nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A Székelyföldi Legendárium könyvbemutatója

A székelyderzsi unitárius erődtemplom szalonnás bástyájában mutatták be pénteken délután a Székelyföldi Legendárium című könyvet.

MTI | 2012. március 24.
|  

A kötet 155 székelyföldi mondát és legendát tartalmaz a gyermekek által is könnyen érthető nyelvezetben színes illusztrációkkal.

Fazakas Szabolcs televíziós operatőr, a székelyföldi legendárium program ötletgazdája, szervezője az MTI-nek elmondta, egy brüsszeli látogatáson került a kezébe egy gyerekeknek szánt Európa-térkép, amelyen Romániából csupán a bukaresti Atheneum rajza, egy római oszlop és Drakula szerepelt. Ebből jött az ötlet, hogy készítsék el Székelyföld térképét, amelyen a településeket a hozzájuk kötődő mondák, legendák egy-egy jellegzetes jelenetének az ábrázolásával jelölik be.

Hamar kiderült, hogy a térkép nem elég, a legendárium más-más vetületeire is igény mutatkozik. Elkészült a legendárium honlapja, amelyen a településekre kattintva megjelenik a településhez kapcsolódó monda, legenda ábrázolása, és a mondák egy része már meg is hallgatható. Igény mutatkozott arra is, hogy könyv formájában adják ki az összegyűjtött anyagot.

Fazakas Szabolcs elmondta, Orbán Balázs, Benedek Elek, Ambrus Lajos gyűjtését vették alapul, de a mondáknak, legendáknak csak a történetéhez ragaszkodtak, a szövegeket Kudelász Nóbel íróval fogalmaztatták át egy a mai gyermekek által könnyen befogadható nyelvezetre. Az illusztrációkat Márton Erika képzőművész rajzolta, rajzait Cseke Tímea és János Levente dolgozták fel számítógépes módszerekkel.

„Nem törekedtünk arra, hogy minden kép tele legyen székely kapuval és székely ruhával. Az volt a cél, hogy a gyerekek értsék meg, szeressék meg ezeket a mondákat” – jelentette ki Fazakas Szabolcs, majd nevetve hozzátette – „155 székely monda ejsze csak felér egy Drakulával”.

Amint tájékoztatott, a könyvet 10 ezer példányban nyomtatták ki, és Erdélyben is, Magyarországon is a kiskereskedésekben szeretnék forgalmazni, az érdeklődők azonban a honlapon is megrendelhetik azt a legendárium térképével együtt. Hozzátette, hogy az újságírókat azért hívták a székelyderzsi unitárius erődtemplom bástyájába a könyvbemutatóra, hogy a helyszínnel is ráhangolják őket a hagyományok, a legendák világára. A székelyderzsi családok ma is az erődtemplom egyik bástyájában tartják a szalonnát egy olyan kor hagyományaként, amikor gyakran kellett a betörő tatárok, törökök elől a templomerőd falai közé menekülni.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X