Évi hétezer forintért legalizálja az mp3-akat az Apple

Vágólapra másolva!
Magyarországon is elérhetővé vált az iTunes Match: az éves díjért elérhető szolgáltatás megkeresi a PC-re fájlcserélőkről letöltött mp3-ak legális, jó minőségű megfelelőit az Apple zeneboltjában.
Vágólapra másolva!

Az Apple iTunes a világ legnagyobb internetes médiaáruháza, ahol a zenék mellett tévésorozatok epizódjait és filmeket is lehet vásárolni, illetve kölcsönözni. Az itthon tavaly óta az Apple eszközeiről és PC-ről is elérhető, legális tartalmakat kínáló szolgáltatás egyik szolgáltatása az iTunes Match, amely tavaly ősszel indult el az Egyesült Államokban.

Legalizálja a lopott zenéket

Péntek óta a szolgáltatás a hazai felhasználók számára is elérhető évi 25 eurós, vagyis mintegy hétezer forintos díj megfizetése ellenében. Aktiválását követően az iTunes lejátszóprogram megkeresi a számítógépen, okostelefonon vagy táblagépen tárolt zenéket, és megkeresi azok legális, jó minőségű kópiáit a legális zenebolt kínálatában. Mivel a hazai szerzői jogi törvények értelmében a zenék kópiáinak magánhasználatra történő letöltése és birtoklása megengedett (az előadók és szerzők ebből kieső bevételeit hivatottak pótolni az adathordozókra megvásárolandó Artisjus-matricák), valójában nem legalizálásról, hanem a zenegyűjtemény "tisztára mosásáról", rendbetételéről van szó.

Forrás: [origo]

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a torrentoldalakról vagy fájcserélőkról beszerzett, kétes eredetiségű zeneszámokat legalizálja a szolgáltatás. A gépen talált zenék mindegyikéből elérhetővé teszi az ügyfélnek az iTunes Match a zeneboltban elérhető 256 kilobit/mp-es rátával rögzített, másolásvédelmet sem tartalmazó .aac zenefájlként anélkül, hogy a kedvenc zenéket egyesével, a hétezer forintnál jóval magasabb összegért meg kellene vásárolni.

Amit nem talál, azt feltölti a felhőbe

A szolgáltatás keretében legfeljebb huszonötezer zeneszámot tartalmazó kollekciót lehet ilyen módon legalizálni. Azt maguk a felhasználók dönthetik el, hogy megtartják-e, vagy törlik eredeti zenefájljaikat abban az esetben, ha az iTunes szoftver azokból jobb minőségű példányt töltött le.

Ha a lejátszóprogram olyan zenéket talál a gépen, amelyeket egyébként nem lehet megvenni az iTuneson, akkor feltölti azt az Apple iCloud felhőszolgáltatásába. A szinkronizálás elvégzését követően az iTunes iPhone-ra, iPadre, iPod Touchra vagy Mac és PC számítógépekre képes bármikor a számítási felhőből letölteni a felhasználó teljes zenegyűjteményét, akár akkor is, ha az eredeti eszköz elveszett vagy elromlott. Ha az ügyfél úgy dönt, hogy nem kívánja fizetni többé az éves díjat, a letöltött fájlokat megtarthatja, de a zenék eszközökre való internetes szinkronizálása ekkor már nem elérhető.

A független kiadók érdekében késett a premier

Kitzinger Dávid, az Artisjus szerzői jogvédő szervezet internetes szolgáltatásokért felelős vezetője az [origo]-nak elmondta, hogy azért csak más európai országok után indult el az iTunes Match Magyarországon, mert meg kellett oldani azt, hogy az Apple rendszere a hazai független kiadók felvételeit is képes legyen felismerni.

Az iTunes Match ugyanis nem csupán a zeneszám címe, és az előadó neve alapján keres, hanem digitális hangmintán alapuló technológiával ismeri fel a zenéket. A független kiadókkal szerződött előadók zenéinek felismerhetősége azért fontos, mert itthon ezek teszik ki az eladások mintegy harmadát: ha pedig az iTunes nem ismerte volna fel ezeket, előadóik nem kapták volna meg az őket megillető jogdíjakat az Apple-től.