van, 11 000 és 30 000 között pedig három projekt gyűjtött pénzt - itt szerepel maga az indulj.be is 19 000 forinttal.

Vannak biztató jelek

Az indulj.be számára egyelőre a legnagyobb eredmény, hogy egyáltalán elindult a modell itthon. A magyar közösségi finanszírozók szeme előtt az lebeg, hogy a kickstarter.com január óta három sikerprojektet is fel tud mutatni: nem lehetetlen egy-másfél millió, illetve akár 3,3 millió dollárt sem összeszedni egy jó ötletre.

kezdheted.hu

Kovács Tímea, a kezdheted.hu munkatársa ugyanakkor tudja, nem lehetnek illúzióik. A magyar piac töredéke azoknak, ahol a crowdfunding modell sikeresen működik. Ráadásul itthon a tízmillióból legfeljebb három-négymillió ember fizetőképes, ebből korai befogadó néhány tízezer a becslései szerint. Ők azok, akik nyitottak az újdonságokra, trendkövetők, érdeklődök. A kezdheted.hu  tapasztalatai szerint ebből is csak csekély számban ismerik és értik a modell működését. Így a számokat tekintve jelenleg nem túl rózsás a helyzet, de ez jól célzott kommunikációval és edukációval javítható. Másrészről persze ők is arra számítanak, hogy a támogatókat be fogják vonzani a jó projektek.

Csakhogy a projektkiírókban van egyfajta félsz pénzt kérni. Pedig ez a támogatás kérésnek igen intelligens formája, ráadásul a projektkiírónak lehetősége van a támogatásokat felajánlásokkal is honorálni - fogalmazott Kovács Tímea.

Mindenképpen biztató, hogy egyáltalán vannak támogatók, a megkeresések nagy száma pedig arra bizonyíték, hogy van létjogosultasága a dolognak. De egyértelmű számukra, hogy még évek kérdése, hogy a modell bekerüljön a köztudatba.

A kezdheted.hu számára nagy eredmény az oldal látogatottságának növekedése, és hogy több kulturális szervezet is melléjük állt, több megállapodást is kötöttek (Wamp, Printa, Színes Város, Recorder, Daazo.com, Telep). Ők a kurátorok, akik szakmai segítséget nyújthatnak egy-egy projekt fejlesztésében, csiszolásában. Jelenleg folyik ennek a gyakorlatban való átültetése, és több stratégia partnerség is körvonalazódni látszik.

Hatalmas bevételekkel a kezdheted.hu sem büszkélkedhet: a legsikeresebb projektjük, az sms-könyv eddig a szükséges összeg 23 százalékát gyűjtötte össze, 129 000 forintot. Összesen 18 projekt fut most a platformon, és ebből tíz nulla százalékon áll - igaz, ezek közül csak kettő zárul két héten belül, a többinél még van egy-két, esetenként három hónap is arra, hogy a támogatókat megmozgassák. (Hat projekt 0-5 százalék között áll, emellett még egy 13 százalékos projektjük van.)

Van még mit tanulni

Szarvas Olivér, a Creativeselector.hu alapítója is úgy véli, még van mit tanulni - főleg a projektek bemutatása és a támogatók bevonása terén. Ugyanakkor szerinte egy jó projekt megvalósításához elegendő néhány tíz támogató és egy elhivatott projektgazda.

Nálunk a kezdeti lelkesedést racionálisabb szemléletmód váltotta fel, amelyből ugyan kevesebb, de jóval átgondoltabb projekt születik - mondta.

Creativeselector.hu

Egyre inkább érezzük, hogy egy projekt akkor teljes, ha az ötlet mellé egy jól felépített kampány is párosul. Ahogy a pályázatírásnak is megvannak a szabályai, a közösségi finanszírozásnál is vannak technikák, amelyeket alkalmaznunk kell - hangsúlyozta.

A legnagyobb eredményük szerinte az, hogy a Creative Selector oldalán egyre több az olyan kezdeményezés, amely fontos társadalmi témákat érintve, új, fenntartható modellekben gondolkodik. Ilyen a MüSzi is: a Corvin Áruház harmadik emeletén, háromezer négyzetméteren megvalósuló kulturális közösségi tér projektjére gyűjtenek. Hamarosan pedig indul egy étel-újrahasznosítás projekt is, ami az éttermi maradék háziállatokhoz való eljuttatását segíti.

Jelentős összegeket a Creative Selector sem tudott begyűjteni: április elején valamivel több mint 174 000 forinton áll a legnépszerűbb projektjük, a MüSzi. A második legnépszerűbb viszont már ennek harmada: a kreatív városnézés projektre 46 500 forint jutott eddig (még 12 nap).  45 000 forintot gyűjtött a "Híres függők" projekt, melyben családtörténeti képregényt rajzolnak felépülő függők, 37 500 forintot szán a közösség a kutya- és gazdiékszer-készítő csapatnak (11 nap). Hatezer forintot érdemel a tömegek szerint egy Örkény-kiállítás, kétezer forint, a szükséges összeg egy százaléka folyt be a design túra budapesten projektre (még nyolc napig lehet támogatni). A három filmvideó projektből kettő nulla forinton áll, egy valamivel több mint ezer forintot kapott.

Nulla forinton áll a “Nagyvilág kapuinak megnyitása” nevű projekt - valószínűleg azért, mert a projekt címe és leírása (“rendezvények, melyek által a fiatalok új hatás alá kerülnek és formálódik elképzelésük a világról”) nem elég konkrét, a legtöbben feltehetőleg meg sem nézik, mi az. Pedig sokak életében sorsfordító lehetne, ha sikeres lenne a projekt és a projektgazdák lehetőséget kapnának arra, hogy szembesítsék a fiatalokat azzal: lehet máshogyan is élni, gondolkozni, cselekedni, mint ahogyan azt a környezetükben látják.

hvg.hu Vállalkozás

Kreatív ötletekhez közösségi finanszírozás

Az elmúlt években számos közösségi finanszírozási kezdeményezés jelent meg a világhálón, és ettől a héttől újabb konstrukcióval ismerkedhetnek a magyar felhasználók. A crowdfunding, vagyis a közösségi finanszírozás elindítását néhány napon belül több szolgáltató is bejelentette.

hvg.hu Tech

Közösségi finanszírozás: elindult a magyar Kickstarter

Művészek, feltalálók, innovátorok, fejlesztők és kutatók projektjeit támogatja a legújabb hazai közösségi oldal, az Indulj.be. A közösségi finanszírozási modell Amerikában már működik, a mintául szolgáló Kickstarter segítségével 2009-es indulása óta 15 000 sikeres projekt valósult meg 125 millió dollárból. Az első magyar verzió három projekttel indul.