Sümeg

2013.07.22. 06:10

Könyvtár, a harmadik hely

A könyvtár a harmadik hely. Az első hely az otthonunk, a második a munkahelyünk, a harmadik pedig az előbbi kettőtől független közösségi tér.

Szijártó János

Ray Oldenburg amerikai szociológus gondolatait Bódis Piroska, a Kisfaludy művelődési központban működő sümegi Városi Könyvtár szakmai egység vezetője idézte a napokban, munkatársunk érdeklődése nyomán. Szerinte mindez összegzi, leírja, bemutatja azt, hogy mennyire fontos szerepet tölthet be a könyvtár az ember életében, hiszen mindenhol szeretettel várják könyvtárlátogatót.

Az újonnan érkezőknek a „közösség kapuja”, a már beiratkozott könyvtártagoknak pedig a kikapcsolódás színtere, közösségi tere, információs pontja ez az intézmény. Az idei évben a kistérségi rendszerrel együtt a mozgókönyvtári feladatellátás is megszűnt, ezt váltotta a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer (KSZR).

 

 

Bódis Piroska: A munkatervben könyvtári foglalkozások, író- olvasó találkozók is szerepelnek (Fotó: Szijártó János)




A települési önkormányzatok az Eötvös Károly Megyei Könyvtárral kötöttek szerződést még 2012. december 31. előtt, amelyre azért volt szükség, mert a szabályzók változása értelmében a községi vagy városi önkormányzatnak vagy nyilvános könyvtárat kell fenntartania, vagy az 5 ezer fő alatti települések esetében a megyei könyvtár szolgáltatásait veheti igénybe.

A szerződés aláírásával az önkormányzatok vállalták a könyvtári szolgáltatóhely működtetését és fenntartását, könyvtáros biztosítását és a lakossági igényekhez igazodó nyitva tartást. A megyei könyvtár és az egyes városi könyvtárak közötti megállapodás bevonja a sümegi Városi Könyvtárat is a KSZR feladatellátás megszervezésébe.

A változás kapcsán először állapotfelmérést kellett készíteni minden könyvtárban, a használt helyiségek, épületek állapotáról, informatikai infrastruktúrájáról. Ennek eredményeként fejlesztik a gyűjteményt, az infrastruktúrát, ahol indokolt és minden kiskönyvtár még ebben az évben megkapja az egységesen használt integrált könyvtári rendszert. - Továbbra is tevékenységi körünkhöz tartozik a könyvtári dokumentumok, könyvek, folyóiratok, CD-k, DVD-k beszerzése a térségbeli helyi könyvtáros közreműködésével. A korábbi gyakorlatnak megfelelően az információhordozók kiszállításának megszervezése is az én feladatom. – tette hozzá Bódis Piroska.

 

 

 

A megyei könyvtár a KSZR feladatellátásba sümegi mellett bevonta a többi város – Devecser, Pápa, Tapolca, Balatonalmádi, Ajka, Balatonfüred – könyvtárát is. A megállapodásokban rögzítették a kistelepülések kulturális, közösségi programjainak szervezését, esetleges lebonyolítását is. Fő cél a könyvtári szolgáltatások bővítése, a lakosság segítése, a gyerekek olvasóvá nevelése, a hátrányos helyzetűek könyvtári ellátása, és a könyvtárról alkotott kép társadalmi megítélésének javítása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!