Google Fordító – már a webes felületen is használhatjuk a kézírás funkciót

Czipperer Dia, 2013. július 26. 16:14

Ma gördült ki a Google fordítóprogramjának legújabb funkciója, a kézírás. A webes felületen elérhető újdonsággal saját kezünkkel is leírhatjuk a fordítandó szót, kifejezést.

Az újdonság lehet, hogy sokak számára elsőre hasznavehetetlennek tűnik, ám jobban belegondolva, frappáns kis újítás. Ha például kínai szöveget szeretnénk lefordítani, de hagyományos billentyűzet van a gépünkhöz, igazán praktikus megoldás a kézírás.

 

Aki Android készülékén is használja a fordító szolgáltatást, annak bizonyára ismerős ez a funkció, ugyanis ott már 2012 januárja óta elérhető ez az opció.

 

Míg egy érintőképernyős telefonon valóban ujjaink segítségével írhatjuk/rajzolhatjuk a karaktereket, addig a webes felületen az egér mozgatásával tudjuk használni a kézírást. Ehhez először ki kell választani az adott nyelvet, amire szeretnénk lefordítani a szöveget, majd pedig a bal felső nyelv mezőben válasszuk ki a kézírás opciót. Ekkor megjelenik egy felugró ablak, ahol már el kezdhetünk írni.

 

A kézírás jelenleg 45 nyelven támogatott, ezek között vannak a bonyolultabb írásjeleket használók is, mint például a kínai, japán, koreai. A következő hetekben fokozatosan válik elérhetővé.

 

Forrás: Pcmag.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Jövőbe mutató adatvizualizációs megoldások az SAP és az IFUA Horváth versenyén

Kihirdették az SAP Hungary és az IFUA Horváth adatvizualizációs versenyének nyerteseit. Ötven csapat mérte össze tudását az egyetemi és vállalati szférából. A versenyzőknek az SAP új döntéstámogató eszköze, az SAP Analytics Cloud (SAC) segítségével kellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által biztosított adatokból látványos és lényeges összefüggéseket bemutató adatelemzéseket készíteniük és prezentálniuk. 

2024. április 17. 19:55

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09