Feltérképezheti facebookos ismerőseit

Vágólapra másolva!
A Facebookos adatainkból készít mindenre kiterjedő jelentést a Wolfram Alpha kereső. A szoftver kiszámolja kik a legjobb barátaink, vagy hogy melyik szavakat használjuk a leggyakrabban.
Vágólapra másolva!

A Facebook oldalak még a Timeline nevű visszagörgethető profillal sem váltak igazán áttekinthetővé. Az itt és most információit könnyen ki lehet nyerni a közösségi oldalból, képet alkotni viszont nehéz. A Wolfram Alpha nevű számításokat végző kereső azonban mostantól lehetővé teszi, hogy legalább a profil tulajdonosa kiértékelhesse, mit művel a Facebookon.

A Facebook report nevű funkciót a Wolfram cég vezetője, Stephen Wolfram találta ki, aki lelkesen naplózza életének minden történését és mérhető adatát. A Facebook analitika nem fogja tudni, hogy a felhasználó hány kilogrammot nyom, milyen volt a vérnyomása, viszont meglepően pontos következtetéseket lehet így is levonni belőle.

Forrás: [origo]
Nyáron csökkent a facebookos aktivitás a Wolfram Alpha szerint

A jelentés csak úgy készülhet el, ha az ember engedélyezi a Wolfram appjának telepítését a Facebookra - így fér hozzá az adatokhoz az Alpha - és egy Wolfram regisztrációt is készít a felhasználó. A Facebook adatok kiértékelése csak másodperceket vesz igénybe.

Még azt is megmondja, napos időben születtünk-e

A motor felhasználónként más és más adatokat gyűjt össze. Van akinek csak azt tudja megmondani, hogy milyen csillagjegybe tartozik a születési dátuma alapján, mások viszont azt is megtudhatják, hogy esős, felhős napon születtek. Az analízis pontossága attól függ, hogy az adott területről milyen más adatokat tud összeszedni a Wolfram Alpha. A legtöbb információ és grafikon mellett található egy More vagy egy Show details gomb, ezt érdemes megnyomni, valamivel bővül az elérhető adatok köre.

Forrás: [origo]
Ki is színezi a különböző baráti köröket a Wolfram Alpha elemzőmodulja

A születés körülményein kezdve, a Facebook használatának gyakoriságán keresztül egészen a baráti körig minden területet feldolgoz a Wolfram Alpha. Érdekes megnézni, hogy melyek a státuszfrissítésekben leggyakrabban használt szavak. Melyik feltöltött fotót lájkolták a legtöbben. A motor kapcsolati hálót is tud építeni, amiből ki lehet deríteni, hogy milyen baráti körökből vannak ismerőseink a Facebookon.

A Facebook gyorsjelentés már most is borzasztóan hosszú, Stephen Wolfram azonban azt ígérte blogbejegyzésében, hogy tovább fogják fejleszteni. Előbb azonban meg kell vizsgálniuk, hogy az emberek mire használják a funkciót, melyek a népszerű lekérdezések, és melyek érdektelenek.