Furcsa moticáviós eszközök a munkahelyen

szerző: Jobline
2013 március 11.

A vállveregetés is jól esik, a fizetésemelés meg pláne. A munkahelyi motivációnak azonban számtalan más, néha kissé szokatlan formája is akad. Az inc.com gyűjtéséről a themostwanted blog írt.

Mini-vezérigazgató program

Brian Halligan, a Hubspot nevű marketing software cég igazgatója szívesen lemond a székéről – igaz, csak egy-egy napra. Ha egy munkatárs új ötlettel áll elő, egyszerűen “kiveszi” a saját munkaköréből, és megteszi vezérigazgatóvá. Igaz, nem minden ötlet válik be, de a munkatársak azt érzik, hogy a cég nyitott az újításokra, akkor is, ha azok “lentről” indulnak. Ha pedig működik, az mindenkinek jó - írja a themostwanted blog.

A szórakozás az üzlet része

Paul Spiegelman, a Beryl Companies vezére cégénél bevezette az irodai pizsama partyt valamint az “öltözz úgy, mintha a hetvenes éveket írnánk” napot. Azzal persze tisztában van, hogy mondjuk egy bankban nem lehet az ügyfeleket hálóruhában fogadni. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a munkahelyen rendszeresen szórakozzunk, legalább egy kicsit!

A cég, ajándékba

No nem az egész, csak néhány részvény. Foss Miller,a Sawbones Worldwide alapítója például így lepte meg beosztottjait a karácsonyi bulin. A beosztott így azt érzi, hogy maga is tulajdonos, ami már önmagában fontos motiváció.

Légy bolond!

A Method nevű szappan és mosószergyártó cég alapítója, Eric Ryan, attól sem riad vissza, hogy mókusnak öltözve csempésszen egy kis nevetést a dolgozók hétköznapjaiba. Más alkalommal irodai flash mob táncot szervezett. “Kell egy kis őrület, ami emlékezteti őket arra, hogy különleges helyen dolgoznak.”

A kézzel írt köszönet

Stanley McChrystal az amerikai NATO haderők parancsnokaként dolgozott Afganisztánban. Több mint 2000 személyes köszönő levelet írt a katonáknak, kézzel. A motiváció visszafelé is működött: a köszönő levelet a katonák megköszönték. A nyugdíjas parancsnok azóta is őrzi azokat.

Hagyd őket lustálkodni!

Zephrin Lasker, a Pontiflex, egy 60 fős cég vezérigazgatója pihenő szobát rendezett be a munkatársaknak, ahol ledőlhetnek egy negyed órára, és a horkolásuk nem zavarja a többieket.  “Nagy híve vagyok a nappali szunyókálásnak. Segít feltöltődni, és a pihenés jót tesz a kreativitásnak.”
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen