Ki mit hazudott a havazásról?

2013.03.19. 14:42 Módosítva: 2013.03.19. 16:43
Kommunikációs zűrzavar közepette csapott le az országra csütörtökön az ünnepi hóvihar. Orbán Viktor azt mondta, mindenkit kimentettek, miközben több tucatnyian még mindig a hó fogságában voltak az autópályán. A katasztrófavédelem weboldala hó helyett árvízi együttműködésről írt, a honvédelmi miniszter hatalmasat került, de elfelejtett beszámolni róla, a TEK azt állította, beteg férfit mentett, csak azt felejtették el, hogy előttük már más is járt ott. Vasárnap Pintér és Bakondi már sikerről és eredményes beavatkozásról beszélt. Deutsch Tamás őszinte volt: a Twitteren totális káoszról írt.
Időpont Ki mondta? Állítás Valóság
Márc. 18. 13:00 napirend előtti felszólalás a Parlamentben
Pintér Sándor
A katasztrófavédelem megyei szervei már március 13-án figyelmeztettek a készülő hófúvásra, az országos főigazgatóság pedig március 14-én reggel 7:35-kor szintén megkért mindenkit, hogy ne induljon útnak. 

A megyei igazgatóságok figyelmeztetéseinek nincs nyoma.  A szóvivők és vezetők csütörtök délelőtt a mentésről számoltak be az MTI-nek. Az OKF csütörtök reggel egy árvízi egyeztetésről szóló hírt jelentetett meg, este pedig áramkimaradásokról számolt be, de az utakon ragadt autókról nem.
Márc. 15. 11:00
Hende Csaba A Honvédség közleménye szerint töretlenül tart a szlovéniai Lendvára. Az Index információi szerint hatalmasat kellett kerülnie.
Márc. 15. 18:19
Rendőrség Azt állították, járható az M1. Nem volt igaz, törölték a közleményt.
Márc. 15. 19:59 
TEK Megmentett a TEK egy tüdőtranszplantáción átesett férfit. Valójában a helyi önkéntesek mentették meg a férfit, ők szóltak a TEK-nek.
Márc. 15. 21:45 Orbán Viktor Orbán Viktor szerint ekkor már nincs több mentésre váró személy. Az ORFK közleménye szerint az Orbán-bejelentés után másfél órával (23.15-kor) még 42 személyt mentettek.
Márc. 15. 17:27 Pintér Sándor Már csütörtök délután országos kamionstopot rendeltek el. Országosról szó sem volt, csak részlegesekről.
Márc. 16. vasárnap Pintér Sándor A kormányzati szervek szerint minden rendben volt. Olvasóink véleménye és a tények nem ezt mutatják.

A katasztrófavédelem az árvízi együttműködésről írt

Pintér Sándor hétfői napirend előtti felszólalásában azt mondta a Parlamentben, hogy a Győr-Sopron-, a Fejér- és a Veszprém megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok már március 13-án figyelmeztettek, hogy mindenki csak felkészülten induljon útnak, ennek azonban nem találtuk nyomát. Szerdán a meteorológiai szolgálat mellett a Magyar Közút Nonprofit Zrt. figyelmeztetett, hogy a csütörtöktől várható havazás és a viharos szél miatt a nyugat-dunántúli megyékben hóátfúvások nehezíthetik a közlekedést.

A megyei katasztrófavédelmi szóvivők csütörtök délelőtt több esetben tájékoztatták az MTI-t a balesetekről és a mentésről. Egri Gyula, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója csütörtökön 15:53-kor mondta azt az MTI-nek, hogy aki teheti, ne induljon útnak a megyében. Még ha a megyei igazgatóságok aktívan figyelmeztettek is volna, tegyük fel azért a kérdést: vajon mikor kezdi el böngészni útnak indulás előtt egy debreceni vagy budapesti autós a megyei katasztrófavédelem közleményeit?

Pintér állítása szerint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság március 14-én 7:35-kor szintén megkért mindenkit, hogy ne induljon útnak. Pintér állításával szemben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján március 14-én  8:55-kor megjelent első közlemény a szlovák és a magyar katasztrófavédelmi főigazgató árvízzel kapcsolatban folytatott megbeszéléséről szól (a közlemény kiadásának pontos időpontja a honlapon nem látható, de rss-ből visszakereshető).

Az MTI-ben 15:32-kor jelent meg egy hír, amelyben az OKF figyelmezteti az autósokat, hogy közlekedjenek elővigyázatosan és lehetőleg ne induljanak útnak (ez az OKF honlapján is megjelent ebben az időben). Az OKF 19:20-kor, a kormany.hu-n megjelent közleménye arról szól, hogy az erős szél több megyében okoz problémát, emiatt áramkimaradások vannak. Az utak állapotáról, az utakon rekedt autósokról egy szó sincs a közleményben, holott ekkor már több százan rostokoltak az autópályán. Az országos katasztrófavédelem honlapján csütörtökön még a következő címmel jelentek meg közlemények: Egy éve égett az Ősborókás – erdőtűzvédelmi konferencia Kecskeméten (17:30), Oktatók oktatása (17:37), Március tizenötödike ünnepén (17:45), Honvédelmi elismerés a főosztályvezetőnek (22:04) és Erő-hűség-remény (22:07). Az OKF honlapján március 14-én éjszaka 23:41-kor, majd 23:42-kor jelentek meg híradások az M7-esen kialakult helyzetről és az OMSZ újabb piros riasztásáról. És ha már internet: az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-oldalán az első és egyben utolsó bejegyzés 2012. szeptember 16-án született.

Valójában a honvédelmi miniszter is beragadt

Március 15-én 11.10-kor a Honvédelmi Minisztérium sajtóközleményéből derült ki, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter a zord időjárás ellenére is aktívan dolgozik, úton van a szlovéniai Lendva felé, ahol a helyi magyarság meghívásának eleget téve lelkesen vesz részt a nemzeti ünnep alkalmából rendezett megemlékezésen.

A miniszter 12.08-kor a Facebook-on hálálkodott azzal kapcsolatban, hogy minden milyen nagyszerűen alakult: „A Honvédség is segít! Ha kell kórházba szállítanak, autót mentenek. Köszönjük fiúk! Kitartás!”, majd 22.56-kor Lendváról hazafelé az MTI-nek nyilatkozva megköszönte a katonák helytállását, és azt mondta: rendkívül elégedett azzal az önfeláldozó teljesítménnyel és munkával, amit az elmúlt napon végeztek.

Információink szerint Hende Csaba is elakadt Lendva felé az autópályán, ezt azonban elfelejtette megosztani közleményeiben.

Frissítés: A Honvédelmi Minsztérium szerint a miniszter nem akadt el, csupán „az M6-oson Horvátország felé indult el Lendvára, éppen azért választva a jelentős kerülőutat, hogy az M7-esen kialakult helyzetet kikerülje”.

A miniszter pozitív helyzetjelentéseit nem osztotta a szintén fideszes Deutsch Tamás sem, aki a Facebookon, szintén péntek délelőtt totális káoszról írt (március 15-én reggel 08.31-kor): „Erejüket megfeszítve dolgozó udvarias rendőrök, szolgálatkész katasztrófavédők, közútkezelők. Tényleg. És az emberek nagyon türelmesek. De teljes a fejetlenség, a felkészületlenség. Káosz. Totális a káosz. Felháborító az egész, úgy ahogy van!" Hétfőn a Fidesz frakcióülésén egy Győr-Moson-Sopron megyei politikus is kritizálta a helyzetmegoldást, maga is elakadt a pénteki viharban, azt nehezményezte, hogy az sms nem volt teljesen érthető.

Valótlan közlemény a police.hu-n

Hatalmas kavarodást és újra életveszélyes helyzeteket okozott a rendőrség március 15-én, péntek este. 18 óra 9 perckor „Megnyitották az M1 főváros felé vezető oldalát (ORFK)” címmel rövid közleményt tettek ki a police.hu-ra. A hír hamar elterjedt, az autósok újra megpróbáltak felhajtani az autópályára. Az eredmény egy újabb, hatalmas dugó lett: a pálya egyáltalán nem állt készen a használatra, a megnyitást nem indokolták időjárási körülmények. A közleményt gyorsan eltávolították, miután megint katasztrófahelyzet alakult ki, a Google gyorsítótára viszont még napokig megőrizte.

Nem a TEK mentette meg a tüdőtranszplantáción átesett  férfit

Március15-én 19 óra 59 perckor a Terrorelhárító Központ közleményt adott ki, amely szerint a terrorelhárítók találtak meg és mentettek meg egy tüdőtranszplantáción átesett férfit. Azt írták, nem sokkal 18 óra után találtak rá, az M1 autópálya 92 és 100 km közti szakaszán rekedt egy BMW-ben. „A férfi egy élénk színű sálat helyezett a kocsi tetejére, így találtak rá a terrorelhárítók. A férfit kézről kézre adva az egyik BTR-be helyezték, majd átadták őt az Országos Mentőszolgálat munkatársainak, akik elszállították” – fogalmazott a közlemény.

Ezt cáfolta másnap, március 16-án 13:09-kor a Kisalföld.hu –n megjelent olvasói levél, ami szerint nem a terrorelhárítók találták meg a tüdőtranszpantált férfit, hanem három fiatalember, akik egy kéthónapos csecsemő kimentése miatt járt arra. A levél szerint ők mondták el a TEK-eseknek, hogy látták az autót és hogy hol, de ők nem foglalkoztak velük, ezért a három fiatalember visszament az autóhoz, és elkezdték kiásni. Később a TEK is odaért, így átadták nekik az autóból kiemelt férfit. A levél szerint a TEK a férfi gyógyszereit is ott hagyta volna, ha nem szaladnak utánuk.

Orbán szerint mindenkit kimentettek, valójában nem

Orbán Viktor március 15-én 21.45-kor  a Szépművészeti Múzeumban, a Kossuth-díjjal kitüntetett kiválóságok tiszteletére adott hagyományteremtő fogadáson azt állította, hogy az utolsó ember is kiszabadult a hó fogságából. Mint mondta, az embernek nem mindig esik jól a falat, hogyha arra kell gondolni, hogy vannak akik egyébként hóakadályok közé szorultak, „de nem kell, hogy ilyen szorongató érzések közepette fogyasszák el a vacsorájukat, mert a hír az az, hogy az utolsó embert is kihoztuk az utolsó hóakadályok mögül."

Ezzel szemben ORFK 23.40-es közleménye szerint a 23.15-kor rendelkezésre álló adatok alapján 42 járműből 42 személy mentése volt folyamatban, valamint felhívták minden autójában rekedt ember figyelmét, hogy továbbra is maradjon az autójában. Hivatalosan végül a március 16-án 14.31-kor kiadott ORFK közleményből derül ki, hogy nincs több mentésre váró személy.

Kamionstop volt is, meg nem is

Pintér Sándor március 16-án délután azt állította, már csütörtök délután elrendelték a kamionstopot. Az MTI híreiből nem egészen ez a kép rajzolódik ki. Ugyan a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium még 13-án reggel közleményt adott ki a stopról, azonban az abban szereplő első időpont csütörtök 22 óra, és az egész a nemzeti ünnep miatt volt, nem pedig a várható időjárási körülményekre gondolva.

Ezek után az MTI hírei szerint csak részleges kamionstopot rendeltek el, pénteken a következő utakon: 8 óra 51-kor 83-as és 82-es főúton, 13 óra 36-kor a 86-oson, 14 óra 41-kor a zalai határátkelőn, 17 óra 38-kor pedig a 13-as úton. Országos tiltásról eddig nem érkezett hír, a Fejér Megyeri Rendőrkapitányság honlapján azonban azt írják, hogy március 17-én 22 óráig országszerte érvényben van a nehéz tehergépkocsik közlekedésének tilalma egészen 17-én 22 óráig, az elrendelés időpontja azonban ebből sem derül ki.

Pintér, Papp, Bakondi: Minden rendben volt

Összességében a kormányzati felelősök egyértelműen állítják, hogy minden a legnagyobb rendben, megfelelő felkészültség mellett zajlott.

Pintér Sándor belügyminiszter, Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató és Papp Károly országos rendőrfőkapitány közös vasárnapi sajtótájékoztatójukon ezt többször is hangsúlyozták. Pintér Sándor belügyminiszter a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy „eredményesek voltunk”, Bakondi kormánybiztos azt mondta, hogy „sikeres beavatkozást hajtottunk végre, felkészült szervezet reagált, megfelelő erők és eszközök alkalmazásával”, Papp Károly országos rendőrfőkapitány pedig azt, hogy a rendőrségnek rendelkezésére állt minden az azonnali beavatkozáshoz, és ezt azonnal meg is tették.

Pintér Sándor a szombaton tartott sajtótájékoztatón azt is nyilatkozta: "egyértelmű, hogy 14-én 14:30-kor a rendőrség már lezárta az M7-es utat, lezárta az M1-es utat. Tehát ahhoz, hogy ilyen eredményesek voltunk, az is hozzájárult, hogy az operatív törzs felállt" (a videón 00:52-nél).
Ezt az állítást több, akkor a helyszínen lévő olvasónk és az Index munkatársai is cáfolják. Volt, aki még ötkor is fel tudott hajtani az autópályára.