szerző:
Nagy Gergő
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Lehet bármennyi fiatal a közszférában és reklámozhatja a kormányzat bármennyire is trendinek a közigazgatás álláshelyeit, attól még nem lesz örömteli egy minisztériumi dolgozóasztalnál ülni. Az értelmetlen, szakmaiatlan munkavégzés és a félelem mind a közszférás mindennapok részei – legalábbis egyes munkahelyeken. A hvg.hu munkaerő-piaci sorozatának újabb cikke a minisztériumokban dolgozó fiatalokról.

"Rétvári Bence parlamenti államtitkár előadását maga a fiatalos lendület hatotta át. A főként egyetemistákból álló hallgatóság hamar megbizonyosodott a közigazgatásban végbemenő szemléletmódváltásról." A fenti mondatok a kormany.hu-ról származnak, állítólag így számoltak be egyetemi hallgatók Rétvári előadásáról, melyet a körükben tartott 2011-ben. Ebből úgy tűnhet, hogy a közigazgatásban dolgozni trendi. A valóságban azonban közel sincs így.

Bár a 2010-es kormányváltás óta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kiemelt figyelmet fordít a fiatalításra, és ennek érdekében kampánysorozatot is indított (lásd a videókat, a közcímekre kattintva - szerk.), de a jól képzett fiatalok tömeges beáramlása sem képes ellensúlyozni a vezetői szakmaiatlanságot és színvonaltalan szervezetirányítást. A közigazgatásban dolgozók idegrendszerének az sem használ, hogy a politikai hatalomváltás rendszeresen megtizedeli a közigazgatást.

Kampányvideó 1: Több jó nőt a közigazgatásba!

"Nem tudom, régen milyen volt, de sokan ma is azt gondolják, hogy a közszféra kiszámítható, biztos életpályát jelent. Ez manapság szerintem koránt sincs így" – vázolja a helyzetet a három diplomával rendelkező, 27 éves Kata, aki az egyik minisztériumi háttérintézménynél két éve dolgozik elemzőként. Náluk is gyakoriak a megszorítások miatti leépítések és abban is biztos, hogy ha távozna a mostani garnitúra, akkor az "egész bagázst lecserélnék, mint ahogy ez az előző kormányváltáskor történt". A munkahelyen mindenki fél, és Kata szerint ez általánosan elmondható a közszféráról. (Ezt igazolja az is, hogy azok a minisztériumi munkatársak, akik ráálltak a velünk való beszélgetésre, mind teljes névtelenséget kértek, ezért a keresztnevüket is megváltoztattuk.)

Navracsics és Répássy: a közigazgatás megújítói
MTI / Koszticsák Szilárd

Katának a munkájával az a baja, hogy nem hiszi, bárki is olvasná azokat az elemzéseket, amiket készít. Szerinte a fióknak gyártja a tanulmányokat. Bár sok fiatal dolgozik az intézményben, és ezzel együtt fiatalosnak mondható a munkahely, de a szervezet működése a hagyományos bürokratikus szervezetekét idézi. Nem a megfelelő emberek vannak fontos pozíciókban. Rossz az információáramlás: az elképzelhetetlen, hogy megkerüli a közvetlen felettesét, annak érdekében, hogy az elemzései biztosan elérkezzenek a címzetthez. És abban is biztos, hogy fontos, a munkáját érintő információk nem jutnak el hozzá. Úgy véli, ebbe a helyzetbe sajnos sok fiatal belesimul, tehát nem ők hoznak színt a közszférába, hanem a közszféra "halványítja el őket". Ami rossz, hogy nincsenek meg a feltételek ahhoz, hogy a fiatalok tanuljanak és profin dolgozhassanak. Rettenetesen alacsony a szakmai színvonal – emelte ki a minisztériumi elemző.

Abból a szempontból Kata jól jár, hogy két nyelvvizsgája után megkapja a nyelvpótlékot – ez tudomása szerint nem minden minisztériumnál van így, és ezzel együtt havi 150 ezer körül visz haza. Félretenni havi 10-20 ezer forintot tud: a barátjával él, még ennyi se maradna, ha egyedül kellene minden költségét fizetnie.

Kampányvideó 2: Fiatalos, nyitott és professzionális

A munkaerőpiac szeletei
"Három nyelven beszélek, 140 ezret kapok" – a pályakezdő, "elit" egyetemen diplomázókról. "Bölcsész vagyok, multinál dolgozom, burokban élek" – a multiknál dolgozó pályakezdő fiatalokról. Van munkám, de huszadikától szinte már éhezem – azokról, akik képtelenek hó végéig kijönni fizetésükből. A megkérdezettek véleménye nem reprezentatív a munkaerő-piaci szektorok egészére nézve, csak betekintést nyújtanak a mindennapokba.

Az egyik minisztériumban dolgozó 26 éves, diplomás Krisztián ugyanakkor kicsit másképp látja a helyzetet. "A munkámat mindenképpen értelmesnek találom, szerintem a közszférában az eleve alacsony létszám mellett most mindenkire szükség van". Szerinte ugyanakkor vannak olyan dolgozók, akik elég felkészületlenek, és nem végeznek tartalmi munkát, különösen az alacsonyabb szinteken.

Krisztián munkahelyét abszolút fiatalosnak gondolja, és szerinte jól látszik a "regenerációs" törekvés. "A minisztérium kajáldájában sokszor csak fiatalokat látok, úgyhogy ez a törekvés működik, rendben van" – hangsúlyozta. Arra a kérdésre nem kívánt válaszolni, hogy hogyan érinti, amikor az emberek nem értik, mit akar a kormány,  vagy amikor nem ért egyet egy-egy intézkedéssel.

A két nyelven felsőfokon beszélő minisztériumi tisztségviselő félretenni is tud, de ez csak és kizárólag annak a ténynek köszönhető, hogy otthon lakik, egyébkent csak minimális pénzt tudna elkülöníteni havi fizetéséből. "Nem mintha így olyan sokat tudnék félretenni". A munka mennyisége Krisztián szerint egyáltalán nincs arányban a fizetéssel, ő például legtöbbször napi 10 órát dolgozik. Szerinte azonban az aránytalan bérezés egy országos probléma, ez alól különösen a közigazgatás sem kivétel.

Kampányvideó 3: Legyél te is kormányszóvivő!

A helyzetet hasonlóan látja a minisztériumi ranglétra magasabb fokán lévő és már hosszabb ideje a közigazgatásban dolgozó tisztviselő is. A harmincas éveiben járó válaszadónk szerint a tárcánál rossz és lehúzó a környezet, mert nincs igény a szakmailag minőségi munkára. Bence megjegyezte, korábban sem volt kiemelkedően jó, de a jelenleginél sokkal minőségibb elvárásoknak kellett megfelelnie. Válaszadónk elmondása szerint ez a hangulat elsősorban a minisztérium vezetésétől ered, a munkatársak szerinte egytől egyig képzettek, nagyon jók. "Amikor felvesznek valakit, akkor valóban a fiatalokat preferálják és egy harmincas éveiben járó már 'öregnek' számít" – tette hozzá.

Regeneráció, kormányzati karrier expo - nem csak csupa csillogás
MTI / Beliczay László

Válaszadónknak egyébként három diplomája van, kilenc éve dolgozik a közigazgatásban és két idegen nyelvet használ felső szinten. A pozíció, amit betölt, nagyságrendileg 500 ezer forintos bruttó bérrel jár havonta. A közszférában elvileg lenne lehetőség szakmai és anyagi előrelépésre, de az előléptetésekről gyakran teljesen irracionális módon döntenek. Személyes tapasztalata szerint nem sokat számít a teljesítmény vagy a képesség, sőt néha még a közvetlen kapcsolat vagy ellenszenv sem. Bence úgy látja, a közigazgatásban dolgozók többsége fél az állása elvesztésétől, ő azonban nem érzi bizonytalannak a munkahelyét.

Kampányvideó 4: Kapunyitási pánik

A külföldi munkavállalással kapcsolatban megoszlanak a vélemények. "A külföldi munka persze folyamatosan felmerül, nézem is a lehetőségeket, és egyszer majd ki is fogok menni valahova, de én csak rövidebb időre tervezem, mert bármilyen rossz is a helyzet, alapvetően Budapesten tervezem leélni az életem" – emelte ki Kata.

Krisztián azonban már a végleges kivándorláson gondolkodik, de nem a bizonytalanság miatt. "Rövid határidőn belül szeretnék külföldre menni, de nem azért, mert azt érzem, hogy itt most veszélyeztetve lennék" – emelte ki Krisztián. Egész egyszerűen más életminőségen, más környezeti feltételek mellett szeretne élni. "Már tavaly elmentem volna, de jött ez a lehetőség, és nem akartam visszautasítani, mert jól fog kinézni az önéletrajzomban és tapasztalatnak is nagyon jó" – fejtette ki. Krisztián már nem itt tervezi az életét, ugyanakkor szerinte ez az időszak egy fontos része volt az életének, és egy rövid ideig még mindig az. "Szükség van tehetséges fiatalokra ebben az országban. Néha látok is biztató jeleket, de én személy szerint hamarosan befejezem itthoni pályafutásomat" – mondta Krisztián.